Még 8 orbitális baki a Star Wars-filmekben, ami miatt máig őrjöngenek a fanok

Luke-ot pont azon a sivatagbolygón rejtették el Skywalker néven, ahol az apja felnőtt. Igaz, Anakin Darth Vaderként már nem emlékezett arra, hogy ő konstruálta anno C-3PO-t. Se szeri, se száma a furcsa ellentmondásoknak a Csillagok háborúja franchise-ban.

Július elején nagy sikert aratott a PORT.hu olvasói körében a 6 gigantikus baki, ami máig dühíti a rajongókat a Star Wars-filmekben című cikkünk, ezért most íme a folytatás, részben saját kútfőből, részben pedig a Collider magazin hasonló összeállítású cikke alapján.

 

1. Darth Vader nem ismeri fel C-3PO-t

C-3PO és R2-D2 nagy sikert arattak anno a Star Wars-rajongók körében, hiszen nemcsak kulcsfontosságú szerepük volt abban, hogy a Halálcsillag ellopott tervei eljussanak a Lázadók Szövetségéhez, de nagyon szórakoztató volt az állandó civakodásuk is. Sokak számára az is izgalmas fejlemény volt, amikor a Baljós árnyakban kiderült, hogy C-3PO-t maga a kis Anakin konstruálta két fogathajtó verseny között, a Tatoonie-on talált robotalkatrészekből. Ez a dramaturgiai húzás jól bemutatta Anakin technológiai érzékét és kütyükhöz való ösztönös tehetségét,

de teljesen ellentétes volt azzal, ahogyan Darth Vaderként találkozott a protokolldroiddal az eredeti trilógiában, ott ugyanis tudomást sem vett róla.

 

2. Obi-Wan nem ismeri fel R2-D2-t

A Tatooine sivatagában Ben Kenobi néven bujkáló öreg Jedi mester az 1977-es Csillagok háborújában nem ismerte fel az őt égen-földön kereső R2-es asztromechanikai droidot, holott korábban már jó pár alkalommal találkoztak. Ezt persze meg lehet magyarázni azzal, hogy George Lucasnak a '70-es években még sejtelme sem volt arról, hogy az ezredforduló környéki előzménytrilógiában ennek a két fontos szereplőnek közös lesz a múltja.

A másik (kissé mondvacsinált) magyarázat pedig az, hogy Obi-Wan nagyon is tudta, ki fia borja R2-D2, csak óvatosságból nem bontotta ki Luke előtt az igazság minden részletét...

 

3. Miért nem figyelt oda jobban a Birodalom Galen Ersóra?

Az 1977-es Egy új reményben a Halálcsillagról mindenki félelemmel vegyes tisztelettel beszélt. Ez volt ugyanis a bolygópusztító szuperfegyver, amely megszilárdítja a Galaktikus Birodalom rémuralmát az egész univerzumban - csakhogy a Lázadók a konstrukció egyik égbekiáltó tervezési gyengesége miatt végül anyacsavarokká robbantották. Ezt az alapjáraton is nevetséges dramaturgiai lyukat a Zsivány Egyes egész tisztességesen befoltozta azzal, hogy a reaktor szellőzőnyílását, ahová pont befér egy protontorpedó, szándékosan helyezte el pont oda egy lelkiismeret-furdalástól gyötrődő birodalmi tudós, bizonyos Galen Erso (Mads Mikkelsen). Mivel azonban a birodalmiak végig gyanakvással tekintettek Ersóra, furcsa, hogy ennyire vakon ragaszkodnak a terveihez. Bár a zseniális mérnöki tudásának felhasználása teljesen logikus lépés volt,

érthetetlen, hogy egy végtelen erőforrással rendelkező űrdiktatúra miért nem figyeltette szorosabban Galen Erso munkáját, vagy miért nem bíztak meg más mérnököket is arra, hogy elemezzék egy megbízhatatlannak vélt tudós terveit...

 

4. Miért nem alkalmazta senki korábban a „Holdo-manővert”?

A 2017-es Az utolsó Jedik annak idején nagyon megosztotta a rajongókat: mi itt a PORT.hu hasábjain például fénykardpárbajig fajuló duplakritikában veséztük ki, hogy akkor ez most a legjobb vagy a legrosszabb Star Wars-film lett-e.

Az utolsó Jedik az eddigi legjobb Star Wars-epizód!

Vagy mégsem? Duplakritikánkban fénykardpárbajig fajuló vitában vesézzük ki az év legjobban várt filmjét.

Tovább

 

Az egyik olyan pillanat a filmben, ami máig rengeteg vitát és találgatást váltott ki, Holdo admirális (Laura Dern) kamikaze-támadása volt az Első Rend ellen. A taktika utóbb a „Holdo-manőver” nevet kapta, ami lényegében egy öngyilkos manőver volt, amely során Holdo faltörő kosként használta a pörölycápa alakú cirkálóját az Első Rend flottája ellen. A művelet hatásosnak bizonyult, a CGI-látvány pedig lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

Csakhogy rögtön adódik a kínzó kérdés: miért nem alkalmazták korábban ezt a manővert az előző 7 filmben?!?

Ha pedig lehetséges fénysebességgel más hajóknak ütközni, akkor nem teszi-e ez rendkívül veszélyessé és bizonytalanná eleve az űrutazást?

 

5. Luke a Tatooine-on „bujkál”, és a Skywalker nevet használja

Kétségtelen tény, hogy Luke Skywalker a legikonikusabb mozifilmes hősök egyike. A Tatooine bolygó sivár homokdűnéi közt felnövő farmerfiú a szemünk előtt komolyodik meg, és lesz a Jedik misztikus fegyverének, a fénykardnak az egyetlen értő forgatója a galaxisban, miután egy habókos öregember meginvitálja egy veszedelmes intergalaktikus utazásra. A Birodalom visszavágban persze kiderül, hogy aki ellen mindvégig küzdöttek, azaz a gonosz Darth Vader, nem más, mint Luke (és Leia) apja, Anakin Skywalker, aki átállt a Sötét Oldalra. Az előzménytrilógiából kiderül, hogy maga Anakin is a Tatooine bolygó sivár homokdűnéi közt felnövő rabszolgafiú volt, így joggal adódik a kérdés, hogy

Luke-ot miért ugyanoda „rejtette el” Obi-Wan Vader elől, ahol Vader maga is felnőtt, és miért használta Luke a Skywalker vezetéknevet, mikor a Császár jobbkezét is Anakin Skywalkernek hívják?!?

 

6. Leia a férje exbarátnőjének a kockáit simogatja könnyes szemmel

Han Solo szerencsehozó kockái már a régi trilógiában is ott lógtak a Millennium Falcon pilótafülkéjében (ez ugyanis egy utalás volt arra, hogy Lucas fiatalkora idején az illegális autós gyorsulási futamok résztvevői a visszapillantóra fellógatott plüss kockákkal jelezték, hogy bármikor hajlandóak egy kis versengésre). Az új trilógiában Luke ezeket a szerencsehozó dobókockákat adja oda a könnyes szemű Leiának, mint a derék férje mementóját,

csakhogy időközben a 2018-as szóló Solo-filmből egyértelműen kiderült, hogy a kockákat Han az akkori barátnőjétől, Qi'rától kapta...

 

7. Nem lőttek eleget a Halálcsillag szuperlézerével

Számos rajongó gondolja úgy, hogy az Egy új reményben láthattuk a Star Wars-filmek legjobb űrcsatáját akkor, amikor a lázadók apró vadászgépei a Halálcsillag közepén végigfutó árokban repülve közelítették meg azt a szellőzőnyílást, ahová belőhették a protontorpedóikat. Egyes kákán is csomót kereső rajongók azonban arra is rámutattak, hogy ez egy eléggé mesterkélt jelenet, hiszen erre pusztán csak azért van idejük a felkelőknek, mert a Halálcsillagnak először meg kell kerülnie a Yavin Prime bolygót ahhoz, hogy felrobbanthassa a Yavin 4 nevű holdját, ahol Leia és a vezérkar rejtőzködik. 

De a Halálcsillag szuperlézerével nem egyszerűbb lett volna először felrobbantani a bolygót, utána pedig tüzet nyitni a holdra, amit már nem takar semmi?!?

 

8. Luke néha elfelejti használni az Erőt

Luke már az Egy új reményben látványosan bemutatta, mennyire átjárja őt az Erő: némi vakon hadonászás a fénykarddal és egy kis beszélgetés Obi-Wannal elég is vokt neki ahhoz, hogy a végső, nagy csatában ő semmisítse meg a Halálcsillagot egx megfelelő pillanatban kilőtt protontorpedóval. Ráadásul a Jedi-képességei még jobbak lettek, miután Yoda is trenírozta egy kicsit a Dagoba mocsarában. A Jedi visszatér idejére Luke már eléggé gyakorlott Erő-használó (hiszen új fénykardot is konstruált).

Kivéve néhány kulcsfontosságú pillanatban, amikor akár az Erőt is használhatná, mégsem teszi...

Például amikor Jabba palotájában, a rancorral vívott harc során felkap egy koponyát, és azt vágja hozzá a vezérlőpanelhez, hogy így a lecsapódó ajtó ölje meg a hatalmas szörnyet, ott bevethetett volna valami Jedi-trükköt is akár. Elvégre nem az volt a Yodával való gyakorlatozás első leckéje, hogy fejen állva kősziklákat hajigál az Erő segítségével?