Véres játékok

A Kettős játszma egy újabb példa a nem túl jó címadásra: az eredeti Shadow Dancer annyival többet sejtet – pláne ismerve a filmet –, hogy a magyar megoldás szegényesnek tűnik...

A sztori

A Kettős játszma a '90-es évek elején játszódik, Belfastban, amikor még csak szó volt arról, hogy a brit kormány és az IRA időnként tűzszünetet hirdet. Feszült tárgyalás előkészítések, kudarcok, rengeteg emberélet árán jutottak el eddig az állapotig is, de mivel egy földalatti szervezet és egy földalatti eszközökkel operáló titkosszolgálat, az MI5 nem egykönnyen jut dűlőre egymással, a mai napig sem feszültségmentes a párbeszéd. És akkor még enyhe kifejezést használtunk. No, de '92-ben még rosszabb volt a helyzet, és ebbe csöppenünk bele: a látszólag háztartásbeli, valójában az IRA legfelsőbb vezetését segítő Colette egy rosszul elsült akcióban egy meghatározhatatlan hotel azonosíthatatlan szobájában találja magát, egy kitartó ügynökkel szemben. A patthelyzetet csak az oldja meg, ha Colette belemegy abba, hogy kisebb információkat csepegtet a titkosszolgálatnak. Az ügynök beveszi a csalit, és Colette kiszabadul.

Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. Ha valaki ennyi közel a csúcshoz eltűnik, az feltűnik, így aztán megkezdődik a hajsza az idővel és az emberéletekkel. A végkifejlet nem kétséges, hanem kétesélyes: vagy Colette vagy az MI5-os Mac hagyja ott a fogát egy akció során.

[img id=448241 instance=1 align=left img]A stáb

A stáblistán két ismert nevet is találhatunk: Macet a baltával formázott arcú Clive Owen, főnökét pedig a mostanában egyre több brit produkcióban felbukkanó Gillian Anderson alakítja. A magyar néző számára szinte teljesen ismeretlen Andrea Riseborough kapta Colette szerepét, akit viszont 2009-ben Nagy-Britannia legjobb feltörekvő színészei közé válogattak, és a Shooting Stars szekcióban is bemutatkozott a Berlinalén. Viszont akinek van BBC csatornája vagy Channel 4-ja, az biztosan felfigyelt már tehetségére, amelyet itt is megcsillogtat. Egyszerű, letisztult játékmód jellemzi, a játékosságnak helye nincs még az arcán sem, így még nagyobb robbanás a film utolsó jelenete – de nem szpoilerezném szét a cikket…

A filmet James Marsh rendezte, aki elsősorban dokumentumfilmesként ismert. Az Ember a magasbannal elvitte az Oscart 2009-ben, és ugyanabban az évben a legjobb film és a legjobb brit film díját is bezsebelte a BAFTÁn. Nem rossz pedigré, nem is csoda, hogy megkapta a lehetőséget, hogy az egykori írországi ITN tudósító, Tom Bradby regényéből forgathasson. Bradby egyébként tekintélyes tévés karriernek örvend, többek között az első riporter volt, aki Vilmos herceggel és Cate Middletonnal interjút készíthetett eljegyzésük után. A Shadow Dancert 1998-ban írta, és a regény azóta sem veszít népszerűségéből…

A kisebb szerepekben is Nagy-Britannia és Írország színe-java szerepel. Az elsősorban a BBC-s sorozatokból ismert Aidan Gillentől a Harry Potter-sagában is megfordult tévés arc Domhnall Gleesonon át a Tudorokból ismerős David Vilmotig. Jó színészekben tehát nincs hiány, az egész szerkezet azonban mégis a női főszereplőn múlik: olyan az egész, mintha a kamera folyton rá fókuszálna, mintha nem lenne más érdekes a vásznon rajta kívül. Ezt sok kézikamerás felvétel, szubjektív kameramozgás támasztja alá, amelyekkel újra csak azt éri el a rendező, hogy a végén akkorát lepődünk, hogy szinte lefordulunk a székről.

Akkor most megnézzem vagy sem?

A film nem egy lányregény, ugyanakkor úgy tartja fenn a feszültséget, hogy szinte egyáltalán nem mutatja be a fizikai erőszakot. Nem mondom, megugrik az ember gyomra, amikor egy rosszarcú a szomszéd helyiségben komótosan kihajtogatja az átlátszó fóliát, de legtöbbször hiába. A Kettős játszma egy olyan thriller, amely a néző agyával játszik, azt manipulálja, nagyon ügyesen, durván, de nem véres képekkel – azokat elég, ha mi magunk elé képzeljük…

Kinek ajánljuk?
- Britmániásoknak.
- A nyomozós-követős filmek kedvelőinek.
- Akiket érdekel az északír konfliktus.

Kinek nem?
- Gyenge gyomrúaknak.
- Akik azt hiszik, hogy Clive Owen jó színész.
- Akiknek Nagy Hollywoodi Sztárok kellenek egy jó filmhez.

7,5/10