6+6 érdekesség a 66 éves Christopher Lambertről

1957. március 29-én született, azaz nemrégiben töltötte be 66. életévét mindenki kedvenc hegylakója, Christopher Lambert francia színész. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk róla egy tucatnyi izgalmas információt.

1. Átható, intenzív pillantását a sztár annak köszönheti, hogy olyan súlyosan rövidlátó, hogy szemüveg nélkül nem is lát semmit. Mivel sajnos nem tud kontaktlencsét sem viselni, érthető okokból szemüveg nélkül kell dolgoznia a forgatásokon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kvázi vakon forgat. Emiatt gyakran éri forgatási baleset, mivel nem túl bölcs módon rendszeresen saját maga hajtja végre a kaszkadőrmutatványokat.

A sztár 1986-ban. Forrás: Alain Denize / Gamma-Rapho via Getty Images

 

2. Christopher Lambert súlyos rövidlátásának köszönheti azt is, hogy megkapta pályája első szerepét egy hollywoodi produkcióban, évekkel azelőtt, hogy a Hegylakóval világsztár vált volna belőle. Ez volt a Greystoke – Tarzan, a majmok ura címszerepe, amelyben a nemzetközi porondon még ismeretlen színészként olyan sztárokkal játszhatott együtt, mint Andie MacDowell vagy Ian Holm. És hogy miért őt választották? A gyártó Warner Bros. stúdió és Hugh Hudson rendező ismeretlen színészt kerestek Tarzan szerepére, Lambert pedig a meghallgatáson teljesen elvarázsolta őket azzal, hogy amikor levette a szemüvegét, szemproblémája miatt mindig olyan volt, mintha a távolba bámulna, ami nagyon passzolt a karakterhez.


3. Habár Long Islanden született, a színész francia szülők gyermeke, így első hollywoodi filmjeiben mindig külön oktató foglalkozott a kiejtésével. A sok gyakorlás ellenére is maradt azonban egy kis akcentusa – ezért nem kapta meg az 1987-es Halálos rémületben című Bond-filmben James Bond szerepét, pedig John Glen rendező eredetileg őt akarta volna Timothy Dalton helyett.

4. Lambert első felesége Diane Lane amerikai színésznő volt, akit 1988-ban vett feleségül, 1994-ben azonban sajnos elváltak. Habár több filmet is forgattak együtt (például egy Gyilkosság lólépésben című kiváló thrillert), nem forgatáson ismerkedtek meg, hanem 1985-ben Rómában, ahol mindketten egy-egy, egymástól független promóciós eseményen vettek részt. Lányuk, Eleanor Lambert 1993 szeptemberében született.

A házaspár 1991-ben. Forrás: ARNAL / Gamma-Rapho via Getty Images


5. Lambert második felesége egy Jaimyse Haft nevű ismeretlen amerikai színésznő volt, akitől szintén elvált már, ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy miután megismerkedett Lane-nel, és mielőtt elvette volna feleségül, azaz 1986–87 folyamán nem más volt a barátnője, mint Stéphanie monacói hercegnő.

6. Ezzel pedig nincs vége Christopher Lambert híres szerelmei sorának, ugyanis 2007 és 2014 között a francia istennő, Sophie Marceau volt az élettársa.

A pár egy 2014-es eseményen. Forrás: Dominique Charriau / WireImage / Getty Images

 

7. A sztár még akkor is ide-oda ingázik a világban, amikor épp nem forgat, mivel három helyet is lakhelyének tekint. A „főhadiszállása” Svájcban van (azért itt, mivel az ENSZ diplomatájaként dolgozó édesapja munkája miatt kétéves korától kezdve itt nevelkedett), de gyakran látogatja meg provence-i borászatát és Los Angelest is, mert utóbbi városban él a lánya.

8. A fent említett borászatot szó szerint kell érteni, hiszen barátjával és üzlettársával, Eric Beaumard sommelier-vel Les Garrigues de Beaumard-Lambert márkanéven készítettek bort, elsősorban európai piacra. Sajnos ma már időhiány miatt nem aktívak. De Lambertnek volt ételcsomagoló és ásványvízgyártó cége is.

Eric Beaumard-ral 1998-ban. Forrás: Eric Robert / Sygma via Getty Images

 

9. A sztár sokoldalúsága az alkotói munkára is kiterjed: ő volt az executive producere nem egy filmjének (Gyilkosság lólépésben, Majd elválik, A harag napja), de a Hugh Grant főszereplésével forgatott Áldatlan állapotbannak is. Írt ezenkívül két regényt is: a 2011-ben megjelent La fille porte-bonheurt (A szerencsés lány) és a 2015-ös Le juge-ot (A bíró).

10. Christopher Lambert nagy horrorrajongó; kedvenc filmjei a műfajban a Ragyogás, a Rosemary gyermeke, az Evil Dead – Gonosz halott és a Halloween – A rémület éjszakája.

11. A sztár egyik igen szimpatikus vonása, hogy színészként tisztában van a határaival. „Lehet, hogy hibát követek el vele, hogy bevallom, de

tudom, hogy színészként megvannak a magam korlátai, és tisztában vagyok vele, mire vagyok képes és mire nem. Robert De Niro bármit meg tud csinálni. Én nem.

Alapvetően a Hegylakó-filmek az én terepem. Így arra törekszem, hogy a fantasy és akció műfajban fejlesszem a képességeimet és hozzam ki a legtöbbet magamból. Nagyon szívesen forgatnék egy Esőembert, de tudom, hogy az nem az én asztalom” – nyilatkozta egyszer.

12. Magyarországról nézve úgy tűnik, mintha Christopher Lambert el lenne tűnve mostanában, hiszen legutóbb egy 2019-es, Dicsőséges napjaim című francia vígjáték mellékszerepében láthattuk (ami még az HBO GO-n volt elérhető), hivatalos moziforgalmazásba pedig 2016-ban került csak filmje, a Coen testvérek Ave, Cézár!-ja, de ebben olyan apró szerepe volt, hogy a legtöbbünknek valószínűleg fel sem tűnt.

Legutóbbi fontos, hozzánk is eljutott mozifilmes szerepét így a 2012-es A szellemlovas 2. – A bosszú erejében alakította, de utolsó, Magyarországon is mozikba került főszerepéért egészen a 2005-ös, magyar koprodukcióban készült A harag napjáig kell visszamennünk. A látszat ellenére azonban Lambert nincs eltűnve (csak hozzánk nem jutnak el a munkái), rendszeresen forgat; jelenleg például tíz projektje van a megvalósulás valamely fázisában. Ezek azonban már nem olyan filmek, amelyek bármiben is a sztár régi dicsőségét idéznék (az egyiknek például az a címe, hogy Kickboxer: Armageddon), így magyar nézőként valószínűleg a jövőben is nélkülöznünk kell.


Akinek azonban hiányzik kedvence, bármikor csekkolhatja az Instagramon, ahol Lambert ha nem is napi szinten, de rendszeresen bejelentkezik. Legutóbb a Greystoke-ot rendező Hugh Hudson rendezőről emlékezett meg februárban, de követői azt is megtudhatták, hogy a múlt nyáron Görögországban nyaralt (feltételezhetően a saját jachtján). Gyakran posztol forgatásokról vagy más filmes eseményekről, és lányával közös képeket is ki szokott rakni.


(via IMDb, Wikipedia)


Nyitókép forrása: Georges De Keerle / Gamma-Rapho via Getty Images.