Adam Driver új filmje olyan, mint a The Last of Us, csak dínókkal

Adam Driver 65 millió évvel ezelőtt hajt végre kényszerleszállást a Földön - innen a cím, 65 -, hogy egy kislányt kísérjen el egy biztonságot jelentő helyre, csak nem gombafejű zombik, hanem vérszomjas dinoszauruszok kergetik az út során.

Ez most nem lesz spoiler, hiszen rögtön az elején kiírják, hogy a film a Föld nevű bolygón játszódik, ide látogat el egy űrhajó 65 millió évvel ezelőtt – innen is a cím, a 65.  És ettől a koncepciótól, a „fejlett idegenek jártak a bolygónkon az ember megjelenése előtt” kiindulóponttól kicsit fáztam, hiszen számos olyan népszerű, bár tudománytalan elmélet létezik, amely szerint

mi emberek nemcsak úgy magunktól tanultunk meg eszközt használni,

piramist építeni vagy porszívózni, hanem egy idegen civilizáció tagjai tanítottak meg minket erre. Hála a jó égnek, a Hang nélkült (2018) társforgatókönyvíróként jegyző Scott Beck és Bryan Woods író-rendező párost nem érdekelte az ilyen nonszensz. Ők csak azt akarták, hogy Adam Drivert üldözze egy rakás vérszomjas dinoszaurusz.

Forrás: InterCom

 

Adam Driver egy másik, távoli bolygó szülötte, amely rendkívül fejlett technológiával rendelkezik, és ahol valamiféle párhuzamos fejlődés okán angol nevek vannak: hősünket például Millsnek hívják. Mills egy kétéves kutatóexpedíción vesz részt, mert az háromszoros pénzt fizet, amiből talán meg lehet gyógyítani súlyos beteg lányát, ám az űrhajó váratlanul egy aszteroidamezővel találja magát szemben, és súlyosan megrongálódva kényszerleszállást hajt végre. Szerencsére pont van is egy bolygó a közelben!

A rossz hír az, hogy a hajó ripityára törik, a jó hír az, hogy a bolygó levegője belélegezhető,

és bár hősünk először főbe lőné saját magát kétségbeesésében, hamarosan kiderül, hogy egy utas életben maradt, egy kislány, aki nagyjából annyi idős, mint a saját lánya. Hogy a kutatóhajó miért szállított mélyaltatásban utasokat, ráadásul egy egész családot – apuka és anyuka nem élte túl a landolást –, arra nem kapunk semmiféle magyarázatot, de ez nem az a film, amiben mindent elmagyaráznak, ez az a film, ahol Adam Drivert üldözi egy rakás vérszomjas dinoszaurusz.

Forrás: InterCom

 

Az űrhajón szállított lány, Koa (Ariana Greenblatt) nem beszéli Mills nyelvét, mert más népcsoporthoz tartozik, így ők ketten nagyrészt mutogatással kommunikálnak, de amúgy sem kellene sokat beszélniük, a cselekmény során nagyjából elég a „vigyázz”, „fuss” és az „azt ne edd meg” eszköztár az előttük álló kihívásokhoz.

Ugyanis van egy leszakadt mentőkabin,

amihez eljutva megmenekülhetnek, a nehezítést azonban nemcsak a dinók és egyéb lények jelentik, hanem az a tény is, hogy még több és nagyobb aszteroida közeledik a Föld felé. És nem véletlenül járunk pont 65 millió évvel korábban: aki okos vagy utánanézett a Wikipédián, az tudja, ekkor ért véget a Kréta-korszak, mert beütött az, amit „kréta-paleogén kihalási eseménynek” szokás nevezni, de ezt jobban kifejteni már tényleg spoilerezés lenne. A lényeg, hogy nagyon kell sietni ahhoz a mentőkabinhoz, és reménykedni, hogy működik is.

Forrás: InterCom

 

Az egész természetesen egy B-film rém lebutított története – ne feledjük, a John Krasinskival közösen jegyzett, valóban remek Hang nélkül mellett a Beck-Woods duó két jelentéktelen horrort is készített (Nightlight, Prédák), vagyis nem kiforrott mesterekről beszélünk. A cselekmény zömében Mills és Koa különböző méretű dinók elől menekülnek, erdőben, lápon át vagy barlangban, ami izgalmas, de a puszta tény, hogy

az állatokat rendszerint nem sikerült meggyőzően megjeleníteni,

nagyon sokat elvesz az élvezeti értékből. A képlet egyszerű: egy dinós film akkor működik igazán jól, ha jók és meggyőzőek a dinók. Itt nem azok, amiben biztos szerepet játszott az is, hogy nem egy óriási költségvetésű produkcióról van szó, de sem a megjelenítésük, sem a szerepeltetésük nem jó – az utóbbi úgy értendő, hogy nincs igazi logika abban, mikor és hogyan bukkannak fel, hogyan viselkednek és így tovább. Marad tehát a férfi, akinek egy kislányt kell eljuttatnia egy biztos helyre – tisztára, mint a The Last of Us-ban, csak izgalmas mellékszereplők nélkül.

Forrás: InterCom

 

Adam Driver filmográfiája rendkívül izgalmas és egyben lenyűgöző. Az egykori tengerészgyalogos a legnagyobb rendezőkkel dolgozott eddigi karrierje során, és persze egy olyan masszív franchise-ben, mint a Star Wars-filmek. A jelek szerint eddig jól és óvatosan választotta meg a szerepeit, ezért is meglepő egy ilyen filmben látni, de ő mindig jó, annyira, hogy tulajdonképpen elviszi a filmet a vállán –

ami nélküle maximum gyenge közepes lett volna, így erős közepes lett.

Mert őt mindig jó nézni, pedig szinte rezzenéstelen arccal játssza végig a filmet, ami tulajdonképpen a lehető legjobb döntés volt a részéről. Nincs cukiskodás a gondjaira bízott – vagy a nyakába szakadt? – gyerekkel, nincsenek nagy érzelmek, és pont ezért működik az a háttérszál, amitől tényleg érdekessé válik a film, nevezetesen az, hogy a férfi egy új lányt kap az elveszített kislánya helyett.

Forrás: InterCom

Ami a megfelelő visszafogottság nélkül egy igazi érzelgős giccsparádé lett volna. Így nem az, ez a szál hozzáad a filmhez, amire nagyon is ráfért, hogy legyen valamiféle többletjelentése. Ehhez Ariana Greenblatt jó partner, de nincs olyan átütő egyénisége, hogy saját pillanatai legyenek – de mint mondottuk, Driver elviszi a műsort egyedül is. Maximum utólag elcsodálkozik, hogyan került egy ilyen filmbe.   

Értékelés: 6/10