A 10 legemlékezetesebb kígyós jelenet a filmekben

A Frigyláda kobráitól Medúza hajkoronáján át a Kígyók a fedélzeten véres ámokfutásáig számos alkalommal hüledezett már a hüllőkön a mozik közönsége.

Július 16-án van a kígyók világnapja, ami azt hivatott tudatosítani az emberekben, hogy ezeknek az állatoknak az élettere drasztikusan csökken, és sok faj sodródik a kihalás szélére. A kígyó, mint motívum nagyon régóta jelen van az emberiség kultúrtörténetében. A Bibliában a gonoszság, a bűn és a csábítás jelképe, őmiatta szakít Éva a tudás fájának gyümölcséből. Ugyanakkor a kígyó bölcs is, és mint ilyen, az orvostudomány jelképe és a patikák elmaradhatatlan címerállata. Természetesen a filmvilágban is számtalan alkalommal bukkantak már fel kígyók – ezekből a vendégszereplésekből gyűjtöttük ki a legizgalmasabbakat (a Vulture magazin hasonló cikke alapján).

1. King Kong (1933)

Egészen elképesztő, hogy mindjárt 80 éves lesz a Merian C. Cooper-féle King Kong, mégsem veszített semmit a mai napig sem a varázsából. A történetet jól ismerjük: egy tudományos expedíció vezetője egy elzárt, lakatlannak hitt egzotikus szigeten hatalmas méretű, kihalt majomfaj egy példányára talál, és feltett szándéka, hogy bazári látványosságként mutogassa New Yorkban. King Kong, a Koponya-sziget rettegett ura eközben megküzd egy seregnyi dzsungellakóval, többek között egy Tyrannosaurus rexszel, egy repkedő Pterodactylusszal és egy hatalmas, kígyószerű szörnnyel, a (valóságban is létező) Elasmosaurusszal.

 

 

2. A dzsungel könyve (1967)

Ki ne emlékezne eme régi Disney-klasszikusra, amelyben Ká, az elvetemült kígyó a színes kaleidoszkópszemével hipnotizálni próbálja az emberkölyköt, Mauglit, hogy aztán szőröstül-bőröstül felfalhassa. A gyerekek kígyófóbiája valószínűleg egyébként részben innen eredeztethető...

 

 

3. Sssssss (1973)

Mindössze két évvel azelőtt, hogy Steven Spielberg A cápával megteremtette a modern kori blockbuster, azaz a kasszarobbantó nyári sikerfilm fogalmát, David Brown és Richard D. Zanuck producerek egy másik gyilkos állatos filmmel rukkoltak elő – ám közel sem lettek vele annyira híresek. A Sssssssss ugyanis csak egy olcsó B-film volt, ami azt a kérdést járta körül, mi történne, ha egy tudós kifejlesztene egy szérumot, ami az embereket kígyókká változtatja. A film izgalom- és humorfaktorát ráadásul az is megnövelte, hogy a '70-es évek amorózója, Dirk Benedict volt az, aki emberi kígyóként levedlette a bőrét, és a földön fetrengett.

 

 

4. Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)

És ha már Steven Spielberg: a rendező számára annak idején kifejezetten fontos volt, hogy a George Lucasszal közösen kitalált kalapos régészprofesszor, Indiana Jones (Harrison Ford) ne legyen egy rettenthetetlen szuperhős. Épp ezért egy fóbiát is kitaláltak a számára: a kígyóktól való beteges rettegést, ami így részben feszültséget keltő, részben komikus elem lehetett a Lelkek Kútjában lezajlott eseményeknél. Ott ugyanis Indy egy olyan ősi egyiptomi sírba zuhan bele, amely tele van egymás hegyén-hátán tekergőző mérges kígyókkal, és farkasszemet néz egy dühös kobrával. A jelenet komolyságát azonban (a közönség számára legalábbis) némiképp megtöri, hogy a másodperc töredéke erejéig a kobra visszatükröződik azon az üvegen, amit Ford biztonsága érdekében raktak be, hogy ne érintkezzen közvetlenül a valódi kígyókkal.

 

 

5. Titánok harca (1982)

Ray Harryhausen, a stop-motion kreatúrák mestere iszonyatosan odatette magát ebben a görög mitológiából merítő szandálos fantasy filmben. Bár a Titánok harca koronázatlan királya egyértelműen a Kraken, a kígyóhajú Medúza is igen emlékezetes teremtmény volt a maga izzóan zöld szemével és a haja helyén félelmetesen tekergőző, veszedelmes csúszómászókkal.

 

 

6. Conan, a barbár (1982)

Számos kiváló eleme van Arnold Schwarzenegger legendás barbáros filmjének a főhős dagadó izmaitól kezdve Basil Poledouris fülbemászó taktusain át John Milius és Oliver Stone letaglózó forgatókönyvéig. De ha szigorúan nézzük, akkor az a legemlékezetesebb jelenet, amikor a fáraófejdíszes főgonosz, Thulsa Doom (James Earl Jones) a palotájában megrendezett orgia kellős közepén átváltozik óriáskígyóvá.

 

 

7. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)

Ha már néhány bekezdéssel feljebb elismeréssel adóztunk Az elveszett frigyláda fosztogatói kígyós jelenetének, lengessük meg a gyűrött Indiana Jones-kalapunkat Az utolsó kereszteslovag előtt is, amely egy vicces flashback jelenetben konkrétan megmagyarázza, miért fél Indy betegesen a kígyóktól. De egyúttal választ kapunk arra is, miért lóg kedvenc régészprofesszorunk oldalán mindig egy ostor, és miért ragaszkodik annyira ahhoz az elnyűtt tökfödőhöz.

 

 

8. Anakonda (1997)

A '90-es években egyebek között az volt a legjobb, hogy még a leghitványabb B-filmek is igazi sztárparádét vonultattak fel. Az 1997-es Anakondában például nem kisebb sztárok menekültek fejvesztve a címbéli gigantikus kígyó elől, mint Jon Voight, Jennifer Lopez, Owen Wilson, Ice Cube, Eric Stoltz és Danny Trejo. A film egyik legőrültebb pillanata kétség kívül az, amikor Voight amazonasi kígyóvadásza, Serone a címbéli szörnyeteg prédájává válik. Még látjuk is belülről, ahogy fejjel előre eltűnik a kígyó torkában, a hatalmas dög pedig lenyeli... De ez még mind semmi! Az igazi dili csak ezután következik: az anakonda elkezdi Jennifer Lopezt kergetni, majd felöklendezi Jon Voightot, aki úszik az emésztőnedvben, de még mindig eszméleténél van – és rákacsint J. Lo-ra!

 

 

9. Harry Potter és a titkok kamrája (2002)

A Harry Potter-univerzum számos kiváló kígyós jelenettel sokkolta a 6 és 106 éves kor között olvasóit és a nézőit. Ezek közül talán mégiscsak az volt a legemlékezetesebb, amikor Harry a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola mélyén, a híres-hírhedt Titkok Kamrájában szembeszáll a baziliszkusszal, és végül legyőzi a csúf szörnyeteget Griffendél Godrik legendás kardjával.

 

 

10. Kígyók a fedélzeten (2006)

Természetesen nem hagyhatjuk ki a legjobb kígyós filmek listájáról a legjobb kígyós filmet, a Samuel L. Jackson főszereplésével 2006-ban leforgatott Snakes on a Plane-t sem (amelynek készült egy olcsó utánzata is, Snakes on a Train címmel). A hamisítatlanul B-kategóriás történet pontosan az, amit a címe is sugall: a gonosz gengszterek különböző méretű és alakú mérges kígyók százait csempészik egy repülőgép rakterébe, és a felszállást követően szabadon engedik őket, mivel ezzel a furcsa módszerrel akarják jobblétre szenderíteni a fedélzeten utazó egyik utast, aki egy gyilkosság szemtanúja volt... A kígyók ámokfutása természetesen viccesebbnél viccesebb szituációkat szül – többek között a vécében is megtámadják az egyik férfit, amikor az épp „a saját kígyójával” van elfoglalva.