Város az élet szélén

Nyomor kilátástalanság és szex. Magyar művészfilm egy embertelen világról, ahol az érzelmeket az ösztönök az érveket meg az agresszió helyettesíti.

Az utóbbi évek sikerfilmjei ellenére a magyar film kifejezést a legtöbb moziba járó még mindig undorra húzódó felsőajakkal, gúnyos hanglejtés közepette ejti csak ki. A tipikus magyar film a közvélekedés szerint érthetetlen, épp ezért értéktelen is. Kisemberek nyavalyognak kis életükön; nyomor, sörhas, kunkorodó hónaljszőrzet és hideg csirkepaprikás tölt be minden képkockát, esküvő és lágy zene helyett pedig leginkább egy kiadós késeléssel zárul a történet. Nincsenek magasztos érzelmek, csak ösztönök mélyéről előbugyborékoló indulatok, nincs izgalmas autósüldözés, csak véget nem érő hajtépés és üvöltözés.

A Szép napok sem nagyon különbözik a tipikus magyar filmtől, hiszen nem a Bon-Bon írta a zenéjét, sőt tulajdonképpen nincs is zenéje; nem tűnik fel benne Kamarás Iván, vagy Szabó Győző, sőt még Ónodi Eszter sem, de mégis, ha van úgynevezett tipikus magyar film, amit érdemes megnézni, akkor ez az.

Mária, a kisváros mosodájának tulajdonosnője elvetélt magzata helyett megvásárolja egy megejtett lány, Maja még meg sem született gyermekét. Az adás-vétel vagy másképpen a szülés pillanatát meglesi Péter, Mária öccse, aki éppen most szabadult a javítóintézetből, és csak azért jött a városba, hogy itt húzódjon meg, amíg meg nem kapja útlevelét, amivel aztán elmehet a tengerpartra, akármelyik tenger akármelyik partjára. Péter tudja a titkot, tisztában van vele, hogy Mária gyermekének Maja az anyja, ennek ellenére kikezd a lánnyal, majd beleszeret, a boldogság azonban elmarad, mert Majában hirtelen feltámadnak az anyai ösztönök, és visszaköveteli a csecsemőt.

A Szép napok csendes kisvárosában elfojtott vágyak és kisszerű késztetések uralják a főszereplőket, senki sincs tisztában a saját érzéseivel, és éppen ezért esélye sincs megérteni másokat. Az agresszió és a szexualitás mindent körülölel, miközben a szereplők egyre kétségbeesettebben próbálják meg elérni azt a boldogságot, amit csak a tévéből ismernek.

Ezt a visszafojtott, robbanni készülő világot Mundruczó amatőr szereplők, és fiatal főiskolások segítségével vitte vászonra. A dialógusok rögtönzöttnek tűnnek, a színészek nem artikulálnak színészhez méltóan, ahogy mi sem figyelnénk a helyes artikulációra családi perpatvar közepette, ráadásul a jelenetek mellé a hangot általában a helyszínen vették fel, ezért gyakran érthetetlenek a párbeszédek. Ezek a hibák teszik azonban hitelessé a filmet, hiszen a főszereplők: Polgár Tamás, Tóth Orsi és Wéber Kata így hamis gesztusok, színészkedő távolba révedések nélkül formálhatják meg a történet első ránézésre egyszerű, mégis bonyolult figuráit.

A Szép napok története nem ígér könnyed kikapcsolódást, hiszen a reménytelenség nem éppen a legüdítőbb téma. Ez a Szép napok mégis sokkal inkább közönségbarát alkotás, mint a legtöbb tipikus magyar film, sőt a tavalyi filmszemlén bemutatott verziónál is jobban sikerült.

Miután ugyanis Mundruczó Locarnoban elnyerte a fiatal filmeseknek járó Ezüst Leopárd díjat, egy művészfilmekre specializálódott cég úgy döntött, világszerte bemutatja a Szép napokat. A külföldi forgalmazás előtt azonban a rendező lehetőséget kapott, hogy saját elképzelései szerint újravágja a filmet.

Persze az újravágás nagyrészt arra szolgált, hogy eltűntesse azokat az utalásokat, amik külföldön amúgy is értelmüket vesztették volna. Így odalett szinte minden magyar nyelvű felírat, kivágták az apró politikai célzásokat, -így például a szereplők már nem Koltai Gábor Honfoglalás című filmjét nézik üveges szemekkel, némiképp révetegen- sőt az utószinkron során még a pénznemet is átkonvertálták euróra. A kulturális tisztogatást egyedül Csuka Mónika Ne fogadj el idegentől édességet című nagysikerű opusa élte túl, talán mert a dalocskában rejlő idiotizmus kultúrától függetlenül érthető mindenki számára.

De az újravágás során a történet is összeszedettebb lett, a cselekménybe átvezető jelenetek kerültek, hogy mindig tudjuk ki, hol, mit csinál, ráadásul a film rövidebb is lett, hogy pont annyi nyomort és kétségbeesést kapjunk csak a pénzünkért, amit még ásítás nélkül el tudunk viselni.

A könnyítések mellett azonban Mundruczó meg is nehezítette a dolgunk. A történetből kiemelte a tragikus lezárást, így befejezetlen és egyszersmind sokkolóan életszerű lett a film. A Szép napok éppen ezért nem hagyja nyugodni a nézőt: ezt a történetet nem dobhatjuk el, mint egy üres popcornos zacskót a mozi kijáratnál, de nem is válik érdektelen, érthetetlen művészetté.