11 híres szerep, amit más színésznek kellett volna eljátszania

Lehet, hogy belőlük jobb Batman, Nagy Sándor, Joker, Christian Grey, Arwen és Piton professzor lett volna.

Vannak filmek és sorozatok, ahol szinte minden a helyén van, mégis jogosan merül fel a kérdés, hogy nem működhetett volna még jobban a produkció egy ügyesebb castinggal. Más esetben az a kérdés, hogy elkerülhető lehetett volna-e a bukás egy másik főszereplővel. Persze, ha mondjuk a Zöld Lámpást Ryan Reynolds helyett Tom Cruise alakítja, akkor az valószínűleg egy teljesen más film lett volna, de ettől még érdemes eljátszani a gondolattal.

Piton professzor – David Tennant

Forrás: Warner Bros. / BBC

 

Alan Rickman zsenialitását természetesen nem mernénk megkérdőjelezni, személye összenőtt a Harry Potter-filmek morózus tanárával, de akkor sem történt volna tragédia, ha David Tennant kapja meg a szerepet. Egyrészt neki is jól állnak a szürkezónában mozgó, rejtélyes figurák (szerepelt is a Potter-filmekben mint Barty Crouch Jr., de csak néhány jelenet erejéig), másrészt ő a megfelelő életkorban lett volna. Az első film idején Rickman már 55 éves volt, holott a sztori szerint Piton évfolyamtársa volt Harry szüleinek.


Mace Windu – Laurence Fishburn

Forrás: Lucasfilm / Warner Bros.


A 90-es évek (is) Samuel L. Jackson évtizede volt, az epizódszerepektől az évtized végére eljutott oda, hogy George Lucas szerepet ajánlott neki minden idők legnagyobb franchise-ában. Ő alakította Mace Windu Jedi mestert a Baljós árnyakban, de ennyi idő után már nyugodtan be lehet vallani: karakteridegen volt neki a figura. Nem lett volna jobb, ha a sztoikus, bölcs mestert az a Laurence Fishburne alakítja, aki már a Mátrixban is bizonyította, hogy jól áll neki ez a karakter?


Göthe Salmander – Matt Smith

Forrás: Warner Bros. / BBC


A Legendás állatok és megfigyelésük adaptációiban Eddie Redmayne játssza a főszereplőt, és az alakítása tulajdonképpen rendben van (leszámítva, hogy valamiért nem veszi fel a karakter senkivel a szemkontaktust), mégis lehetett volna jobb döntést hozni. Redmayne-t állítólag a Dr. Who Doktorát alakító Matt Smith játéka inspirálta – nem lett volna akkor egyszerűbb egyből Smith-nek adni a szerepet?


Arwen – Jennifer Connelly

Forrás: InterCom

 

Liv Tylerben van valami tündeszerű, úgyhogy nem volt baklövést őt becastingolni A Gyűrűk Ura Arwenjének szerepére, de ha a regényt vesszük alapul, akkor lehet, hogy jobb döntést is lehetett volna hozni. Tolkien így jellemzi a karaktert:

Gondolat és tudás sugárzott a pillantásából, mint aki birtokában van évek tudásának.

A kislányos Tylerhez képest az átható tekintetű Jennifer Connellynek jobban el lehetett volna hinni ezt a rejtett bölcsességet.


Han Solo - Anthony Ingruber

Ingruber nemcsak, hogy hasonlít Harrison Fordra, és képes a hangját is utánozni (meg még több tucatnyi más színészét), de el is játszotta Ford fiatalabb verzióját az Adaline varázslatos élete című filmben. Ezek után logikus lett volna, ha a Solo: Egy Star Wars-történetben is ő lesz a fiatal Han Solo. Helyette az az Alden Ehrenreich lett a befutó, aki kiváló színész, de inkább a fiatal Jack Nicholsonra hasonlít.


Beverly Marsh – Amy Adams

Forrás: InterCom

 

Megkérdezték Sophia Lillist, aki az Az című horrorban Beverlyt alakította, hogy szerinte kinek kellene a karakterének felnőtt verzióját játszania a folytatásban. Jessica Chastaint mondta, aki végül meg is kapta a szerepet az Az – Második fejezetben. Más kérdés, hogy Lillis valójában egyáltalán nem hasonlít Lillisre, inkább egy fiatal Amy Adamsre emlékeztet - mi több, el is játszotta fiatalkori verzióját az Éles tárgyak című HBO-sorozatban. (Kritikánk itt olvasható a szériáról.)


Batman – Jon Hamm

Forrás: Warner Bros. / AMC

 

Ben Affleck jobb Batman lett, mint amire, bárki is számított, de a búskomorságot jobban el lehetett hinni neki, mint a milliárdos playboy-t. ja ezzel szemben a nagyvilági figurát is jól tudja hozni, és a külseje is kellően fenyegető, ráadásul sokkal jobban hasonlít a képregények széles állú Batmanjére.


Joker – Dave Franco

Forrás: Freeman Film


Jared Leto nagyon szeretett volna jó Joker lenni a Suicide Squad - Öngyilkos osztagban, de a nagy erőlködésnek ripacskodás lett a vége. Pszichopata gengszter csinált a figurából, a játékosság és az anarchista őrület viszont nem jött át. Dave Francónak viszont alapból megvan a „jokeres” mosolya, a karizmája, az Idegpályában pedig már alakított is hasonló figurát.


Hal Jordan – Tom Cruise

Forrás: InterCom / UIP-Duna Film

 

A Zöld Lámpás olyan nagy bukta lett, hogy a főszerepet alakító Ryan Reynolds azóta is ott kutyázza, ahol tudja. Egy színészcsere nem biztos, hogy szavatolta volna a sikert, de ha az a másik színész Tom Cruise lett volna, akkor ez sincs kizárva. Cruise egyrészt sokkal jobban hasonlít a képregényfigurára, másrészt játszott is már pilótát a Top Gunban.


Christian Grey – Henry Cavill

Forrás: Theo Wargo/Getty Images


Jamie Dornan sármosságához nem férhet kétség, de nagyon úgy tűnt A szürke ötven árnyalata-trilógiában, hogy a karakter sötétebb oldalának nehezen tudja átadni magát. Henry Cavillnek ment volna a feladat erőlködés nélkül is, a Tudorokban, a Vajákban és bekattant Supermanként is bizonyította, hogy tud nagyon szigorúan nézni.


Nagy Sándor – Heath Ledger

Forrás: InterCom

 

A korabeli leírások szerint Nagy Sándor egy fiatal szőke férfi volt, aki akkora szépséggel volt megáldva, mint egy isten fia, és akkora karizmája volt, hogy egyetlen fenyegető pillantással vagy mosollyal le tudott fegyverezni mindenkit. Ez a leírás 2004-ben, Oliver Stone filmjének bemutatása idején nem Colin Farrellre, hanem Heath Ledgerre passzolt.


Via: Cracked