Vér fog folyni

Ki tudja, miféle forgalmazói (avagy egyéb) szándék vezérelte azt a kreatív elmét, amely létrehozta a There Will Be Blood megfelelőjeként a Vérző olaj magyar címet, amely magyar címben az a jó, hogy nemcsak borzasztó képzavar és az angol eredetitől való durva eltérés is egyben, de legalább a filmről se mond el semmit. Örök rejtély, hogy a hazai filmforgalmazók miért ódzkodnak attól, hogy egyszerűen csak lefordítsák a külföldi címeket - jelen esetben a Vér fog folyni mennyivel és miért lett volna rosszabb, mint a Vérző olaj?

No de elég a dohogásból, lássuk a filmet magát, amely vajmi kevés dohogásra ad okot. Mondjuk (a még mindig csak 37 éves) Paul Thomas Anderson rendezőtől (Boogie Nights, Magnólia) megszokhattuk, hogy emlékezetes és legkevésbé sem szokványos filmekkel áll elénk, de a Vérző olaj még az ő (Arany Medvével és cannes-i legjobb rendező díjjal tarkított) pályáján is magasan kiemelkedő darabnak számít. Sőt, egyes vélemények szerint az év, sőt az évtized filmje (ami azért talán túlzás), emellett kétszeres Oscar-díjas alkotás, teljesen megérdemelten.

A Vérző olaj a világhírű amerikai író, Upton Sinclair Olaj! című regényéből készült, pontosabban annak alapján: Paul Thomas Anderson ugyanis a forgatókönyvben alaposan átírta, vagy inkább: lecsupaszította a nagyívű regény cselekményét, egyetlen fő szálat emelve ki belőle. Így a film története az olajdinasztia-alapító Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis) története: az ő útja a kezdeti magányos és szegényes sivatagi kincskereséstől az olajbiznisz beindulásán és egész Kaliforniát érintő elterjedésén át egészen egy hatalmas vállalat és a mesés gazdagság birtoklásáig. Nagyívű sztori, monumentális történelmi film, családregény - mondhatnánk a cselekményt olvasva, de Paul Thomas Anderson meghökkentő és szokatlan filmet készített e tekintetben is: nem a folyamatot ábrázolja lépésről lépésre, csak epizódokat vesz ki és mutat meg belőle. Néhány rövidebbet az elején, két ütőset a végén, a film nagyon nagy hányadában azonban lényegében egyetlen helyszín, és Daniel Plainview hosszú élete egyetlen korszakának történetét láthatjuk: a Sunday Ranch alatti olajkészlet feltárását és kitermelését. Nyilván nem véletlenül: ez az üzlet alapozta meg ugyanis Plainview igazi feltörését, másrészt pedig ezen időszak alatt történtek meg azok a konfliktusok Plainview és a fogadott fia, valamint Plainview és a helyi lelkész között, amelyek legjobban érdekelték Paul Thomas Andersont az egész történetből. Az első ugyanis tökéletes ahhoz, hogy jellemrajzot fessen a főszereplőről (monomániásan önző), a második pedig ahhoz, hogy felvillantson egy alternatívát, a hit útját azzal szemben, amely őt hajtja. Az, hogy ez az alternatíva mégsem volt igazi, csak az utolsó jelenetben bizonyosodik be, amikor a filmbeli hitről végképp kiderül, hogy csak álszentség, ilyen értelemben pedig a Vérző olaj világképe mélyen pesszimista: nincs alternatíva.

Mint már az eddigiekből is kiderül, az egész Vérző olaj nagyon nagymértékben egyetlen szereplő, egyetlen személyiség, azaz egyetlen színész filmje, nem kis kihívás elé állítva ezzel a főszereplőt. Daniel Day-Lewis pedig megfelel ezeknek a kihívásoknak, sőt: az alakításáról ódákat zengnek világszerte, Oscart gyűjtött be érte, és magunk is csak csatlakozni tudunk a dicsőítő kórushoz. Nem csoda, hogy Day-Lewis olyan kevés filmszerepet vállal, és olyan sokat pihen két forgatás között: az a hatalmas energia, amelyet szemlátomást mozgósít Plainview megformálásakor, és amelyet a vásznon keresztül mi is a film minden pillanatában érezhetünk, valószínűleg gyilkos lenne a számára nagyobb dózisban. Day-Lewis zsenialitása annyira mindent elhomályosít, hogy a film kapcsán kevesebb szó szokott esni a fiatal lelkészt alakító Paul Dano-ról (Szüzet szüntess, A család kicsi kincse), pedig ő is remekel egy felettébb ellentmondásos karakter bőrébe bújva.

Talán az illik a legjobban a Vérző olajra, hogy rendkívül erős film. Rögtön magába szippant - már a dialógusok nélküli első negyedórában is - a képek erejével, és nem enged el a következő két és fél órában sem. Magával ragadó és letaglózó történet, lenyűgöző képi világ (operatőri Oscar-díjjal honorálva), rendezői bravúrok és színészi zsenialitás, mi kellhet még? Igaz, azonosulni nem könnyű vele.