Ismerd meg a bankrablót, aki megváltoztatta Hollywoodot!

John Wojtowicz igaz története ihlette a Kánikulai délután című Al Pacino-filmet. Wojtowicz akcióját viszont egy film ihlette. Hogy is van ez?

Az 1945-ben született Wojtowicz mindig is normális, csendes fiú volt, miután azonban csatlakozott a hadsereghez, drasztikusan megroppant a mentális egészsége. Nem sokkal ezután, 1971-ben megismerkedett egy Elizabeth Eden nevű transznemű nővel, akivel össze is házasodtak, majd pár hónap múlva, 1972 augusztusában a férfi és két társa betört a Chase Manhattan Bank egyik brooklyni fiókjába.

John Wojtowicz, Salvatore Naturile és Robert Westenberg akcióját a városi legenda szerint egyszerre két dolog ihlette. Egyrészt az, hogy Wojtowicz pénzt akart szerezni férfinak született felesége nemátalakító műtétére, másrészt az, hogy

úgy feltüzelte őket, hogy megnézték Francis Ford Coppola A keresztapa című alkotását, hogy el akartak követni egy olyan bűncselekményt, amit még a maffia is megirigyelne.

Wojtowicz akció közben. Forrás: New York Daily News Archive / Getty Images


Utóbbi tényt támasztja alá, hogy a trió állítólag egy

„íme egy visszautasíthatatlan ajánlat”

feliratú cetlit nyújtott oda az általuk megtámadott bankfiók pénztárosának, majd túszul ejtették az intézmény mind a hét alkalmazottját, mintegy 14 órára. Miután a rendőrség kivonult, Wojtowicz a szabad elvonulást biztosító követelésüket kiegészítette azzal, hogy „azt akarom, hogy hozzák ide a feleségem a King’s County kórházból. A neve Ernest Aron. Igazából férfi, én pedig meleg vagyok.”

A túszejtő akció során a bankrablók vezére egyebekben is elég excentrikusan viselkedett. Miután pizzát rendelt a túszainak, simán kisétált, hogy készpénzzel fizessen a futárnak, máskor pedig elkezdett bankókat szórni a bámészkodók közé. A rendőrség mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy Wojtowiczék tettének voltak ugyan átgondolt részei, de

a bűnbanda nagyon messze van a profizmustól.

Mindezt megerősítette az is, hogy a bankrablók időnként csak úgy kilődöztek az utcára az ablakon keresztül.


Némi egyezkedés után a hatóságok végül Salvatore Naturilét lelőtték, Wojtowiczot pedig letartóztatták a Kennedy reptéren, ahova abban a hiszemben távozott, hogy szabad utat kapott. A férfit húsz év börtönre ítélték, amiből viszont csak öt évet töltött le, s miközben ült, nevét és sztoriját halhatatlanná tette Sidney Lumet filmrendező, akinek 1975-ös filmjét, a Kánikulai délutánt a botcsinálta túszejtő esete ihlette.

A mű főszereplői pedig gyönyörű párhuzamként Al Pacino és John Cazale voltak, akik játszottak a Wojtowiczot és társát megihlető A keresztapában is.

Az utóbb Oscar-díjjal jutalmazott Kánikulai délutánt pedig nemcsak levetítették a börtönben, ahol raboskodott, de hősünk a film bevételéből is részesült: 7 ezer 500 dolláron kívül a profit egy százaléka is az övé lett.

A pénzt Wojtowicz odaadta már említett feleségének a már említett műtétre, de a sors iróniája, hogy a nő végül hozzáment valaki máshoz, majd 1987-ben AIDS-betegség következtében elhunyt.

 

Mi más lehetne az egyik?

A 6 kedvenc túszfilmünk a vígjátéktól a véres drámáig

A Jodie Foster rendezte Pénzes cápa a pénzügyi guru George Clooney túszul ejtésének története, de a mozivásznon raboltak már el egy egész követséget, hajó legénységét, nagyszájú banki alkalmazottakat és egy fél lánykollégiumot is.

Tovább


John Wojtowicz maga jóval később, 2006-ban halt meg, előtte azonban volt még egy hajmeresztő ötlete:

jelentkezett egy bankhoz biztonsági őrnek.

A férfit természetesen nem vették fel, ám minden bizonnyal vigasztalta a tudat, hogy a róla mintázott karakter kalandjairól mesélő film igazi mérföldkövet jelentett mind Al Pacino, mind Sidney Lumet, mind az egyik fontos női szerepet alakító Carol Kane pályáján;

a Kánikulai délután pedig nemcsak kanonizált remekmű lett, de nagy hatással volt a hollywoodi történetmesélésre is.


(via Far Out)

 

Nyitókép forrása: Silver Screen Collection / Getty Images és New York Daily News Archive / Getty Images.