5 dolog, ami félrecsúszhat filmforgatáskor – és félre is csúszik!

George Miller a sok eső miatt nem tudott a sivatagban forgatni, Schwarzenegger pedig majdnem meghalt a Conan forgatásán. 5 film, ami ellen minden összeesküdött, mégis valahogy mind elkészült a végén.

A filmkészítés igencsak nehéz mesterség. Több száz embernek több száz órán át kell dolgoznia azért, hogy a végén a nézők számára elkészüljön egy mindössze pár órás élmény. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a forgatáson időnként elromlanak a dolgok, félresiklanak a gondos előkészületek. Minél ambiciózusabb a projekt, annál valószínűbb, hogy efféle hibák jönnek elő. Néha a megpróbáltatások ellenére nagyszerű filmek születnek, máskor viszont eltűnnek a süllyesztőben. A Listerve összeállítása nyomán most öt olyan esetet mutatunk be, ahol szinte minden félresikerült, ami csak félresikerülhet egy forgatáson.

 

1. Amikor zuhog az eső – a sivatag közepén

Vannak olyan dolgok, amiket az ember magától értetődőnek vesz: a fű zöld, az ég kék, a sivatagban pedig csak homok van, és sosem esik az eső. Hogy az utolsó példa mennyire nem igaz, azt a Mad Max-filmek atyja, George Miller és stábja a saját bőrén tapasztalta, amikor a Mad Max - A harag útja forgatásán, mellőzve minden CGI-trükköt, igazi autóroncsokkal száguldoztak a Namib-sivatagban. Csakhogy a rendező eredeti tervei szerint a forgatásra Ausztráliában került volna sor, ám a tuningolt verdás ramazurik leforgatására kiszemelt helyszínen váratlanul akkora mennyiségű eső esett le, hogy a disztópikus sivatag buja oázissá változott... Miller így jobb híján egy kontinenssel odébb költöztette a stábot – és milyen jól tette, mert nemcsak 6 Oscar-díj lett a jutalma, de még Tarantino is beválogatta a művet az évezred legjobb filmjei közé (sőt, mi is megemlítettük itt a PORT.hu-n az évtized filmjei között). A film a Netflix kínálatában tekinthető meg.

 

2. Amikor a helyszín „egy kicsit” messze van

Mitévő legyen az egyszeri rendező, ha filmje egy különleges, de kissé távoli, vadregényes vidéken játszódik? Vagy kihasználja a hollywoodi díszletesek szakértelmét, és egy stúdióban kényelmesen felhúzza az egzotikus díszleteket, vagy pedig az egész stábbal együtt bepakol a kofferba, és irány a világ túlsó fele, hogy autentikus helyszíneken kezdődhessen meg a munka! A '90-es évek elején a nagy sikerű Robin Hood, a tolvajok fejedelme rendezője, Kevin Reynolds úgy döntött, következő történelmi témájú blockbustere, a Rapa Nui – A világ közepe forgatásához a Húsvét-szigetre fognak utazni.

A Csendes-óceán távoli szegletében fekvő helyet azonban eleve nehéz volt akkoriban megközelíteni, és még ennél nehezebb volt ellátmányt hozatni a stáb élelmezéséhez. A film a Húsvét-sziget történelmét dolgozta fel, bemutatva, mi történt azzal a néppel, melynek tagjai annak idején a híres kőfejeket építették. A stáb a 20 millió dolláros büdzsé nagy részét a helyszín hitelességének megteremtésére fordította, így

a történészek pontatlansága miatt kezdték ekézni a filmet, a kritikusok a forgatókönyv minőségére panaszkodtak, a nézőket pedig egyáltalán nem érdekelte: mindössze 300 ezer dollár értékben váltottak rá jegyet.

 

3. Amikor a szomszéd egy kissé ideges

Tapasztalatból tudom, hogy kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor napokig filmet forgatnak az ablakod alatt. Bár a produkciós cégek mindig fűt-fát ígérnek a lakosoknak a forgatás megkezdése előtt, utóbb ezeket nem mindig tartják be. A helyszínkeresők azonban jól teszik, ha észben tartják, mi történt az 1967-es Doctor Dolittle forgatásán. A filmgyártó cég mindenestül beköltözött egy Wiltshire nevű, aprócska angliai faluba, és még egy hatalmas mesterséges gátat is építettek a tőszomszédságába. A helybéliek azonban egyáltalán nem örültek ennek.

Egyikük, bizonyos Ranulph Fiennes, aki ekkortájt a brit hadsereg különleges alakulatánál, az SAS-nél szolgált, bugázott némi robbanóanyagot a bajtársaitól,

és megpróbálta a levegőbe repíteni az egész filmes hóbelevancot.

A szabotázs végül nem sikerült, Fiennest pedig kirúgták a seregből. A Doktor Dolittle forgatása egyébként e nélkül az akció nélkül is el volt átkozva: a szeszélyes időjárás és a még szeszélyesebb állatok miatt rengeteget csúsztak, valamint masszívan túllépték az eredetileg tervezett költségvetést is, így végül 17 millió lett a cech – a jegypénztáraknál viszont csak 9 millió dollárt kapart össze a film...

 

4. Amikor a főszereplő majdnem meghal

Ennek a témának több cikket is szenteltünk már itt a PORT.hu hasábjain; legutóbb pont arról írtunk, hogy Sylvester Stallone akkora sallert kapott Dolph Lundgrentől a Rocky IV. forgatásán, hogy szívduzzanata lett, keringési problémák léptek fel nála és több napra kórházba került, ahol apácák vették körbe. De nem csak Sly, Arnold Schwarzenegger is került már a halál árnyékába: majdnem a Conan, a barbár lett az utolsó filmje! Az 1980-as spanyolországi forgatás idején ugyanis a híres kígyótorony-jelenethez a trükkmesterek tényleg megcsináltak egy tíz méter hosszú, távirányítóval mozgatható boát. Csakhogy egy üzemzavar miatt a robotkígyó nem hagyta abba a sztár körbetekerését:

a hidraulika elkezdte a falhoz csapdosni a segítségért kiabáló Arnoldot.

A jelenet végül be is került a filmbe – érdemes megnézni, milyen fájdalmas képet vág a megbokrosodott boa miatt az izomhegy akciósztár!

 

5. Amikor egy vihar és egy infarktus mellé még ott van Marlon Brando is

Francis Ford Coppola 1979-es kultfilmjében, az Apokalipszis mostban Martin Sheen alakította Willard századost, akit a CIA azért küld Vietnám és Kambodzsa dzsungeleibe, hogy likvidálja Kurtz ezredest (Marlon Brando), aki teljesen megőrült: saját birodalmat épített, ahol könyörtelen magánhadserege élén istenként tetszeleg a helyiek előtt. A Kurtz ezredeshez vezető út a főhős számára igazi apokaliptikus rémálom – de az volt a film forgatása is. A 6 hetesre tervezett munka a Fülöp-szigeteken ugyanis 16 hónapig tartott. A szélsőséges időjárás tönkretette a drága díszleteket, nagyon hosszú ideig tartott a vágás, a film premierjét pedig többször is elhalasztották.

Brando túlsúlyosan jelent meg a forgatáson, és egyáltalán nem volt együttműködő a rendezővel: még a forgatókönyvet sem volt hajlandó elolvasni, csak a milliós gázsi érdekelte. A fotóst alakító Dennis Hopper teljesen szét volt csúszva a kábítószerezéstől, így minden jelenetében rögtönzött, de Martin Sheen is igen nehéz és problematikus korszakát élte ekkoriban. A forgatáson szívrohamot kapott, saját meghasonulását ábrázoló, a forgatókönyvben eredetileg nem szerepelt hírhedt részeg hálószobai őrjöngésével kapcsolatban pedig maga kérte, hogy Coppola tegye bele a film végső változatába.

 

A SZESSÖN különleges kiadásában ezúttal akasztjuk a hóhért: nem más püföli a dobot, mint a PORT.hu új videósorozatának munkatársa, a zenei és bulvár tévéműsorokat karcos hangon ekéző blogger, Péter Dávid!