Gianni hatvan felé járó magányos római férfi, mindennapjait az anyja gondozásával tölti. Anyagi problémái miatt elvállal két napra egy másik idős hölgyet is, de érkezik pluszba még két öregasszony.
A film tehát harsány vígjáték is lehetne, de mégsem az, ami leginkább a főszereplő és író-rendező Gianni Di Gregorio művészi alkatából következik. Figuráit nem azért tereli egy helyszínre, hogy a félreértésekből és érdekellentétekből adódó labdákat lecsapja, s az alaphelyzetet sem a cselekmény kiindulópontjának tekinti, inkább magukat a figurákat tartja lényegesnek.
Gianninak nemhogy nincsenek terhére a 90 év körüli asszonyok, minden mozdulatában ott van a szeretet és tisztelet. Ám mindezt nem a kötelező udvariasság mondatja Di Gregorióval, a rendező inkább ironikusan, egy kis éllel beszél az öregedés elutasításáról és a fiatalság iránti nosztalgiáról. Kifejezőek és őszinték a Giannit magányosan ábrázoló pillanatok, alig tudunk róla valamit, csak találgathatunk felőle.
Di Gregorio első rendezésének végeredménye személyes és szeretetteli, időnként megkapó mű, filmként azonban sajnos nem állja meg a helyét, inkább a rendező szép és emberséges gondolatainak gyűjteménye.
