Jason Statham méhészkedik, és elgyepálja a rosszfiúkat - ELŐZETES

A The Beekeeper című filmben az akciósztár ismét azt csinálja, amihez a legjobban ért: mindenkit lever közelharcban, közben meg megóvja a méhecskéket.

Befutott az első előzetes a The Beekeeper (A méhész) című akciófilmhez, melyet David Ayer (Harag, Suicide Squad - Öngyilkos osztag) rendez, és Jason Statham játssza a címszerepet, de feltűnik benne Jeremy Irons is. Statham karaktere mindenkin átgázol, hogy bosszút álljon a Beekeepers (Méhészek) nevű szervezeten.

„Leplezd le a korrupciót. Védd meg a kaptárt.”

- szól a film tagline-ja, és a méhészet kétféleképpen is megjelenik a filmben, hiszen az említett szervezet neve is ez, de az előzetes elején Statham maga is méhészkedik, és látszólag elég jól elvan ezzel, szóval kellőképp bepipul, mikor ismét akcióba kell lépnie. A film szinopszisa szerint:

„Egy férfi brutális bosszúhadjárata országos szinte emelkedik, mikor kiderül, hogy maga is a Méhészek nevű titkos szervezet ügynöke volt.”

Jason Statham jelenleg az egyik legkeresettebb akciósztár, aki a legkülönfélébb filmekben szerepel: nemrég ismét megküzdött az őscápával a Meg 2-ben, most pedig az akciófilmek krémjével látható a Feláldozh4tókban.

Kritikánk a Feláldozh4tókról

Stallone és baráti köre negyedszer is látványosan oda*** a gonoszoknak

A Feláldozh4tókból ezúttal kimaradt Schwarzenegger, de Sly, Jason Statham és Dolph Lundgren köszönik, jól vannak, és bármikor kaphatóak egy jó kis VHS-filmeket idéző mókázásra.

Tovább

 

A The Beekeeper előreláthatólag 2024. január 12-én érkezik az amerikai mozikba.

(via MovieWeb)