Álló ovációval köszöntötték Scorsese új filmjét Cannes-ban

A Killers of the Flower Moon 9 perces tapsát végül a rendező szakította félbe.

Bár majdnem háromnegyed órás késéssel kezdődött a vetítés, a közel három és fél órás film hatalmas tapsot kapott. A Cannes-i Filmfesztivál legjobban várt alkotása Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és Lily Gladstone főszereplésével készült, és bár Martin Scorsese rendezte, ezúttal nem New Yorkban járunk, hanem Oklahoma északkeleti részén, ahol szisztematikusan gyilkolják a oszázs indiántörzs tagjait. 

A Killers of the Flower bár moziban is látható lesz, egy Apple Original Films, amire 200 millió dollárt adott a cég a rendezőnek, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. A vetítésen az újságírók felhördültek, amikor a film elején megjelent az Apple TV+ logója, de valaki közbekiáltott, hogy:

“Hé, fizettek érte!”.

Scorsese, aki az 1985-ös Lidérces órák óta először tért vissza Cannes-ba, láthatóan nem kedveli a kamerákat. A közönség kilenc percig felállva tapsolt, mire a rendező a mikrofonhoz lépett, hogy köszönetet mondjon, és ezzel elejét vegye a további éljenzésnek. A színészek láthatóan elérzékenyültek a közönség reakciójától, többen is a szemüket törölgették. 

Forrás: Lionel Hahn/Getty Images

 

A film David Grann 2017-es, magyarul is megjelent könyve, a Megfojtott ​virágok – Az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete és az FBI születése alapján készült.

A történet az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az oszázs indiántörzs tagjai ellen elkövetett gyilkosságsorozatra összpontosít. Az újonnan megalakult FBI a helyszínre érkezik, hogy nyomozzon, és egy vészjósló akciót lepleznek le.

Még több Scorsese

A 10 legjobb film a '90-es évekből – Scorsese szerint

Vajon saját kultfilmjei felkerültek a toplistájára? Na és az olyan korai képregény-adaptációk, mint a Penge vagy a Batman visszatér?

Tovább

 

A film nagy felfedezettje Lily Gladstone, aki egy oszázs nőt alakít, akit kapzsi férje elárul a vagyonáért, és akinek már most többen is díjat jósolnak.

(via Variety)