Matthew McConaughey a Setét toronyért mondott le A galaxis őrzőiről

Ő is szerepelhetett volna a népszerű Marvel-film folytatásában, de valami komolyabbra vágyott.

Hosszú ideig úgy volt, hogy a színész lesz A galaxis őrzői második részének egyik főszereplője, de helyette Kurt Russell kapta meg a szerepet.  Matthew McConaughey  maga utasította vissza a lehetőséget, ugyanis sokkal vonzóbbnak találta a Setét torony című filmet, ami Stephen King regényfolyama alapján készült, és amiben Idris Alba mellett szerepelhet. 

 

A Playboynak adott interjújában elmondta, természetesen nagyon szereti A galaxis őrzőit is is, de  úgy látja, csak azért találták ki a neki szánt szerepet, mert az első film sikere után úgy érezték, a második filmben helyet kell csinálni egy igazán nagy névnek, hiszen már megtehetik. 

 

"A Setét torony forgatókönyve nagyon jó lett, szeretem a rendezőt (Nikolaj Arcelt - a szerk.) és ahogyan ő látja a dolgot, és tetszett, hogy a saját szám íze szerint formálhatom meg a főgonoszt" - tette hozzá McConaughey, aki nyilván a filmsorozat többi részében is szerepelni fog. És ha minden igaz, egy tévés spinoff sorozat is készül.