Clooney nem akarja, hogy a felesége Batmanként lássa

A színész élete egyik legrosszabb döntésének tartja, hogy elvállalta a bőregér szerepét.

George Clooney újra rendezett, a J. R. Moehringer 2005-ös memoárján alapuló The Tender Bar az Amazonon lesz látható, és a premier előtti vetítéseken pozitív visszhangot kapott. A Variety újságírója azonban nem (csak) erről kérdezte a sztárt, hanem arról is, hogy miért nem invitálták meg az új Flash-filmbe. Ahogy azt a Porton is megírtuk, a 2022-ben érkező filmet a Flashpoint című képregénysorozat inspirálta, amelyben az időutazásnak is fontos szerepe van, illetve egy alternatív univerzumot is bevezet egy alternatív Batmannel. Ezért is tűnik majd fel benne Michael Keaton és Ben Affleck is.

Clooney azt válaszolta, hogy meg se kérdezték, hogy fel akarja-e újra venni a mellbimbós denevérszerkót, de ezen nem is csodálkozik, mert tisztában van vele, hogy földbe állította a Batman-franchise-t. A színész Val Kilmertől vette át a stafétát az 1997-es Batman és Robinban, amit ma már minden idők egyik legrosszabb szuperhősfilmjének tartanak, annak ellenére, hogy a színésznek olyan partnerei voltak, mint Arnold Schwarzenegger, Uma Thurman, Alicia Silverstone vagy Chris O'Donnell.

Forrás: PORT.hu

Clooney felesége, az ember jogi ügyekkel foglalkozó jogász, Amal Clooney el is panaszolta a Varietynek, hogy férje nem engedi, hogy megnézze a Batman és Robint. Clooney ezt azzal indokolja, hogy

szeretné, ha a felesége továbbra is tisztelné.

A sztár amúgy nem most először meaculpázott a film miatt, 2013-ban például elárulta a Deadline-nak, hogy kint lóg az irodája falán egy fotó a filmből, figyelmeztetésként, hogy mik történhetnek akkor, ha kizárólag anyagi okokból vállal el egy szerepet. Mint mondja, itt értette meg először, hogy nemcsak a saját alakításáért felelős, de a film minőségét is számon fogják kérni rajta. „Tudtam, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell a továbbiakban a forgatókönyvnek szentelnem, mert az a legfontosabb. Rossz szkriptből nem lehet jó filmet csinálni. (…)”

Clooney egyébként a The Tender Barban éppen a leköszönő Batmant, vagyis Ben Afflecket rendezi, ennek örömére el is sütött egy poént a premieren, amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem volt eddig közös filmjük.

A nyilvánvaló okok miatt nem akartam vele dolgozni. Elcseszte azt a Batman-franchise-t, amit én annyira jól felépítettem.

via: IndieWire