A Pókember sikere után Tom Holland lehet Hollywood következő vezető sztárja?

A Pókember: Nincs hazaút kirobbanó box office-eredményeit követően könnyen megeshet, hogy a fiatal színész tölti majd be azt az űrt, amit a szép lassan kiöregedő A-listás sztárok hagynak maguk után.

Habár korábban több fiatal színész is belebújt már Pókember piros-kék jelmezébe, a közönség egyértelműen a pályát gyerekszínészként kezdő, jelenleg 25 éves, brit származású Tom Hollandet zárta leginkább a szívébe. A főszereplésével készült legújabb Pókember-film, a Nincs hazaút bemutatásának hétvégéjén nem várt, inkább csak remélt 260 millió dollárt kaszált, szűk egy héttel a premier után pedig az észak-amerikai mozikban 328 millión, világszerte pedig lenyűgöző 750 millión áll a jegybevételi eredménye

ezzel pedig a Covid-éra egyetlen olyan szuperprodukciója lehet, aminek sikerül átlépnie az egymilliárd dolláros álomhatárt.

Holland már akkor három filmre szóló szerződést kötött a Marvellel, amikor még nem is volt igazán népszerű; az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Bosszúállók: Végjátékban azonban csak viszonylag kis szerepe volt. Minden megváltozott azonban, amikor a főszereplésével készült Pókember-mozik hatalmas sikert arattak: a 2017-es Pókember – Hazatérés világszerte 880 millió dollárt, a második rész, a 2019-es Idegenben pedig 1,1 milliárdot keresett. Mivel amikor az ifjú színész leszerződött ezekre a produkciókra, még friss húsnak számított, nem valószínű, hogy különféle háttéralkuk révén nagyot tudott belőlük kaszálni – az új film csodás bevételéből azonban minden bizonnyal ő is kap egy „kis” bónuszt.

Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images


Arról nem beszélve, hogy ettől kezdve Hollandet illetően megváltoznak a játékszabályok. A Variety által megkeresett bennfentesek szerint míg a sztár eddig 1 millió körül, de inkább alatta kereshetett filmenként,

a jövőben a gázsija könnyedén megugorhatja a 8 számjegyű összegek alsó régióját.

A Pókember: Nincs hazaút után független filmért (mivel a színész szívesen vesz részt ilyen projektekben is, lásd például a Cherryt) 2 és 5 millió dollár közötti fizetést kérhet, nagyobb költségvetésű közönségfilmért pedig 5 és 10 millió közötti összeget. Ami pedig a streaming szolgáltatók produkcióit illeti – hiszen ezeken a helyeken köztudottan égetik a pénzt – akár 20 milliót is kaszálhat egyetlen szereppel.

Ennyi pénzt eddig kizárólag az olyan nagy neveknek adtak a stúdiók és a streamelős cégek,

mint Dwayne Johnson, Robert Downey Jr., Gal Gadot vagy Will Smith; szóval Tom Holland határozottan bekerült az élvonal ligájába.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy iparági pletykák szerint a sztár jelenleg is tárgyal egy A-kategóriás rendező sokszereplős filmjének egyik kisebb szerepéről, s habár az alkut még nem zárták le, egymillió dolláros összeget emlegetnek – és ez tényleg csak egy nem túl jelentős mellékszerep.

Forrás: Anthony Kwan / Getty Images for Sony Pictures Entertainment


Holland pozícióját erősíti az is, hogy Hollywoodban kétségbeesetten keresik azt az új sztárgenerációt, ami az olyan, szép lassan kiöregedő nevek nyomdokaiba léphet, mint a 65 éves Tom Hanks, a lassan 60 éves Tom Cruise, az 59 éves Brad Pitt, az 53 éves Will Smith és a hozzájuk képest még viszonylag fiatalnak számító, 47 éves Leonardo DiCaprio. A streaming erősödésével egyre kevesebb az olyan nagy név, akire önmagában tódulnak a nézők a moziba. A fiatal korosztály tagjai közül Tom Hollanden kívül Timothée Chalamet-nek és Zendayának van esélye arra, hogy ilyenné váljon. A Pókember-filmek sztárjának pedig még kollégáinál is jobb a helyzete, hiszen

54,7 millió követője van az Instagramon, azaz egyértelműen ő az, aki leginkább meg tudja ma szólítani a TikTok-generációt.

A nagy kérdés azonban, hogy meg tud-e felelni a fiatal színész annak az elvárásnak, amit a nagy stúdiók a kasszarobbantó sztároknak „előírnak”. A hollywoodi fejesek ugyanis csak akkor fizetnek egy mozifilmért 10 millió dolláros gázsit egy színésznek, ha garantált, hogy legalább 100 millió dolláros bevételt hoz össze – csak ő, a saját nevével. Ez ma már egyedül DiCapriónak és Pittnek sikerül, hiszen

a nagy sztárnak számító Tom Cruise is csak akkor muzsikál jól, ha valamely franchise-ba tartozó filmet forgat

(például a Mission: Impossible-mozikat) – a vele a főszerepben készült A múmia csúfosan megbukott. És tény, ami tény, hogy egyelőre nem elsősorban Holland neve csábította be a Pókember-filmekre a nézőket a moziba, hanem a szuperhősfilmes tematika.


Szóval bármennyire is megerősödött ezektől a produkcióktól a színész „sztárereje”, a nagy kérdést majd a közelgő Uncharted fogja eldönteni – hiszen itt nincs meg az a stabil rajongói bázis, mint a Marvel-filmeknél; ráadásul egy videójáték-adaptációnál mindig kétesélyes a nézői fogadtatás. Ennél a nagy költségvetésű mozinál tényleg kiderülhet, mekkora hősünk vonzereje. Olyan szerepválasztásaival, mint a már említett Cherry, a Mindig az ördöggel című sötét thriller vagy az előkészületi fázisban járó Fred Astaire-életrajzi film, Holland már bebizonyította, hogy a jövőben sem kizárólag szokványos blockbustereket kíván forgatni. Jelenleg tehát két út áll előtte: a giga költségvetésű szuperprodukcióké és a függetlenfilmes szcénáé – a választás az ő kezében van.

És az biztos, hogy most van a legjobb lehetősége arra, hogy jól játssza ki a kártyáit...


(via Variety)

 

Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna helyben megalakult zenekarukba.