7 film az atombomba születéséről

Nyakunkon van Christopher Nolan újabb szuperlátványos csúcsmozija, az Oppenheimer, mi pedig megnéztük, eddig hány filmes idézte meg az atombomba születésének körülményeit. Elég sok!

Oppenheimer (1980)

A sorozat Oppenheimer (Sam Waterston) szerepét mutatja be a Manhattan Project fegyverlaboratóriumának vezetőjeként, amelynek során a kommunistákkal való kapcsolata miatt a szövetségi kormány folyamatosan megfigyelés alatt tartotta. Ez az Egyesült Államok Atomenergia-bizottságának 1954-es meghallgatásában csúcsosodik ki, amely során Oppenheimert megfosztják biztonsági jogosultságaitól feltételezett kommunista kapcsolatai miatt. Christopher Nolan filmje kapcsán a kérdés újra előkerült, és pár napja ismerték el, hogy a bizottság annak idején helytelenül döntött. A minisorozat három BAFTA-díjat nyert, és a Golden Globe-ra is jelölték.

Forrás: BBC

Fat Man és Little Boy (1989)

A címbeli Little Boy természetesen a Hirosimára ledobott urániumbomba, míg a Fat Man a Nagaszaki ellen bevetett plutóniumbomba kódneve volt, mindkettő külön működési elv alapján készült, ami jól tükrözi a tényt, hogy mennyire a sötétben tapogatóztak a kutatások során. Roland Joffé (A misszió, Gyilkos mezők) mindezt remekül ábrázolja, ahogy azt is, milyen gyakran csap össze a projekt két vezetője, Leslie R. Groves tábornok (Paul Newman és J. Robert Oppenheimer (Dwight Schultz) elvi és gyakorlati kérdések mentén, de látjuk a fejlesztések során bekövetkezett tragikus baleseteket is. A Zsigmond Vilmos fényképezte film persze nem minden ponton ragaszkodik a történelmi tényekhez, de sok szempontból fontos leckét ad a tudományról és a fejlődésről.

Forrás: UIP

 

The Catcher Was a Spy (2018)

Az atombomba nem saját ötlet volt, az amerikaiak akkor és azért vágtak bele a megépítésébe, mert hírét vették annak, hogy a nácik nekivágtak egy atomfegyver kifejlesztésének. Innentől a verseny nem csak arról szólt, kinek lesz előbb atomja, hanem arról is, ki hogyan tudja a másikat hátráltatni, és ebben is a szövetségesek jártak elébb. Az igaz történet alapján készült film hőse Moe Berg (Paul Rudd), a profi baseball liga játékosa, aki fizikai és szellemi képességei miatt – például hét nyelven beszélt – az amerikai hírszerzés arra kér fel, hogy segítse felkutatni és szükség szerint likvidálni a német atomprogram vezetőjét, Werner Heisenberget (Mark Strong). Heisenberg esetében szintén valós személyről van szó, aki később Nobel-díjat kapott, ami sejtet valamit a film lezárásáról.

Forrás: IFC Films

 

A végtelen (1996)

Az 1965. évi fizikai Nobel-díj kitüntetettje, Dr. Richard Feynman (Matthew Broderick) századunk egyik legérdekesebb figurája. Friss diplomásként tagja volt az atombombát létrehozó tudóscsapatnak

– és ő volt a csapat egyetlen tagja, aki lelkiismereti okok miatt otthagyta a projektet, aminek nyilván meg is lettek a következményei.

Ez a film fiatalkori nagy kalandjáról, egy tragikus végkifejlete ellenére is felemelő szerelemről szól, amely Arline Greenbaumhoz (Patricia Arquette) kötötte, aki mindenhová elkísérte.  A még nagyon fiatal Matthew Broderick nem csak a főszerepet, de a rendezést is magára vállalta.

Forrás: Film+

 

A nap (1989)

Szilárd Leó fizikus (Michael Tucker) elhagyja Németországot, hogy felhívja a világ figyelmét az új náci kísérletekre. A németek ugyanis atombomba kidolgozásán mesterkednek. Senki sem veszi őt komolyan Európában, ezért Amerikába megy, ahol szavai meghallgatásra találnak, a projektet pedig Groves tábornok (Brian Dennehy) és J. Robert Oppenheimer (David Strathairn ) veszi át, miközben Szilárdnak kétségei támadnak a fegyver felhasználását illetően. Az amerikaiaknak sikerül felvenniük a versenyt a németekkel az atomkutatás területén, azonban támadási célpontként Japánt jelölik meg, s 1945-ben bomba hull a magasból Hirosimára...

Forrás: Örökmozgó

 

Manhattan (2014)

1943-ban Charlie Isaacs (Ashley Zukerman) és felesége (Rachel Brosnahan) megérkezik Los Alamosba, a sivatagi kisvárosba, amit a kormány a projekten dolgozók számára hozott létre. Azonnal szembesülnek az ottani életkörülményekkel és kötelezettségekkel, amelyek aztán fokozatosan próbára teszik kapcsolatukat. Két rivális tudóscsapat is munkálkodik az atombomba-projekten, az egyik Reed Akley (David Harbour) irányítása alatt, a másik pedig Frank Winter (John Benjamin Hickey) vezetésével. Frank feleségének, a botanikus Lizának fogalma sincs férje valódi hivatásáról, ám megszólal benne a vészharang, amikor változást észlel a helyi növényvilágban.

Forrás: Epic Drama

 

Above and Beyond (1952)

Paul Tibbets ezredes (Robert Taylor, aki a háború alatt maga is a légierőnél szolgált) vezette azt a bombázógépet, az édesanyja után elnevezett Enola Gay-t, amely ledobta az első atombombát Hirosimára. A film azt az utat mutatja be, amelyet Tibbets, aki az új, rengeteg újítást felvonultató B-29-es Szupererőd berepülőpilótája volt, megtett a szigorúan titkos küldetés során, feltárva ennek legkisebb technikai és harcászati részleteit, de megmutatva a feladat emberi oldalát is. A legénységből csak Tibbets tudja, mire készülnek az eddig soha ki nem próbált titkos fegyverrel, amely akár rájuk is veszélyes lehet, de arról még a családjának sem beszélhet – és ő lesz az, aki elsőként látja amerikai oldalról a pusztítást, amelyet a bomba véghez visz.

Forrás: MGM