zene: Alan Silvestri
vezényel: Alan Silvestri
kiadás éve: 2011
kiadó: Intrada
játékidő: 45:52
"A vadnyugat fiai 2." az 1988-as elődjéhez képest jóval ismertebb mozi, ám ezt elsősorban nem maga a film vagy az a szereposztás érdemelte ki, amelyben Emilio Estevez, Christian Slater, Kiefer Sutherland és Viggo Mortensen is megtalálható, hanem a Jon Bon Jovi által külön ehhez készített "Blaze of Glory" című dal, ami még napjainkban is közkedvelt slágernek számít. A Geoff Murphy által rendezett western tehát azon produkciók közé tartozik, melyek inkább a jól sikerült betétdal révén maradtak fent, mintsem az emlékezetes történet vagy alakítások okán. E folytatásban a Lincoln megyei polgárháború utáni időszakban járunk, ahol új tagokkal bővülve ismét összeáll Billy, a Kölyök (akit Estevez alakít) bandája, hogy a dicsőség és a bosszúvágy kettősével felvértezve rendezzék elmaradásaikat, miközben persze igyekeznek elbújni a törvény szolgái elől, akik folyamatosan a nyomukban járnak.
A forgatási munkálatokat irányító Murphy nem mondható túlzottan termékeny és élvonalban mozgó direktornak: nevét leginkább jelen produkció, a szintén western műfajú "Az utolsó törvényen kívüli", továbbá a "Száguldó erőd" és a finoman fogalmazva sem túl jól sikerült "Fortress 2.: Pokoli űr" kapcsán jegyezhettük meg. Filmográfiájából "A vadnyugat fiai 2."-t lehetne az egyik legjobban sikerült mozijaként megnevezni: a közel kétórás játékidő alatt a néző könnyedén szórakozhat, s bejárhatja a patkók dobogásától, illetve fegyverropogástól hangos, poros utcájú vadnyugati kisvárosokat, ahol a törvénykezések ellenére még mindig a szemet szemért, fogat fogért elv az úr.
"A vadnyugat fiai" (melynek zenéjét eredetileg James Horner írta, ám hangzásvilága cseppet sem nyerte el a producerek és a rendező tetszését, így helyére a Brian Banks-Anthony Marinelli páros került) folytatása tehát jóval nagyobb felhajtást kapott, ami a betétdalokat jegyző Jon Bon Jovi személyének tudható be. A rockzenész megkeresésének ötlete Estevezhez vezethető vissza, aki azt javasolta a készítőknek, hogy válasszák be a Bon Jovi "Wanted Dead or Alive" slágerét a betétdalok közé. Jovi azonban úgy vélte, e dal nem támasztaná alá kellőképpen a film történetét, ezért "Blaze of Glory" címmel újat készített, amit aztán több másik szám követett, s megszületett Jon Bon Jovi azonos című, első szólóalbuma. Az eredeti elképzelés szerint e dalok mutatták volna be Billy, a Kölyköt, az egykori cimborából üldözővé váló Patrick Garrett seriffet, valamint a korszakra jellemző agressziót, ám Joviék továbbgondolták ezt, s végül nem tartották helyénvalónak ezen megközelítést, így amellett döntöttek, hogy inkább a jóvátételre, valamint a múltbéli hibák visszaköszönésére koncentrálnak. A "Blaze of Glory" album a toplisták élén landolt, címadó dala pedig a számos rangos zenei elismerés mellett egy Golden Globe-díjat és egy Oscar-jelölést is magáénak tudhat.
A filmben cameoszerepben is feltűnő Jovi rivaldafényében az Alan Silvestri-féle score abszolút háttérbe szorult: a betétdalos albumon található alig több mint egyperces "Guano City"-n kívül majd' húsz évig híre-hamva sem volt kompozíciójának. Az 1990-es év volt az első olyan Silvestri pályafutása során, amikor vadnyugati témájú produkcióhoz kérték fel, ám ekkor rögvest kettőnek is eleget kellett tennie, hiszen "A vadnyugat fiai 2." mellett ekkor mutatták be a "Vissza a jövőbe 3."-at is, amelyben Marty és Doki szintén az indiánok és cowboyok korában élték át legújabb kalandjukat.
A muzsika amellett, hogy a régi westernzenék által kitaposott nyomvonalat követi, nem áll távol a modern hangzásvilágtól sem: a korszak zenei megjelenítéséhez előszeretettel használt akusztikus gitár, csörgők, illetve guiro mellett helyet kapott az elektromos gitár és a szintetizátor is, melyek kifogástalan harmóniát alkotnak a nagyzenekar játékával. Erről tanúskodik többek között az albumnyitó "Scars" is, amelyben a főtéma a kalandot és a törvényenkívüliség adta szabadságot szimbolizálja, ugyanakkor jelen dallamsor más stílusban előadva hűen képes tükrözni az ezen életmód árnyoldalaival kapcsolatos gondolatokat is (például a "Cavez's Wound"-ban). E motívum a legkedvesebb Silvestri-témáim egyike, ám bármennyire is tetszik, az állandó ismételgetés mellett unalmassá válik. S minthogy ez az albumon lévő tételek kétharmadában jelen van, nagyon beárnyékolja a kompozíció összhatását. A film megtekintése során a játékidőrész-arány okán (száz percre jut negyvenöt percnyi aláfestés) ez nem annyira szembetűnő, mint az Intrada által kiadott, a teljes anyagot magában foglaló korongon, ahol annak ellenére is zavaró, hogy szerzője a jelenetek jellegének megfelelően igyekezett variálgatni azt.
Az albumnyitó "Scars" mellett a teljes mértékben kifogástalan "Little Tom Dies" című akciómuzsika az, amely leginkább összefoglalja, mit is nyújt számunkra a kompozíció - utóbbi egyik részlete került fel annak idején "Guano City" címmel a betétdalokat tartalmazó korongra is. Érdemes továbbá meghallgatni a "Finish the Game"-et, melyben visszaköszön a "Scars" vokállal színesített felvezetése, amivel Silvestri az indiánok földjére kalauzol el minket. A főtéma állandó jelenléte mellett egy másik hátránya is van a muzsikának: "A vadnyugat fiai 2."-vel azonos évben készült el egy másik népszerű film folytatása, a "Ragadozó 2." is, és sajnos bukkannak itt fel olyan részletek, melyek igencsak hajaznak a trófeára vadászó idegen zenei kíséretére. A "Devil's Deal", a "More Than Hello", valamint a "Tom Sees the Light" esetében olyan érzésem van, mintha Silvestri indigóval írta volna meg a két film egyes partitúráit.
Hiába a remek vezérmotívum, a kiváló vadnyugati hangzás, és bármennyire is jelentett örömöt számomra, hogy végre elérhetővé vált Alan Silvestri szerzeménye, minél többet hallgattam, annál inkább be kellett látnom, hogy amennyiben az ő tollából származó westernmuzsika révén szeretnék kikapcsolódni, úgy továbbra is a "Gyorsabb a halálnál" zenei kísérete marad az élen. "A vadnyugat fiai 2." aláfestésének emlékét pedig a rendkívül igényes körítéssel megjelentetett score-album egy-két tétele őrzi majd számomra.
