Arnold Schwarzenegger 71 éves

Isten éltesse az Osztrák Tölgyet, aki minden álmát megvalósította: a szigorú családban felnőtt osztrák legényke előbb rekordhalmozó bodybuilder istenség lett, majd Hollywood egyik legnagyobb sztárja. Később pedig megszerezte az Egyesült Államok legmagasabb politikai posztját, amit nem amerikai születésű elfoglalhat. Összeszedtünk a szülinaposról néhány érdekességet.

Katonás nevelést kapott

Schwarzenegger a Graz melletti Thalban nőtt fel, rendkívül szigorú, katolikus családban. Apja katonatiszt volt, majd a rendőrségnél szolgált, és otthon is katonás fegyelmet tartott, továbbá szigorú tiszteletet követelt mindkét fiától, Arnoldtól és Meinhardtól. A srácok hajnalban keltek, és kőkemény tornával kezdték a napot. Az apa Arnoldot rendőrnek szánta, de a fiú testépítő akart lenni, mindent megtett, hogy megvalósíthassa az álmát. 14 évesen kezdett el célirányosan edzeni. Elszántsága rendkívüli volt: nagyon megviselte, ha ki kellett hagynia egy alkalmat, még tükörbe sem tudott nézni, így olykor éjjel betört az edzőterembe.

 

Rekordhalmozó bodybuilder

A kitartó edzésnek elképesztő eredménye lett: 1967-ben, azaz mindössze 20 évesen, a verseny történelmében legfiatalabbként elnyerte a Mr. Universe címet, majd három évvel később Mr. Olympia lett. Talán mondani sem kell, hogy életkorával ismét rekordot döntött, amit azóta sem szárnyaltak túl. A következő években további négyszer szerezte meg a Mr. Universe és még hatszor a Mr. Olympia címet.

 

Fiatalon szerepelt egy vakrandi műsorban

1973-ban szerepelt a The Dating Game című vakrandi műsorban. Arnie előre megírt kérdéseket tett fel a paraván túloldalán ülő három női versenyzőnek. Nagyon vicces, amikor a "hanky panky" kifejezés - fordítsuk mondjuk ungabungának - jelentését firtatja, illetve amikor óriási testének paramétereit sorolja az iruló-piruló lányoknak.

 

Bohóckodott idióta japán reklámokban

Mintegy harminc japán tévéreklámban szerepelt - és ismerjük, hogy azok mennyire gárgyultak tudnak lenni. Talán a legismertebbek az energiaitalt népszerűsítő filmecskék,  amikben Arnold rendre eszelősen röhög, máskor egy energiaitalnak öltözött nő fejéből jön ki, és mintegy jelezve, hogy ő is iható, kupakot visel.

 

Ő volt az első civil, akinek Humweeja volt

A '90-es évek akciófilmjei teli vannak ezekkel az óriási, robosztus katonai dzsipekkel. A járművek állami tulajdonban voltak, és kizárólag a hadsereg használhatta. Schwarzenegger volt az első civil, akinek engedélyezték, hogy vásárolhasson egyet, és így 1992-től a saját Hummer H1-én furikázott mindenhova, még a filmjei díszbemutatójára is. Később még begyűjtött néhányat, majd 2006-ban elárverezte  járgányait 950 ezer dollárért.

Ja, és van egy tankja is.

címlapkép: Carlos Alvarez/Getty Images