Forradalmi módon forgatnak filmet a Széttörve sztárjával

James McAvoy skót színész M. Night Shyamalan filmjeiben (a Széttörve után annak folytatásában, az Üvegben) közel két tucat karaktert formált meg. Most újabb színészi bravúrra készül.

Az egyelőre előkészületi fázisban járó My Son egy 2017-es francia thriller, a Mon garçon remake-jeként készül. Christian Carion (Egy fecske csinált nyarat, Fegyverszünet karácsonyra) rendezésében egy, a munkája miatt a családjától elhidegült férfi (Guillaume Canet) egy nap üzenetet kap az exfeleségétől (Mélanie Laurent), hogy elrabolták a hétéves fiukat, hősünk pedig mindent félredobva maga kezdi el keresni a gyereket, és bármeddig hajlandó elmenni.

A My Sont az eredeti francia mű direktora fogja megrendezni, a főszerepet hozó James McAvoy mellett Claire Foyjal (A korona, Ami nem öl meg) az exfeleség szerepében. A forgatás különlegessége pedig az lesz, hogy McAvoy nem kapja meg a forgatókönyvet, hanem végig improvizálni fogja a szerepét, partnerei játékára támaszkodva, akik mindvégig tisztában lesznek vele, honnan hova tart a sztori. A cselekmény valós időben fogja ábrázolni az eltűnt gyermek keresését.

Ezzel a, leginkább afféle színművészi szembekötős játékra emlékeztető megoldással vették fel egyébként a Mon garçont is. Mivel a sztori számos fordulatot és csavart tartalmaz, és ezekre McAvoynak kvázi „vakon” kell reagálnia, igazi jutalomjáték lesz a számára. Az események valós időben történő megjelenítése pedig rendkívüli feszültséget ad majd a műnek. A skót sztárt korábban olyan filmekben láthattuk, mint Az utolsó skót király, a Vágy és vezeklés, az X-Men filmek, a Mocsok, az Az – Második fejezet vagy Az Úr sötét anyagai című sorozat.

James McAvoy a Széttörvében. Forrás: UIP-Duna Film

 

McAvoy pedig igazán szeretheti a kihívásokat, hiszen M. Night Shyamalan 2016-os, Széttörve című thrillerében és annak 2019-es folytatásában, az Üvegben egy huszonháromszorosan hasadt személyiségű férfit játszott, és a cselekmény folyamán, akár egyik pillanatról a másikra, parádésan váltogatott e között a közel két tucatnyi különféle figura között – olyan is volt, hogy egyetlen perc leforgása alatt egy idősebb nőt, rögtön utána egy agresszív fiatal férfit, végül egy együgyű gyermeket formált meg. A My Son forgatása novemberben kezdődik, Skóciában.


(via MovieWeb)