8 sci-fi, ami az elejétől a végégig tökéletes

Ezekben nem találtunk kivetnivalót, még sokadik újranézés után sem.

A sci-fi az egyik legkedveltebb filmes műfaj, amiből olyan franchise-ok nőttek ki, mint a Star Wars-, vagy az Alien-filmek, amiknek népszerűsége mindmáig töretlen. A tudományos-fantasztikum a legnagyobb rendezőket is berántotta Fritz Langtól Stanley Kubrickon és Steven Spielbergen át Ridley Scottig. Lang kultikus filmje, a Metropolis lassan százéves lesz (egészen pontosan három év múlva, 2027-ben), és még mindig lenyűgöző hatással van a nézőre. Ilyen a jó film: teljen el bármennyi idő, ma is olyan lélegzetelállító, mint amilyen a premierkor volt, és egyetlen pillanatát sem érezzük feleslegesnek. Következzen most nyolc sci-fi, ami kiállta az idő próbáját, és még most is úgy érezzük, hogy az elejétől a végégig tökéletes – akár sokadik nézés után is.

 

2001 – Űrodüsszeia (1968)

Muszáj rögtön egy személyes élménnyel kezdenem: amikor 2015-ben ismét bemutatták a magyar mozik Stanley Kubrick kultikus sci-fijének felújított változatát, teljesen megbabonázott, pedig már jó párszor láttam, persze nem nagyvásznon. 47 éves volt ekkor a Rotten Tomatoes szavazói szerint is tökéletes Űrodüsszeia, és még mindig olyan hatást váltott ki, mintha egy friss filmet néznék – és ez az azóta eltelt évek alatt sem változott. A lírai rendezés és a mindig aktuális egzisztenciális témák teszik időtlenné a 2001-et, de ennyivel még nem került volna fel a listánkra. Az viszont, hogy még mindig ad gondolkodnivalót a nézőknek, és hogy a gyilkos lábszárcsont űrhajóvá lényegül át, miközben több ezer évet ugrunk előre a történelemben, valamint a titokzatos lezárás (amihez szokásától eltérőn maga a rendező is adott egy értelmezési variációt) mind arra készteti a műfaj rajongóit, hogy újra és újra megnézzék. Az Űrodüsszeia

kifejezetten meditatív film a harsány sci-fik korszakában,

egy olyan látomásos mű, ami előnyben részesíti a csendet a beszéddel szemben.

 

Mechanikus narancs (1971)

Stanley Kubrick máris duplázik a listán, de nem lehet kihagyni másik sci-fijét, a Mechanikus narancsot sem. A film egy olyan disztópikus jövőben játszódik, ahol a fiatalok ultraerőszakos szórakozásokat eszelnek ki, és nagyon furcsa, de mégis érthető szlenget használnak. A banda vezére (és a film narrátora) Kicsi Alex (Malcolm McDowell), akit elfognak és átnevelő kísérleteket hajtanak végre rajta. A film azt az örök érvényű kérdést teszi fel, hogy el lehet-e fojtani agresszív módszerekkel a gonosz ösztönöket az emberben, hogy ezáltal erkölcsös életre neveljék – másként mondva:

létezik-e gyógymód a szabad akaratra?

Mindehhez olyan vizuális ábrázolásmódot választ, ami miatt hatalmas felzúdulás volt a premier idején, és végül Kubrick maga vonta vissza a filmet a mozikból. A Mechanikus narancs amúgy azért is kiváló sci-fi, mert ott zárja le a sztorit, ahol az alapjául szolgáló Anthony Burgess-regénynek is le kellett volna (az írónak persze nem tetszett a befejezés, de hát nem lehet mindenkinek a kedvére tenni).

 

Harmadik típusú találkozások (1977)

Ez volt Steven Spielberg első filmje, ami a földönkívüli élettel foglalkozik, és mint ilyen, ez érdemli meg, hogy a listánkra kerüljön. Az emberiség régi vágyát helyezi középpontba: kapcsolatot létesítünk egy idegen fajjal, amit zenén keresztül sikerül kivitelezni. Mindezt Spielberg azzal fejeli meg, hogy bár nem értjük, hogy mit mondanak az űrlények, de azt tudjuk, hogy békések – szóval ez nem egy inváziós sci-fi. Pedig vannak benne elég para részek, amiknek csúcspontja az a jó pár önjáró hétköznapi tárgy (játékmajom, postaláda, stb.), ami még most is ijesztően hat.

A Harmadik típusú találkozások alaptémája, a gyermeki félelem és csodálat az iránt, amit nem értünk, végig jelen van a filmben, és ez teszi igazán időtlenné

– meg persze Zsigmond Vilmos operatőri munkája.

 

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

„Az űrben senki sem hallja a sikolyod” – ez talán minden idők legjobb tagline-ja (az a kis, csalogató mondat a plakáton), és ha ezt is belevesszük, akkor Ridley Scott filmje tényleg az első pillanattól az utolsóig remekmű, amiről Sigourney Weaver is gondoskodik. A film sztorija igazából pofonegyszerű: a Nostromo kereskedelmi hajó legénysége segélyhívást kap egy közeli bolygóról, ahová leszállnak, és akaratlanul egy idegen entitást visznek vissza, ami aztán a vesztüket okozza.

A sci-fit horrorelemekkel vegyítő film hátborzongatóan kihasználja a klausztrofób helyzetet: az űrhajó zárt terét, ahonnan nincs menekvés.

Hogy mennyire tökéletes az első Alien film, arra remek példa, hogy amikor 2003-ben megjelent a tetralógia DVD-n, a stúdió felkérte a rendezőket, hogy készítsenek egy rendezői változatot is. Egyedül Scott húzódozott, mondván, hogy A nyolcadik utas… úgy tökéletes, ahogy van, semmit sem változtatna rajta a ’79-es verzióhoz képes. Ám, mivel mindenki más belepiszkált a saját filmjébe, a stúdió addig-addig szekálta a rendezőt, hogy nyúljon már hozzá a filmjéhez, hisz fura lenne, ha pont tőle nem lenne rendezői változat az új kiadáson, hogy Scott úgy döntött, rövidebbre, feszesebbre vágja az Alient, hogy valamicskét igazodjon a korhoz. Így lett a a korábbi 117-ből 116 perc. Szóval, ha a legjobb verziót szeretnéd látni, akkor továbbra is a ’79-est ajánljuk.

 

Sztalker (1979)

Andrej Tarkovszkij egyedi sci-fije a műfaj elemeit a fantasyval vegyíti, miközben sajátos interpretációját adja a Sztrugackij-fivérek Piknik az árokparton című regénynek, illetve az abból írt forgatókönyvüknek. A sztori központi eleme az anomáliákkal teli Zóna, ahol csak a címbeli Sztalker ismeri a helyes utat. Ő vezeti át a veszélyes pusztaságon az ihletet kereső írót és a tudásra vágyó tudóst, hogy megtalálják a szobát, ahol állítólag teljesülnek az ember kívánságai.

A lenyűgöző látvány, az elgondolkodtató filozófiai témák és a művészi filmnyelv egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a Sztalker 45 év távlatából is tudjon mit mondani és mutatni a mának.

 

Star Wars: A Birodalom visszavág (1980)

Persze hogy nem maradhat ki George Lucas klasszikusa, és nem volt kérdés, hogy melyik epizód kerül fel a listára. Minden idők egyik legjobb folytatása, ami simán felülmúlja az első részt (a másik ilyen is mindjárt szóba kerül). A második Star Wars-film egy

sötétebb és intenzívebb narratíva felé vitte el a franchise-t,

ami kifejetetten jót tett neki. Luke (Mark Hamill) a Dagobah bolygón edz Yodával, miközben Han (Harrison Ford) és Leia (Carrie Fisher) a Birodalom elől menekül. Mindkét szál izgalmas, a tétek nőttek, a veszélyek is nagyobbak, és még egy jó adag karakterfejlődést is kapunk. Ehhez jön még a lenyűgöző világépítés és Irvin Kershner rendezése, aki ehhez sokkal jobban ért, mint Lucas, aki az első részt dirigálta.

egy szűkebb lista

Mindössze két tökéletes sci-fi létezik – de melyik az a kettő?

Vajon a Terminátor, A nyolcadik utas: a Halál vagy a 2001: Űrodüsszeia kapta a legtöbb pontszámot a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő oldalon?

Tovább

 

Terminátor 2. - Az ítélet napja (1991)

Ez volna a másik film a listán, ami sokkal jobb lett, mint az elődje. Bár a Terminátor Arnold Schwarzenegger nevével nőtt össze, a Robert Patrick által megformált folyékony T-1000-es is kultikus lett. James Cameron akció sci-fije talán a rendező legjobb munkája, ami mind technikailag, mind történetében sokkal jobb, mint az első rész. Kapásból azzal a háborúval indít, amit meg kellett volna akadályozni, és egy merész csavarral Schwarziból jó terminátort csinál, aki a már említett új prototípustól igyekszik megmenteni John Connort (Edward Furlong).

Az elképesztő és fantáziadús akciójeleneteken túl Cameron ismét bebizonyította, hogy olyan speciális effekteket használ, amik több mint 30 év múlva sem tűnnek gagyinak.

A filmnek ráadásul hatalmas szíve van, és mivel a mesterséges intelligencia veszélyeivel (is) foglalkozik, sosem volt ennél aktuálisabb.

 

Mátrix (1999)

Ha nem dobálóznának manapság olyan könnyen a „modern klasszikus” fogalmával, akkor jó szívvel mondhatnánk, hogy a Mátrix bizony az. A Keanu Reeves főszereplésével készült filmben a főhőst ráébresztik, hogy az emberiség valójában a gépek energiaforrásaként funkcionál, és mindnyájan mozdulatlanul fekszünk egy folyadékban, miközben az agyunkkal elhitetik, hogy azt látjuk és érezzük, amit épp megélni vélünk: ez a Mátrix nevű virtuális valóság, amiben élünk.

Wachowskiék rendezése új életet lehelt az akkoriban haldokló sci-fi műfajba, és olyan vizuális megoldásokkal (elsősorban a bullet time effectre gondolok) küldték meg az amúgy is izgalmas, filozófus történetet,

ami nemcsak 25 évvel ezelőtt, de még most is egyedinek számít.

 

(via Collider)