Elkészült minden idők legdrágább cseh filmje Michael Caine-nel és Zsigmond királlyal

A hollywoodi sztárok vendégszereplésével leforgatott, látványos történelmi film, a Medieval Luxemburgi Zsigmond magyar király trónra kerülése idején játszódik.

A Trónok harca sok ember érdeklődését felkeltette az olyan fantasy és középkori történetek iránt, amiben azért egy kicsivel több van a látványos kardlengetésnél. Így gondolták ezt a csehek is, akik pénzt, paripát, fegyvert, valamint még egy kis (sok) pénzt toltak bele a szeptember 9-én mozikba kerülő Medieval (vagyis: Középkori) című, grandiózus történelmi filmjükbe. Amihez már be is futott az első angol nyelvű előzetes a The Avenue produkciós cégtől, benne olyan ismert hollywoodi sztárokkal, mint Michael Caine, Ben Foster, Sophie Lowe, Til Schweiger, Matthew Goode és William Moseley. Íme:

 

 

A történet főszereplője egy valós személy, Jan Žižka (magyarosan: Zsizska János), a híres cseh nemes, aki gyerekkorában fél szemére megvakult, de ez nem tartotta vissza attól, hogy zsoldosként először IV. Vencel cseh király, majd a lengyel király oldalán harcoljon, Luxemburgi Zsigmond magyar király mellett pedig a törökök ellen küzdjön. Később a kalandvágya Franciaországba vitte, ahol az angolok soraiban harcolt a franciák ellen.

A mostani grandiózus cseh filmet is valós történelmi események ihlették. IV. Károly német-római császár halála után a Német-római Birodalom anarchiába zuhan az elhunyt uralkodó fiai, Luxemburgi Vencel cseh király és Luxemburgi Zsigmond magyar király trónviszálya miatt. A háborúskodás közepén Boresh báró (Michael Caine) felbérli a merész és igazságos zsoldosvezért, Jan Zsizskát (Ben Foster), hogy rabolja el a nagy hatalmú Rosenberg gróf (Til Schweiger) menyasszonyát, Katalin úrnőt (Sophie Lowe), megakadályozva ezzel Rosenberg megerősödését a cseh urak szemében korrupt Zsigmond király oldalán.

Zsizska azonban őszintén hisz abban, hogy a királyok Isten földi helytartói, akiket tisztelet illet, és bármi áron engedelmeskedni kell nekik. Miközben Katalin belekeveredik az uralkodók közötti veszélyes politikai játszmába, Zsizska beleszeret a lány acélos lelkébe, és a nép megmentése iránti elköteleződésébe. Bátor kísérletet tesz a lány kiszabadítására, és egy lázadó sereggel tér vissza, hogy a burjánzó korrupció és a kapzsiság ellen harcoljon. Zsizska ugyanis rájön, hogy a Német-római Birodalom sorsát a Katalin iránti szerelme fogja eldönteni, és hogy sorsuk nem is a királyok, hanem a nép kezében van.

 

Forrás: The Avenue

 

(via Collider.com & Slashfilm)