Erőszakos viselkedéssel vádolják a német filmsztárt, a miniszter is közbelépett

Til Schweiger állítólag megfélemlítő és zaklató magatartást tanúsított.

Til Schweiger, akit a nemzetközi közönség leginkább a 2009-es Tarantino-film, a Becstelen Brigantyk Hugo Stiglitz őrmestereként ismer, legújabb filmje, a Manta Manta - Zwoter Teil forgatásán állítólag megfélemlítő és zaklató magatartást tanúsított, emellett erőszakos kirohanásokkal és verbális agresszióval vádolják. A március óta nagy sikerrel vetített filmnek ő a rendezője, főszereplője, illetve a forgatókönyv társszerzője is.

A Der Spiegelnek közel ötven ember számolt be a sztár állítólagos viselkedéséről, többek között arról, hogy erősen ittasan jelent meg a forgatáson. Néhányan azt állították, hogy nem most kezdett el így viselkedni, hanem már egy évtizede.

Schweiger a Manta Manta - Zwoter Teil premierjén (Forrás: Getty Images)

 

Claudia Roth kulturális miniszter "átfogó vizsgálatot" követelt a beszámolókkal kapcsolatban, és azzal fenyegetőzött, hogy megvonja az állami támogatást azoktól a filmes produkcióktól, amelyek nem tartják be a munkavállalók védelmére vonatkozó szabályokat. Azt mondta, hogy öt évvel a #MeToo mozgalom elindulása után végre eljött az ideje, hogy Németország kulturális világa is számot vessen a jelenséggel, és azzal érvelt, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a kreatív és kulturális iparágakban elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos vádakra.

Az 59 éves Schweiger tagadja a vádakat. Ahogy a müncheni Constantin Film produkciós cég is, amellyel a Manta Manta című filmet készítette, és amely több mint 2,1 millió euró állami támogatást kapott.

A Der Spiegel beszámolója óta számos más filmipari dolgozó is jelentkezett, azt állítva, hogy a mérgező légkör a forgatásokon nemcsak Schweiger filmjeire korlátozódik, hanem sokkal szélesebb körben elterjedt.

"Örülök, hogy erről most már a nyilvánosság előtt is beszélnek" - mondta Caroline Peters színész, aki szerint gyakran nehéz különbséget tenni a despotizmus és az önkényeskedés között a forgatásokon.

Többé nem leszünk kénytelenek ezt  elszigetelten elviselni."

Nora Tschirner színésznő szerint a vádak "évek óta nyílt titok" voltak. Felszólította a felelős pozícióban lévőket, hogy cselekedjenek, és hozzátette: "Nem akarok többé részese lenni ennek".

Via: The Guardian