5 meglepően szabálytalan filmfinálé

Az író-rendezők tudják, hogyan kell egy sokkoló érzelmi mélyütést bevinni.

Brian élete, Harcosok klubja, Taxisofőr, Bonnie és Clyde, Nem vénnek való vidék, 2001: Űrodüsszeia – csak néhány film azok közül, amelyek a maguk idejében (is) szabálytalannak, de legalábbis meglepőnek számító befejezést kaptak. Írtunk is ezekről legutóbbi összeállításunkban, de most következzen még 5 unortodox befejezés.

 

Titanic (1997)

Visszatekintve könnyű elfelejteni, hogy a 20th Century Fox számára a Titanic hatalmas kockázatot jelentett. Egy háromórás romantikus eposz a Terminátoros fickótól? Egy olyan film, aminek a közönség már a végét is tudja? Csoda, hogy végül akkora sikert aratott.

Abból a szempontból viszont nem is olyan meglepő a siker, hogy James Cameron forgatókönyve ügyesen megkerülte a befejezés problémáját azzal, hogy a nagyszabásút, azaz a hajó elsüllyedését a bensőséges és személyes történésekkel vegyítette, ahogy Jack (Leonardo DiCaprio) és Rose (Kate Winslet) a túlélésért küzd. Ez persze elvezet ahhoz a hírhedt incidenshez, amiről a rajongók máig vitatkoznak, hogy vajon Jack elfért volna-e az ajtón - ez a koncepció még saját Mythbusters-epizódot is kapott. Jack halála szembement a konvenciókkal, hiszen sokan várták, hogy a párnak happy endje lesz, és amikor ez nem történt meg, a rajongók csalódottak lettek.


Nyugaton a helyzet változatlan (2022)

Az Erich Maria Remarque 1929-es, azonos című regénye alapján készült Nyugaton a helyzet változatlan három évvel az első világháború után játszódik. Edward Berger háborúellenes filmje elsősorban Paul Bäumer (Felix Kammerer) fiatalembert követi, aki barátaival együtt jelentkezik a német hadseregbe.

A háború borzalmainak ábrázolásakor nem finomkodnak az alkotók. A film végére Paul elveszti összes barátját, és ő az egyetlen túlélő az eredeti csapatból - legközelebbi barátja ráadásul közvetlenül a háború végének kihirdetése előtt hal meg. Amikor az első világháború végének köszönhetően már majdnem szabadon hazatérhet, kiderül, hogy a tábornoka, teljesen észszerűtlen módon, egy utolsó csatába küldi az osztagát. Paulnak túl kellett volna élnie, de, ahogy a film is hangsúlyozza, egyetlen háborúban sincsenek győztes katonák.


Egyszer (2007)

John Carney rendező alulértékelt zenés romantikus komédiája egy egyszerű utcazenészt (Glen Hansard) és egy cseh bevándorlót (Markéta Irglová) követ, aki virágokat árul. Sorsszerű összetalálkozásuk után kiderül, hogy mindketten feltörekvő énekesek, és megállapodnak abban, hogy együtt próbálják megvalósítani az álmaikat.

Nyilvánvaló, hogy mifelé tart a sztori, és a romantikus feszültség is tapintható az egész film alatt, és túlságosan is könnyű beleélni magunkat a páros kedves szerelmi történetébe. Éppen ezért a nézők szíve majd megszakad, amikor a Lány úgy dönt, hogy a férjével marad, a Fiú pedig felhívja volt barátnőjét, hogy kibéküljenek. Ez egy keményen realista, váratlan befejezés, ami kontrasztban áll az egyébként szabályos romantikus történettel.


Ellenség (2013)

Napjaink egyik legfelkapottabb rendezője, Denis Villeneuve (Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049, Dűne) 2013-ban két filmet is leforgatott Jake Gyllenhaallal. A Fogságban óriási sikert aratott, a kisebb költségvetésű, kísérletezőbb Ellenség viszont a radar alatt maradt, pedig lehet, hogy erősebb is, mint az előbbi.

Gyllenhaal egy magának való tanárt alakít, aki történelmet oktat a Torontói Egyetem, és a diákokon kívül az egyetlen emberi kapcsolata a barátnője, Mary, bár a vele töltött időtöltés szinte csak a szexre korlátozódik. Amikor az egyik kollégája ajánlására megnéz egy filmet, megdöbbenve fedezi fel, hogy a főszerepet játszó színész az ő tökéletes hasonmása. Adam elsöprő vágyat érez, hogy találkozzon Anthonyval. Hamarosan azon veszik észre magukat, hogy az életük bizarr módon összefonódik egymással.

A film hírhedten hirtelen befejezésében Adam közli Anthony barátnőjével, hogy távozik. Amikor nem kap választ, bekukucskál a hálószobába, és csak azt látja, hogy a lány egy óriási tarantula pókká változott. Ez egy észbontó végkifejlet, amely sok kérdést hagy megválaszolatlanul Adam és Anthony életével kapcsolatban.


A köd (2007)

Frank Darabont egyik kevésbé elismert Stephen King-adaptációja egy csoport túlélőt követ végig a nem túl távoli jövő disztópikus Amerikáján, akik megpróbálnak elmenekülni a címadó köd elől. Persze ez több mint egy baljós időjárási jelenség, hiszen a köd egy sereg ismeretlen, gonosz szörnyeteget hoz magával.

A film utolsó jelenetében négy karaktert szorítanak sarokba a lények, köztük a főszereplőt és a fiát is - de csak annyi tölténye marad, amennyi a társaság többi tagjának elég, neki nem. Miután végrehajtotta a szívszorító kegyelemdöfést, és megölte azokat, akikkel együtt volt, bemegy a ködbe, hogy szembenézzen a sorsával - csakhogy a katonaság fogadja, akik átfésülik a környéket, és megölik a szörnyeket. Valószínűleg ez a lista érzelmileg legmegrázóbb bejegyzése, mivel a főhősnek teljesen feleslegesen kellett átélnie a traumát.

Via: Collider