Még egy Mamma Mia – még egy haláleset?

Az egyik főszereplő, Stellan Skarsgård szivárogtatott egy készülő folytatásról.

Az eddigi két Mamma Mia! film Billjét játszó színész szerint készülőben van a harmadik mozi, amihez természetesen ő is szívesen csatlakozna. A sztár legutóbbi szerepe, a Csernobil című minisorozat kapcsán nyilatkozott a DigitalSpynak, és kissé vidámabb területre evezve tárta fel az izgalmas híreket.

„Még nem olvastam a forgatókönyvet. De ha hívnak, megyek”

– szögezte le Skarsgård, aki szerint csupán egyetlen probléma adódhat a Mamma Mia 3-mal kapcsolatban. „Úgy gondolom, az jelenthet gondot, hogy vajon van-e elég daluk, és hogy azok a megfelelőek-e” – nyilatkozta.

Colin Firth, Stellan Skarsgård és Pierce Brosnan a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című második részben. Forrás: UIP-Duna Film

 

A svéd színész azt is elárulta, miért szereti annyira forgatni ezeket a filmmusicaleket.

„Ez annyira más, mint amikor a szokásos színészi munkádat kell csinálnod, hogy megformálsz egy karaktert, hogy felépíted a jellemét. Itt egyszerűen csak odamész, jól szórakozol, és működik!”

Amikor azonban az általa alakított Bill sztorijáról kérdezték, Skarsgård nem volt túl derűlátó. „Végeredményben eltelt tíz év az első két Mamma Mia! film között, szóval nem lennék meglepve, ha a harmadikban már csak egy urnában tűnnék fel” – viccelődött a sztár. A rajongók viszont SPOILER! (Meryl Streep karakterének halála után a második részben) nem biztos, hogy meg tudnának birkózni még egy halálesettel.


(via DigitalSpy)