Szokták mondani, hogy senkinek sem olyan izgalmas az élete, hogy filmet forgassanak belőle. Szóval mindenképp kell egy jó forgatókönyvíró, dramaturg, aki ráveti magát a témára, és addig gyűri, amíg az fogyasztható nem lesz a nézőnek. Ez igaz a történelmi eseményekre is, sőt azokra igaz csak igazán! Több okból is megváltoztathatják az eredeti, valós történetet, hát következzen most öt olyan film, ami bár valós eseményeken alapul, de végeredményben egy báger nagy blamázs. Ráadásul mindet Oscar-díjjal jutalmazta az Akadémia.

A létező személyek nincsenek valami hitelesen ábrázolva a Gladiátorban

A film középpontjában egy római hadvezér áll, Maximus Decimus Meridius (Russell Crowe), akit a császár elárul, családját lemészárolja, őt magát pedig rabszolgának adják el, míg végül sikeres gladiátor nem lesz, és bosszút állhat Commoduson (Joaquin Phoenix), és az arénában megöli őt. Persze Ridley Scott sosem állította, hogy egy valós történetet mesél el, Maximus nem is létezett, viszont a történetnek több olyan szereplője is van, akik valós személyek. Marcus Aurelius (Richard Harris) és Commodus például azok voltak, ám szó sincs arról hogy az utóbbi megölte volna az apját, mit több, három évig együtt uralkodtak Rómában mint társcsászárok. Ezen kívül, bár Marcusnak volt egy lánya, Lucilla (Connie Nielsen), de semmifajta feljegyzés nincs arról, hogy vérfertőző kapcsolatot folytatott volna a bátyjával. Szóval Commodus eléggé aljas, perverz és kegyetlen alaknak lett beállítva a sztori kedvéért, ám valójában nem volt ő ilyen elvetemült.

Dr. John Nash állapotát jelentősen eltúlozza az Egy csodálatos elme

Ez is egy Russell Crowe-film, amely a híres matematikus történetét meséli el, aki 1994-ben megkapta a Közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Ugyanakkor Nash skizofréniában szenvedett, és többször kezelték kórházban, emiatt egy ideig távol kellett maradnia a tudományos élettől. A film tisztelettel bánik Nash életével és eredményeivel, ám mentális betegségének ábrázolásában elrugaszkodik a valóságtól. közgazdasági és játékelméleti munkásságát hitelesen mutatja be az Egy csodálatos elme és a kronológiát is viszonylag hűen követi, ám amikor a betegségének első jelei mutatkoznak, Nash olyan emberekkel beszélget, akik nincsenek is ott, és végül kiderül, hogy régi barátja és szobatársa a Yale-en, Charles Herman (Paul Bettany) nem is létezik. Nash valójában soha nem tapasztalt vizuális hallucinációkat, és nem a saját akaraterejével kerekedett felül az állapotán, ahogyan azt a film ábrázolja. Ron Howard rendező azért választotta a vizuális hallucinációkat, mert azok jól mutatnak a filmen. Valójában sosem akart életrajzi filmet forgatni, hanem egy rendkívüli ember történetét szerette volna elmesélni.

A visszatérőből csak egy dolog valós: a medvetámadás

A film, amiért Leonardo DiCaprio végre megkapta az Oscart, merő kamu. A film Michael Punke azonos című regényén alapul, amelyet Glass életéről szóló beszámolókon alapuló versek ihlettek. Ebből is látszik, hogy bár Glass valós személy volt, az életéről nem sokat tudunk, amit meg igen, az is inkább ily módon fennmaradt legenda. A film különböző, történelmileg pontatlan elemekkel egészíti ki az amúgy is valószínűtlen történetet. Glass valóban túlélt egy medvetámadást, amit a film remekül bemutat, és társai, John Fitzgerald (Tom Hardy) és Jim Bridger (Will Poulter) tényleg hátrahagyták őt ezután. Glass azonban nem állt bosszút, hanem pont, hogy megbocsátott nekik. A visszatérőben ráadásul azért áll rajtuk bosszút, mert megölték a fiát, ám a valóságban Glassnak nem is volt gyereke.

Szép a románc Pocahontas és John Smith közt, csak cseppet sem igaz

Régóta tudjuk, a Disney minden szomorú és brutális történetet megszépít, így még a legkegyetlenebb sztorik a optimisták lesznek. Ez történt a Pocahontas című, gyerekeknek szóló animációs filmben is. A lányt eredetileg Amonute-nak hívták, és bár John Smith tényleg azt állította, hogy 1607-ben megmentette az életét, a történészek azért kételkednek ebben. Ráadásul a lány eredetileg 12 éves, Smith pedig 27, így érthető, hogy a Disney-animációban miért lett 19 éves a hősnő. Arról azonban nem szól a mese, mi történt ezután: a lány hozzáment John Rolfe-hoz, áttért a keresztény hitre, és felvette a Rebecca nevet.

A keresztények annak „bizonyítékaként” mutogatták őt, hogy meg lehet téríteni az amerikai őslakosokat.

1617-ben, 22 évesen halt meg, valószínűleg tüdőgyulladásban vagy tuberkulózisban.

A rettenthetetlen rettenthetetlenje nem is volt olyan rettenthetetlen

Mel Gibson kultikus filmjének narrátora már az elején leszögezi, hogy nem egészen a valóságot fogjuk látni:

„Elmondom William Wallace történetét. Az angol történészek hazugnak tartanak majd, de a történelmet a hősök hóhérai írják.”

Szép mentés, pláne, hogy igazából elég jól illeszkednek a fiktív elemek a történelmi tényekhez, szóval egy egész pofás film lett ebből. William Wallace (Gibson) valóban Skócia hőse, ő vezette a Stirling Bridge-i csatát, és a győzelméért kitüntették. Eddig oké, ám Wallace elfogása és kivégezése nem egészen úgy történt mint a filmben, ahol elárulják és átadják a briteknek. A valóságban Wallace-t legyőzték a falkirki csatában, majd közel egy évtizeden át szégyenszemre bujdokolt. Később egy brit kém elfogta és Londonba vitte, ahol az angolok árulásért kivégezték.

(via Looper)