9 alulértékelt vígjáték, amely eltűnt egy híresebb film árnyékában

Nagyobb siker lett volna az Előre a múltba, ha nincs a Vissza a jövőbe? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat.

Többször írtunk már a Porton azokról az „ikerfilmekről”, amelyeket majdnem egy időben mutattak be, és gyanúsan hasonlít a sztorijuk – lásd az Armageddon/Deep Impact vagy A tökéletes trükk/A mágus esetét –, de most kifejezetten a vígjátékokra koncentrálunk.


Világvége vs. Itt a vége

2013-ban, alig egy hónappal Seth Rogen és Evan Goldberg Itt a vége című vígjátéka után mutatták be az Edgar Wright-féle Világvégét, amelynek nemcsak a címe hasonló, de a premissza és a műfaj is pontosan megegyezik a másikéval. Mindkét filmben egy haveri társaság próbálja valahogy túlélni az apokalipszist, és közben egyszerre vicces és rémisztő dolgok történnek velük.

Wright a rá jellemző rendezői stílust és humorérzéket szállítja a Világvégében is, ráadásul újra összehozza a rajongók által kedvelt Simon Pegg és Nick Frost párosát, így aligha lehet csalódásnak nevezni a filmet. Közben viszont az is tény, hogy az ún. Cornetto-trilógiából ez a legkevésbé népszerű darab (ide tartozik még a Haláli hullák napja és a Vaskabátok), amiben szerepet játszhatott a sokkal vulgárisabb, de nagyobb hollywoodi hátszelet kapó Itt a vége sikere is.


Valóságos zseni vs. Különös kísérlet

1985-ben a Különös kísérlet és a Valóságos zseni mindössze egy hét különbséggel került moziba, és alighanem ennek is köszönhető, hogy utóbbira ma már sokkal kevesebben emlékeznek. John Hughes vígjátéka, amelyben két diák, Gary (Anthony Michael Hall) és Wyatt (Ilan Mitchell-Smith) Frankensteint játszva, a tudomány segítségével megteremtik a tökéletes nőt (Kelly LeBrock), ma már akár klasszikusnak is nevezhető.

Ettől még a Martha Coolidge-féle Valóságos zseni is megérdemli a figyelmet. A film főszereplője három diák, Chris (Val Kilmer), Mitch (Gabriel Jarret) és Lazlo (Jon Gries), akiket Hathaway professzor (William Atherton) egy kémiai lézeren való munkára szerződtet. Később esik csak le nekik, hogy rászedték őket, és professzoruk titkos fegyvert próbál velük kikísérleteztetni egy katonai projekt keretében, ezért elhatározzák, hogy bosszút állnak. Nyugodtan megkockáztatható, hogy aki kedveli a Különös kísérletet, az a Valóságos zseniben sem csalódik.


Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai vs. Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar

Mennyi az esélye annak, hogy egy év leforgása alatt két, drag queenekről szóló road movie-komédiát is bemutatnak? Ha kevés is, 1994-95-ben ez megtörtént. A Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar pedig kizárólag azért kapott több figyelmet, mert három nagy sztár - Patrick Swayze, Wesley Snipes és John Leguizamo – alakított benne transzvesztitát.

Ettől még a kevésbé híres a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai is úttörő alkotás, amely segített az LMBTQ-témákat pozitívabb fénytörésben ábrázolni, nem pedig poénforrásként, ahogy a korszak számos filmje tette. Az ausztrál vígjátékban ráadásul Terence Stamp, Hugo Weaving és Guy Pearce is megdöbbentően erős alakítást nyújt.


Seholsincs csapat vs. Nehézfiúk

A későbbi vígjátékpápa, Judd Apatow első forgatókönyvíróként jegyzett filmjében, a Nehézfiúkban egy fogyókúrás nyári tábor gyerekei visszavágnak egy fitneszgurunak (Ben Stiller), aki megpróbálja elrontani a szórakozásukat azzal, hogy rájuk akarja erőszakolni az egészséges életmódot. Néhány hónappal korábban azonban bemutattak egy másik fergeteges, nyári tábor témájú filmet is.

A Seholsincs csapatban egy csapat tinédzser agyafúrt tervet eszel ki a szülők által erőltetett unalmas nyári tábor helyett. A nyaralásra szánt pénzükből saját tábort szerveznek maguknak, és megvesztegetik egykori drámatanárukat (Christopher Lloyd), hogy ál-kísérőként tartson velük, és segítsen átverni a szülőket, akik így azt hihetik, hogy csemetéjük egy hagyományos táborba kerül. Ez egy tipikus X generációs vígjáték, amelyen nagyon érződik, hogy a 90-es évek terméke, de ettől még nagyon vicces, ráadásul egy bizonyos Jessica Alba is itt debütált a filmvásznon.


Csak szexre kellesz vs. Barátság extrákkal

Justin Timberlake és Mila Kunis a Barátság extrákkal (2011) főszerepében kölcsönösen megegyeznek, hogy haveri alapon pusztán szexuális viszonyba kezdenek, mivel nincs kedvük belebonyolódni egy érzelmi kapcsolatba. Fél évvel korábban kísértetiesen hasonló megállapodást kötött egymással a vásznon Natalie Portman és Ashton Kutcher is (ahogy természetesen a „nem várt” következmények és a sztori végkifejlete is ugyanúgy alakult). A két romkom párbaja pedig meglepő módon kifejezetten kiegyenlítetten zárult: mindkét film valamivel több mint 149 millió dolláros jegybevételt ért el világszerte (pár százezres különbséggel a később nyitó Barátság extrákkal javára).

További kapcsolódási pont a filmek közt, hogy az egyik főszereplője (Mila Kunis) a másikéval (Ashton Kutcher) gyerekként együtt szerepelt az Azok a 70-es évek-show-ban, és egy évvel a filmek bemutatója után összejöttek, és azóta is boldog házasságban élnek.


Előre a múltba vs. Vissza a jövőbe

Francis Ford Coppola vígjátékában Peggy Sue (Kathleen Turner) nem ül be egy zseniális tudós által felturbózott DeLoreanba, de így is lehetőséget kap arra, hogy visszamenjen az időben a gimnázium utolsó évébe. Miközben úgy tűnik, hogy ez egy lehetőség arra, hogy újraírja élete bizonyos részeit – például, hogy a jóképű, de később elzüllő Charlie (Nicolas Cage) helyett inkább a leendő milliárdos Richardot válassza –, rájön, hogy talán okkal történtek meg vele azok a dolgok, amiket most korrigálni akar. Ugyanígy Marty McFly (Michael J. Fox) és Emmett "Doc" Brown (Christopher Lloyd) is hasonló tanulságot szűr le a történelem megváltoztatásának következményeiről a Vissza a jövőbe című filmben.

Bár az Előre a múltba megközelíteni sem tudta Robert Zemeckis klasszikusát, ettől még egy remek film, amely ráadásul három Oscar-jelölést is kapott, köztük a legjobb színésznőnek járót.


Világverők vs. Az év újonca

1994-ben két kiskamaszról szóló baseballfilm is kijött, és mindkettő kifejezetten a sportág fiatal rajongóit célozta meg. Az év újonca egy 12 éves gyerek vágyálmát mesélte el, aki egy kézsérülést követően szinte varázslatos labdavetési képességre tesz szert, és a Chicago Cubshoz szerződik.

A Világverőknek nem vált előnyére, hogy a „konkurencia” után mutatták csak be, ráadásul a sztori itt is a vágyak beteljesítéséről szól, bár másképp. Ebben a filmben a 12 éves Billy (Luke Edwards) lesz a Minnesota Twins menedzsere, és megpróbálja győzelemre vezetni csapatát – ami ugye minden foteledző álma.


Egyik kopó, másik eb  vs. Kutyám, Jerry Lee

Jó év volt 1989 a kutyarajongó filmbarátoknak, illetve a kutyabarát filmrajongóknak: két olyan filmet is bemutattak, amelyben kétlábú főszereplők négylábú társat kapnak maguk mellé. Ebben az esetben az a különös helyzet állt elő, hogy míg Amerikában a Tom Hanks alakította Turner rendőrtiszt és a francia masztiff Hooch duója lett népszerűbb, nálunk Jim Belushi és Jerry Lee nyerő párosa háttérbe szorította őket.

Erre a magyarázat talán az, hogy Rod Daniel a haverfilmes „buddy cop”-formulát használta, vagyis Jerry Lee tényleg úgy viselkedik, mint egy igazi partner, aki látszólag csak azért nem engedelmeskedik a gazdája parancsainak, hogy borsot törjön az orra alá. A másik megfejtés pedig az lehet, hogy Jerry Lee Hooch-csal szemben túléli a filmet...


Egymás bőrében vs. Segítség, felnőttem!

Brian Gilbert Egymás bőrében című filmjében Marshall (Judge Reinhold), az elfoglalt apa testet cserél a fiával, Charlie-val (Fred Savage), miután megérint egy mágikus koponyát. Kiváló szórakozás ezután azt nézni, hogy a gyerek megpróbál felnőttként viselkedni, és fordítva – innen a film eredeti címe, a Vice Versa is –, csak kár, hogy az apát alakító Reinhold nem tudja tartani a mindkét szerepében kiváló Savage tempóját.

A filmet sajnos elég közel mutatták be a Segítség, felnőttem!-hez, amelyben Tom Hanks játssza Josh Baskin szerepét. Bár nem klasszikus testcseretörténetről van szó, a lényeg ugyanaz: egy fiatal fiú arról álmodik, hogy felnőtt lesz, pontosabban átváltozik saját maga felnőtt változatává, és kénytelen akként is viselkedni. Tekintettel arra, hogy a Segítség, felnőttem! mekkora siker volt, jogos a kérdés, hogy nagyobb visszhangot keltett volna-e az Egymás bőrében, ha egy évvel később vagy korábban kerül a mozikba.

Via: Ranker