A sci-fi máig a legnépszerűbb műfajok egyikének számít, sőt, ha az elmúlt két évtized 20 legnagyobb pénzügyi sikerét nézzük, a filmek több mint fele ebbe a műfajba sorolható be, beleértve az első ötből négyet, azaz James Cameron két Avatar-filmjét, a legújabb Star Wars-trilógia első részét és a Bosszúállókat: Végjátékot.

De mi a helyzet a többi nagyszerű sci-fivel, amiről a 21. században a szuperhősök és képregények tömkelegében megfeledkezett a filmipar? Az alábbi listában ilyen alulértékelt sci-fiket listázunk, bemutatva olyan független filmeket, amelyek nem jutottak el nagyközönséghez, valamint blockbustereket, amelyeket első körben csalódásként éltek meg a nézők.

A boldogságvirág (2019)

Jessica Hausner angol-osztrák-német koprodukcióban készített filmje különösebb visszhang nélkül kopott ki a mozikból (nálunk is bemutatták), de a cannes-i filmfesztiválon jelölték Arany Pálmára, és Emily Beecham a legjobb színésznőnek járó díjat is megkapta érte.

A sztori szerint a fiát egyedülálló anyaként nevelő Alice csoportvezetőként dolgozik egy növénynemesítő cégnél, és éppen egy nagyon különleges virágon kísérleteznek, amely nemcsak szépsége, de jótékony hatása miatt is ragyogó bevételekkel kecsegtet a nemzetközi piacon. Ha megfelelő hőmérsékleten tartjuk, gondosan öntözzük és még beszélünk is hozzá, a virág képes boldoggá tenni a környezetét. A szabályokat megszegve Alice hazavisz egy példányt a fiának, ám ekkor még nem sejtik, hogy a növény illatának rejtélyes mellékhatásai is lehetnek.

Koherencia (2013)

A szürreális sci-fibe oltott pszichológiai thriller középpontjában nyolc barát vacsorája áll, akik egy, a Föld légköre felett elhaladó üstökös természetfeletti (vagy földönkívüli?) kilengésének köszönhetően aggasztó változásokon kezdenek átesni, és ugyanilyen aggasztó események láncolatát indítják el. A mikroköltségvetésből készült film a kvantumdekoherencia sci-fi koncepcióját vizsgálja, vagyis azt, hogy egy adott univerzum hol a kvantummechanika szabályaihoz, hol a klasszikus mechanika diktálta működéshez igazodik.

Ha hitelesnek tűnik az improvizációs hátterű színészek zavara, az nem véletlen, a rendező ugyanis, amíg lehetett, titkolózott előttük. Így mesélt a módszereiről:

You Are Here (2010)

Egyértelmű, hogy a 21. század egyik legalulértékeltebb fantasy sci-fi remekműve Daniel Cockburn 2010-es filmje, amely úgy épül fel, mint egy meta-detektívtörténet. Főszereplője egy olyan nő, aki látszólag más univerzumokból származó audiovizuális maradványokat talál, és egyre biztosabb abban, hogy ezeket szándékosan hagyták hátra.

Bár ez az elsődleges narratív szál, a You Are Here jóval túlmutat ezen, hiszen számos fontos filozófiai kérdéssel szembesít. A mesterséges intelligenciáról szóló John Searle-i kínai szobás gondolatkísérleten át az emberi episztemológia archiválási folyamaton keresztül történő vizsgálatáig Cockburn bátran kísérletező munkája rengeteg témát érint, és hosszú időre elgondolkodtat bennünket a körülöttünk lévő világról.

Határtalan éj (2019)

Az 1950-es években Új-Mexikóban Fay Crocker (Sierra McCormick), egy telefonközpontos lány és Everett Sloan (Jake Horowitz), egy rádiós DJ olyan hangjelet fedez fel, amelyről azt hiszik, hogy a világűrből érkező üzenet.

Ahogy egyre több mindenre jönnek rá, a fiatalok belebotlanak egy kormányzati összeesküvésbe, amely veszélybe sodorja az életüket is. Andrew Patterson rendezése egy rendkívül élvezetes, okosan és jól megírt sci-fi rejtély, amely vonzerejének jelentős részét a történelmi környezetből meríti. Patterson egy jól ismert narratívát használ – UFO egy kisváros felett! –, de újraértelmezi és modernizálja azt, és teszi mindezt minimális, 700 ezer dolláros költségvetésből.

Elérhető: Prime Video

Mentsétek meg a zöld bolygót! (2003)

Jun-Hwan Jeong idén húszéves debütáló filmje elbűvölően őrült és meghökkentő sci-fi vígjáték a modern társadalomban terjengő paranoiáról. (A sztorit állítólag az az összeesküvés-elmélet ihlette, amely szerint Leonardo DiCaprio valójában egy földönkívüli.) A ponyvaregények és képregények világából merítő, tekintélyromboló és lázadó szellemű film Ken Russell munkásságát és a korai Peter Jacksont idézi.

A sztori szerint az első ránézésre átlagos, hétköznapi figurának tűnő Byung-Gu meg van győződve róla, hogy a társadalom minden problémája a földönkívüliek gonosz fondorlatának köszönhető. Ezért úgy véli, hacsak nem találkozik az Androméda Hercegével, mielőtt bekövetkezik a teljes holdfogyatkozás, földgolyónk végzetes veszélybe kerül. Ahhoz, hogy találkozhasson a Herceggel, rá kell bukkannia egy földönkívülire - a Földön. Így hát elrabolja a legkézenfekvőbb gyanúsítottat, a Yoojae Vegyipari Konszern elnök-vezérigazgatóját. Az üzletember őrültnek tartja elrablóját, és menekülni próbál.

Nehéz istennek lenni (2013)

A kortárs sci-fit túl gyakran kötik össze a CGI-effektekkel és az akciófilmes látványvilággal, pedig a műfaj legjobbjai gyakran kicsik, visszafogottak és elgondolkodtatóak. Bár Alekszej German 177 perces filmje aligha nevezhető kicsinek, az biztos, hogy elgondolkodtató mozi, amely egy olyan utazásra hívja a nézőt, amelyre nincs retúrjegy.

Az Arkagyij és Borisz Sztrugacszkij azonos című regénye alapján hét éven át készült film egy tudóscsoport történetét meséli el, akiknek az a feladatuk, hogy információkat gyűjtsenek egy távoli, földszerű bolygóról, amelynek fejlődése nem lépett túl a kezdetleges középkoron. A Nehéz istennek lenni csodálatos, zavarba ejtő mozi, egy olyan sci-fi trip, amelyhez nincs is hasonló.

Tenet (2020)

Christopher Nolant jelenleg a modern filmművészet afféle Messiásaként tartják számon, de ezt a rangot nem a Tenettel érdemelte ki. A 2020 őszén bemutatott, különböző elbeszélői idősíkokkal játszadozó filmjétől azt várta mindenki, hogy megmenti majd a koronavírus-járvány által sújtott mozikat, de erre persze nem volt képes, és talán még a Nolan-rajongók sem mind ültek be rá.

A fanyalgó kritikák ellenére azonban messze nem akkora katasztrófa a film. A közönség mindig is szerette a Nolantól megszokott, kihívást jelentő sci-fi koncepciókat, és itt pontosan ezt kapta 120%-os töménységben. A filmkészítői mesterséget és a sci-fi határait feszegető vizuális eposz nem Nolan főműve, de egy imponálóan vakmerő, utánozhatatlan gyöngyszem.

Via: Far Out Magazine