Gyerekfilmek, amiket nem mer megnézni a gyerek

Vannak filmek, amiket ugyan gyerekeknek készítettek, mégis annyira komolyra és/vagy sötétre sikerültek, hogy a frászt hozzák a gyerekekre – a felnőttek pedig imádják őket. Ilyen filmeket szedtünk össze, de van egy kakukktojás!

Lemony Snicket – A balszerencse áradása (2004)

„Ezek a könyvek a világ legszomorúbb könyvei közé tartoznak, és ha a gyomrod nem bírja az olyasféle kellemetlenségeket, mint például egy fertelmes gonosztevő, egy halálos kígyó, a hideg uborkaleves vagy egy szörnyű tűzeset, akkor azt tanácsolom, olvass inkább vidám könyveket ezek helyett” – olvashatjuk Lemony Snicket (az álnév mögött egy Daniel Handler nevű író rejtőzik) ajánlását saját könyveihez, és valóban. Nem mellesleg ez Jim Carrey egyik legjobb filmje, pedig neki akad elég sok jól sikerült alkotása. Ő a gaz Olaf gróf, az elmés álcák és elképesztő fondorlatok nagymestere, az agyafúrt gonosztevő és ripacs színész, aki meg akarja kaparintani a három Baudelaire árva családi örökségét. El is takarít mindenkit az útból, aki az örökség és közé áll, még Meryl Streepet is, és az emberi butaság és hiszékenység mindig a kezére játszik, de az árvák is meg tudják védeni magukat. Felnőtteknek ez remek mulatság – a kicsiknek azért elég ijesztő!

Karácsonyi lidércnyomás (1993)

Bár a legtöbben azt hiszik, hogy a filmet Tim Burton rendezte, ő valójában csak az alaptörténetet írta – a rendezést Henry Selickre hagyta, de valóban minden egyes kép az ő keze nyomát viseli, és ez nem jó hír a kisgyerekeknek.  Az Ünnepek Birodalmában Rosszcsont Jack uralkodik. Halloween város polgármestereként a frászt hozza az emberekre, de már nagyon elege van a fárasztó elfoglaltságból, az egyre unalmasabb rémisztgetésből. Amikor hírét veszi az elbűvölő Karácsonyvárosnak, megérlelődik benne a gondolat, hogy a saját irányítása alá vonja karácsony ünnepét. Ám a legjobb tervbe is hiba csúszhat. Hiába teszi el az útból a Mikulást, rá kell jönnie, hogy a helyettesítése nem gyerekjáték. A megszokott ajándékok helyett nem semmi meglepetések várják a gyerekeket a karácsonyfa alatt – és talán nem véletlen lettek pont ezek a figurák a goth szubkultúra leginkább felismerhető emblémái. A film magyar felirattal nézhető a Netflixen.

Coraline és a titkos ajtó (2009)

A tizenkét éves Coraline vidékre költözik a családjával. Miközben a szülei egy kertészkatalógus készítésével vannak elfoglalva, a kislány nehezen találja helyét. Egyik nap azonban különös felfedezést tesz, rábukkan egy titkos ajtóra, amely mögött a saját életének egy másik változatába csöppen. Ezt az életét azonban sokkal jobbnak, érdekesebbnek találja. Csak egy dolog furcsa, mindenkinek gombszeme van. A nagyszerű kaland egyre veszélyesebbé válik, amikor a "másik" szülei ott akarják tartani örökre. A kitaposott ösvényt előszeretettel elhagyó Laika Stúdió jegyzete Coraline pont azzal képes igazán paráztatni - de még nagyjából gyerekkompatibilis módon -, hogy a normálist fordítja ki ijesztővé, például pont az üres gombszemekkel, és abból a vágyunkból építi fel félelmetes oldalát, hogy megszabaduljunk kötöttségeinktől. Ráadásul mindez annak idején 3D-ben is ment, ami még ijesztőbb volt.

Rém rom (2006)

Ez a film legalább nem árul zsákbamacskát, mert már a címből is tudjuk, hogy lesznek itt ijesztő részek dögivel, és talán ez a jobbik eset. És tényleg: esténként különös hangok szűrődnek ki a régi házból, nyögések, reccsenések, elfojtott sóhajok zavarják az utca nyugalmát. Három utcabeli gyerek arra gyanakszik, hogy az ódon falak között valami olyasmi tanyázik, aminek nem volna szabad. Kíváncsiságuk hamarosan megbosszulja magát. Nincs senki a romos házban, maga a ház a rém! Él és nem kegyelmez. Aki az ajtaja mögé kerül, többé nem látja meg az utcát. A három jó barát azonban nem ijedős. Vagy ha ijedős is, legyűri félelmét, és elhatározza, hogy szembeszáll az ellenséggel. A film magyar felirattal nézhető a Netflixen.

Frankenweenie - Ebcsont beforr (2012)

Tim Burton ebben a rajzfilmben egykori kutyusáról emlékezik meg, ami szép dolog, de vajon jó ötlet egy, a sírból kikapart kutyusról mesélni a gyerekeknek? Mert itt az történik, hogy a kis Victor kétségbeesik, amikor a legjobb barátját, a kutyáját elüti egy autó. Fejébe veszi, hogy feltámasztja Sparkyt. A tudományos kísérlet sikerrel jár, és a fiú legnagyobb örömére az összefoltozott eb életre kel. Victor azonban nem sejti, milyen következményekkel jár mindez. Kezdetben Sparkyt sikerül elrejtenie a külvilág szeme elől, ám amikor a kutya mégis kijut a házból, nemcsak Victor környezete, de az egész város szembesül azzal, hogy Sparky már nem az a barátságos kutyus, ami volt.

 

9 (2009)

A nem túl távoli jövőben a Nagy Gép segítségével a világ robotjai felülkerekedtek az emberiségen, és megtizedelték a humanoidokat. Miközben világunk darabokra hullott, misszió indult a civilizáció megmentésére egy kis csoportnyi rongybabaszerű teremtmény vezetésével, akikbe az emberiség utolsó napjaiban egy tudós szikrányi életet lehelt. A kis törzs tagjai csak számokon szólítják egymást, az 1-es egy háborús veterán, a 2-es egy feltaláló, a 3-as és a 4-es a gesztusnyelven kommunikáló iskolás ikerpár, az 5-ös mérnök, a 6-os művész, a 7-es bátor harcos, a 8-as izomagy, a 9-es pedig vezetői képességgel megáldott lény, aki tudja, egyesíteni kell erőiket, ha fel akarják venni a harcot a legkegyetlenebb gépiesített fenevaddal. A hazai mozik műsoráról túl hamar lekerülő 9 egyszerre véres disztópia és szerethető gyerekfilm, és egyfajta (stílus)bravúr, de az egyensúly kényes, és a kerettörténet baromi nyomasztó és szomorú!

Chihiro Szellemországban (2001)

A szellemek által uralt világban elveszett lány története papíron olyan is lehetne, mint bármely Disney-film, de a zseniális Hayao Miyazaki nem zárkózik el az olyan zavaró képek elől, mint amikor a 10 éves Chihiro szülei visszataszító és folyton éhes disznókká változnak át, vagy amikor az Arcnélküli Szellem vad őrületében elkezdi felfalni a fürdőház összes alkalmazottját. Azok a gyerekek, aki kibírják a félelmetes pillanatokat, viccesnek tekintik a sokszor valóban elképesztően bizarr teremtményeket, varázslatos élményt kapnak, de néhány gyerek számára ez magas rend lett volna. A film magyar felirattal nézhető a Netflixen.

Gesztenye, a honalapító (1978)

Íme, a kakukktojás a listán! A Richard Adams azonos című kultregénye alapján készült, Martin Rosen rendezte egész estés rajzfilm kifejezetten felnőtteknek készült, de egy gyanútlan szülő vagy gyerek könnyen beleszaladhat ebbe a késbe. Merthogy a történet – legalábbis az eleje – és a karakter akár egy gyerekmeséből is jöhettek volna: egy rakás nyuszi ugyanis, mivel a földet, ahol élnek, hamarosan beépítik, elindul új hazát keresni. Végül a jövőbe látó Vakarcs segítségével eljutnak a Watership Down fennsíkra, ám meg kell küzdeniük az új otthonért az itt élő nyulakkal és az emberek is veszélyt jelentenek rájuk. Eddig nem is lenne gond, de a nyulakra tényleg halálos veszélyekre várnak, és nem csak sólymok, vadmacskák, sirályok, vércsék ritkítják őket, hanem más nyulak is, a legdurvább módokon. Sokak szerint ez minden idők legerőszakosabb rajzfilmje – a regényből készült a Netflixre egy 2018-as minisorozat is, ott kissé visszavettek a vérből.