5 film, ami a fél világot lázban tartó pillangóhatásról szól

A 2004-es Pillangó-hatás mellett ilyen többek között ilyen A nő kétszer és a Donnie Darko is.

Lassan már 20 éve annak, hogy 2004. január 23-án bemutatták a mozik a Pillangó-hatás című filmet, amely azt a közismert tézist gondolta tovább, mely szerint ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. A pillangóhatás-elmélet szerint ugyanis (amelyről Edward Lorenz írt először tanulmányt 1963-ban a New York-i Tudományegyetem számára) „egy kaotikusan viselkedő állapotjelzővel bíró dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését”. Hogy tényleg így van vagy sem, azon már nem egy filmes is elmerengett – az alábbi cikkünkben össze is szedtünk néhány olyan kultikus alkotást, amelyek részben vagy egészben ezen az úgynevezett pillangóhatáson alapulnak.

 

1. A lé meg a Lola (1998)

Manni (Moritz Bleibtreu) pénzbehajtóként dolgozik egy meglehetősen sötét ügyletekkel foglalkozó autókereskedőnél. Egy szerencsétlen alkalommal a gondjaira bízott pénznek nyoma vész. Amennyiben nem adja le főnökének a pénzt 20 percen belül, akkor meghal. Végső kétségbeesésében felhívja barátnőjét, Lolát (Franka Potente) és a segítségét kéri. Lola természetesen igent mond, és ezzel megindul a rohanás a pénz és Manni élete után...

 

2. A nő kétszer (1998)

 Helen, a menő londoni menedzser (Gwyneth Paltrow) életében eddig minden tökéletes volt. Érdekes munka és egy izgalmas barát, a regényíró Gerry (John Lynch), aki nem mellesleg kitűnő szerető. Ám amikor Helent váratlanul kirúgja a főnöke, és ezért a szokásosnál hamarabb ér haza, élete furcsa fordulatot vesz. De mi történik, ha lekési a metrót és még ki is rabolják? Ez a film egy kicsit a sorsról, egy kicsit az időről és a szerelemről szól. Napjainkban, amikor annyi a véletlen találkozás, és folyamatosan válaszutak előtt állunk, néhány perc egy nő és egy férfi egész életét megváltoztathatja...

 

3. Donnie Darko (2001)

Richard Kelly csodákkal teli, hangulatos darabja az X-akták mágikus realizmusával mesél a nyolcvanas évekbeli kertvárosi tizenévesek szorongásairól. Már a nyitójelenetben felborul a normalitás: a szappanoperába illő Darko család nekiesik egy rendelt pizzának, rövidesen pedig kiderül, hogy középső gyerekük, Donnie (Jake Gyllenhaal) leállt a gyógyszerével, és üzeneteket kap az űrből. Az éjszaka folyamán Donnie-val újra kapcsolatba lépnek, ez menti meg attól a repülőgépmotortól, amely bezuhan a mennyezeten át. A fiú egyre mélyebben sodródik a bűvöletbe: meg van róla győződve, hogy huszonnyolc nap múlva vége a világnak.

 

4. Pillangó-hatás (2004)

Evan Treborn (Ashton Kutcher) gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett, és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben.

 

5. Káoszelmélet (2008)

A film a megszállott Frankről szól (Ryan Reynolds), aki elhatározza hogy a továbbiakban úgy éli le az életét, hogy semmit sem tervez el előre. Hamarosan azonban beleszeret egy nőbe, akibe mellesleg a legjobb barátja is belehabarodik, ráadásul kiderül róla hogy nem lehet gyereke. Vagyis egyre inkább úgy tűnik, hogy mégiscsak szüksége lenne valami jó tervre... Főleg azután, hogy 10 perccel visszatekerik főhősünk óráját egy nagyon fontos reggelen, így Frank végül lekési a kompot, ami váratlan változásokat okoz a szereplők életében.

 

(via Tasteofcinema.com)