10+1 érdekesség a 60 éves Jodie Fosterről

60 éves a színészlegenda Jodie Foster, aki majdnem 60 éve játszik folyamatosan, hiszen gyerekszínészként kezdte, de megállta a helyét felnőttként is - ami ezért elég ritka - és rendezőnek sem akármilyen

1. Az Alicia Christian Foster néven, 1962. november 19-én, Los Angelesben született Jodie Foster igazi csodagyerek volt: háromévesen már tudott olvasni, korán megtanult spanyolul és franciául, 18 éves korára már az olaszt is folyékonyan beszélte. A Franciaországban bemutatott filmjeiben általában ő szinkronizálja saját magát – illetve játszott már franciául is, például a Hosszú jegyességben (2004).

Forrás: Cinemax

 

2. Édesanyja producer, bátyja pedig színész volt, így nem volt kérdés, milyen irányba induljon el a kislány. Miután 1965-ben háromévesen szerepelt egy naptej reklámban, ő lett a legfoglalkoztatottabb tévés gyerekszínész: néhány év leforgása alatt több mint ötven megjelenése volt. Játszott például a The Doris Day Show-ban, a The Andy Griffith Show spinoffjában (Mayberry R.F.D.), a Bonanza és a Gunsmoke című westernszériákban vagy a Kung Fuban. Egyik első rendszeres szerepe 1969 és 1971 között a The Courtship of Eddie’s Father című sitcomban volt, ami egy kisfiát egyedül nevelő özvegyemberről szól.

Taxisofőr - Forrás: M1

 

3. A Taxisofőrben (1976) Irist, a fiatalkorú prostituáltat eredetileg Melanie Griffith alakította volna, aki állítólag az anyja, Tippi Hedren nyomására lépett vissza. Scorsese első körben Linda Blairre gondolt, de ő sem vállalta, és ezt követően egész Amerika-szerte keresték a jelölteket, több mint 250 tinilányt hallgattak meg. Olyan nevek kerültek még szóba Iris szerepére, mint Carrie Fisher, Muriel Hemingway, Bo Derek, Kim Cattrall, Rosanna Arquette, illetve teljesen újoncok is, mint Ellen Barkin, Kim Basinger, Geena Davis, Michelle Pfeiffer, Brooke Shields és Debra Winger. Az öt finalista közé Jodie Foster, Muriel Hemingway, Jennifer Jason Leigh, Heather Locklear és Kristy McNichol került be. Fosternek, aki ekkora már több filmszerepen volt túl, azonban volt némi előnye: ugyanis játszott Martin Scorsese korábbi filmjében, az Alice már nem lakik ittben (1974)

Taxisofőr - Forrás: M1

 

4. Jodie kora miatt – ekkor még csak 12 éves volt – a Taxisofőr forgatásán mindig jelen volt egy szociális munkás, és pszichológus is figyelte őt, nehogy valami trauma érje. A provokatívabb jelenetekben Fostert 8 évvel idősebb nővére, Connie helyettesítette, mert nagyjából egyforma magasak voltak. A Taxisofőrért Oscarra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, ezzel ő lett az egyik legfiatalabb nominált a díj történetében.

Taxisofőr - Forrás: M1

 

5. Az étkezdei jelenetben Iris a lekvárral borított kenyerére még cukrot is tesz. Sokan úgy értelmezték ezt a momentumot, hogy a karakter gyerekmivoltára utalnak vele az alkotók. A magyarázat prózaibb: Foster valójában a barátnőjét alakító, igazi prostituáltat, egy Garth Avery nevű lányt utánozta, aki a heroinfüggését enyhítendő minderre extra cukrot tett.

6. 5 évvel a film bemutatója után, 1981-ben John Hinckley Jr. az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan ellen kísérelt meg merényletet. Azt állította, hogy a Taxisofőr inspirálta tette elkövetésére, amivel imponálni szeretett volna a női főszereplőnek, Jodie Fosternek, akit rendszeresen követett is a Yale Egyetemen. Börtön helyett végül elmegyógyintézetbe került, ahonnan 34 év után, 2016-ban szabadult, Foster pedig egy testőr társaságában végezte el az egyetemet – kitűnő minősítéssel.

A bárányok hallgatnak - Forrás: InterCom

 

7. A Foster A bárányok hallgatnakért (1991) Anthony Hopkinsszal együtt Oscar-díjat kapott. A színésznőt a filmben látható borzalmak nem igazán hatották meg, annál inkább félt partnerétől, Hopkinstól. Foster ugyanis egy másik filmen dolgozott közvetlenül A bárányok... előtt, és csak az utolsó pillanatban érkezett meg a forgatásra, így nem találkozott a színésszel, csak akkor, amikor

az már teljes „Hannibal Lecter-üzemmódban” volt.  

Erre a szerepre egyébként Michelle Pfeiffert szerették volna, ám a színésznő meglehetősen kényelmetlennek találta a film felkavaró történetét, így visszautasította a lehetőséget.

A bárányok hallgatnak - Forrás: InterCom

 

8. Úgy tűnik, Foster a legtöbb fontos szerepében beugró volt: eredetileg nem ő, hanem Nicole Kidman lett volna a Pánikszoba (2002) főszereplője, akit már 2000-ben leszerződtették. El is kezdődött a munka 2001 januárjában, ám Kidman csak két hetet tudott dolgozni, mivel megsérült a forgatáson. A kórházban megröntgenezték, és kiderült, hogy van egy hajszálrepedés az egyik térdízülete alatt (korábban ugyanis eltörte a lábát a Moulin Rouge forgatásán), ami sosem gyógyult be teljesen.

Fosternek csak egy hete volt felkészülnie a szerepére.

Olyan hirtelen jött a felkérés, hogy le kellett mondania miatta a 2001-es Cannes-i Filmfesztiválon való zsűrizést is, hogy időben elkezdhesse Fincherékkel a forgatást – talán vigasztalta, hogy 12 millió dollárt kapott ezért a filmért.

Pánikszoba - Forrás: InterCom

 

9. Rendezőként is kipróbálta magát. Nem lehet véletlen, hogy a pályáját gyerekszínészként kezdő Foster

első rendezése egy csodagyerekről szól, aki képtelen beilleszkedni

– ez volt a Más, mint a többiek (1991), majd jött a Szédült hétvége (1995) című családi film Robert Downey Jr.-ral, aztán hosszú kihagyás következett. A visszatérés kissé meglepő volt, A hódkórosban (2011) a kommunikációra képtelen Mel Gibson csak egy hódbábú segítségével képes elmondani mindazt, ami a szívét nyomja, ami viccesen hangzik, de inkább drámáról van szó. Foster következő filmjét, a Pénzes cápát (2016) megint egy nagy név, George Clooney köré építette fel, de biztos, ami biztos, Julia Robertset is mellé tette a történetben, ahol egy elkeseredett fiatalember túszul ejt egy ismert pénzügyi elemzőt.

Sommersby - Forrás: Film+

 

10. Foster szexuális orientációja már 1991-ben téma volt a hollywoodi sajtóban, amikor sokan tudni vélték, hogy leszbikus. Ironikus módon a dolog A bárányok hallgatnak kapcsán merült fel, ahol a gyilkos nővé akar válni, ezért a filmet néhányan „transzfóbiával” vádolták -

a színésznő végül 2007-ben a Golden Globe gálán coming out-olt.

Foster a Sommersby (1993) forgatásán találkozott Cydney Bernard producerrel, aki aztán 15 évig az élettársa volt, és két fiúk született, Kit és Charles. Mindkét fiút Foster hordta ki, és a mai napig nem tudni, ki a biológia apjuk – a legleterjedtebb vélekedés, hogy a színésznő jóbarátja, az azóta elhunyt producer, Randy Stone volt, de Mel Gibson neve is felmerült.  Foster 2014-ben házasodott össze Alexandra Hedison fotográfussal.

Forrás: GEM Entertainment

 

10+1 1998-ban elneveztek róla egy újonnan felfedezett kisbolygót, amelynek pályája a Mars és a Jupiter közé esik. Az égitest a 17744 Jodiefoster nevet viseli.

Borítókép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic