Igazából szerelem: ezeken a dolgokon változtatna benne a rendező

Mindenki kedvenc karácsonyi romkomja bizony már 16 éves, és mint minden jó film, egy kicsit ez is megöregedett.

A 2003-as szerelmes alkotást – amelyben nyolc különböző pár időnként összefonódó meséjét ismerhetjük meg – rajongók tömegei nézik újra minden évben a karácsony közeledtével, szóval nem meglepő, hogy a filmet rendező Richard Curtist még mindig erről kérdezgetik az interjúkban. Így tette az NME is a Global Citizen Awards gálán, ahol Curtis is jelen volt, és nyilatkozott nekik.

A direktor (aki az Igazából szerelmen kívül olyan romkomokat rendezett még, mint a Rockhajó és az Időről időre, és olyanokat írt, mint a Négy esküvő és egy temetés, a Sztárom a párom és a Yesterday) a lap kérdésére elmondta, hogy határozottan nyitott lenne rá, hogy változtasson néhány dolgon a filmben az azóta eltelt idő tükrében.

„Hát ez egy igazán nehéz kérdés. Azt hiszem, a meztelenkedő embereknek több ruhát kellene viselniük”

– mondta Curtis, aki valószínűleg arra célzott, hogy az Igazából szerelemnek mostanában több kritika érte a nőábrázolását; ezenkívül egyébként

a karácsony kereskedelmi motívumainak felülreprezentáltsága, a kövér emberekből csúfot űző viccek, a szexuális zaklatás megjelenítése, a zaklatás és leskelődés normálisnak, sőt romantikusnak való beállítása zavar még egyes mai (angolszász) nézőket, illetve az, hogy a női szereplőknek sokkal kevesebb szöveg jutott.

Az NME azért másról, aktuális filmjeiről is kérdezte Richard Curtist, például az idén nyáron bemutatott Yesterdayről. Ezzel kapcsolatban például nemrégiben derült ki, hogy két egykori Beatles-tagnak is nagyon tetszett a film. „Ó, igen, imádtam. Micsoda remek alapötlet!” – lelkendezett Ringo Starr. Rajta kívül Paul McCartney is elárulta nemrégiben, hogy beült egy moziba megnézni a Beatles nélküli világról szóló Beatles filmet, és neki is nagyon tetszett.


(via NME)