Jön a Hang nélkül harmadik része

A kulthorror újabb felvonását nem John Krasinski írja és rendezi, de az új direktor az ő ötlete alapján dolgozik majd – és már az is megvan, hogy ki lesz az.

Egy ideje már lehetett tudni, hogy az ötletgazda Krasinski fejében körvonalazódott egy újabb film terve, most viszont a Paramount Pictures hivatalosan is zöld utat adott a projektnek. A rendező pedig nem más, mint Jeff Nichols függetlenfilmes direktor, a Fegyverek és emberek, a Take Shelter, a Mud és az Éjféli látomás alkotója.

A bejelentés közel egy időben érkezett a sajnálatos hírrel, hogy az eredeti tervek szerint idén bemutatandó Hang nélkül 2. premierjét a jövő évre halasztják a koronavírus miatt (hazánkban 2021. április 22-től lesz látható). Jelen állás szerint a harmadik rész valamikor 2022-ben érkezik.

A harmadik film ötletét az első két részt író és rendező John Krasinski dolgozta ki, de a forgatókönyvet magát már Nichols fogja megvalósítani. A cselekmény részletei nem ismertek, de egyes források tudni vélik, hogy nem folytatásról, hanem egy spin-offról van szó, ami a Hang nélkül univerzumának egy újabb részét tárja fel.

Ennek megfelelően van rá esély, hogy az első két film sztárja, Emily Blunt ezúttal nem tér vissza – de ezt még nem lehet biztosan tudni. A függetlenfilmes rendezőként ismert Jeff Nicholsnak egyébként ez lesz az első kirándulása a franchise-ok világába. Az pedig, hogy a Hang nélkülből a Paramount stúdió franchise-t épít, nem csoda, hiszen a 2018-as első film mindössze 17 milliós költségvetésből készült, és világszerte közel 341 millió dolláros bevételre tett szert.


(via Movieweb)