Megoldódott a szentségelő Aubrey Plaza rejtélye

A Fehér Lótusz sztárját nem az zavarta, hogy nem engedték a mikrofonhoz.

Február 27-én tartották a SAG, azaz a színészszakszervezet díjátadóját, ahol a drámai sorozat kategóriájában a legjobb színészcsapat díját A Fehér Lótusz gárdája kapta. A nézőknek egyből feltűnt, hogy a díj átadója közben a háttérben ácsorgó egyik főszereplő, Aubrey Plaza nem tűnt túl lelkesnek, sőt miközben kollégája, F. Murray Abraham a törökországi földrengés áldozatairól emlékezett meg, sűrű szemforgatás közben mintha azt mondta volna ki, hogy "Jézus Krisztus”. Természetesen azonnal megindultak a találgatások, sokan arra tippeltek, hogy Plazának nem tetszett, hogy háttérbe szorult.

Egy bennfentes azóta elárulta, hogy miért tűnt olyan zaklatottnak a 38 éves színésznő, aki a színpadra lépéskor még a fekete napszemüveg mellett a védjegyének számító rezzenéstelen arckifejezését viselte. A pódiumra lépve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nehezen találja meg a megfelelő helyet, és többször is hátrébb lökdösték.

Jon Gries, aki Jennifer Coolidge karakterének férjét, Greget alakította a sorozatban, ezután elkezd gesztikulálni Plaza kivágott ruhája felé, mire a színésznő lenéz a mellkasára, és azonnal eltakarja a kivágott részeket a kezével. Gries utólag ezt úgy magyarázta meg a Page Six-nek, hogy ő csak arról informálta Plazát, hogy mielőtt a megfelelő helyre állna, lehet, hogy előbb rendbe hozhatná a túl sokat mutató ruháját.

Forrás: Netflix

 

Abraham beszéde után a közönség éljenezni kezd, és Meghann Fahy megöleli a Dominic Di Grassót alakító Michael Imperiolit, miközben a még mindig morcos Plaza mintha káromkodna. A forrás szerint azonban ez a reakció nem a beszédnek szólt, hanem annak, hogy a nagy tumultusban Fahy majdnem arcon könyökölte.

Plaza egyébként a díjátadó egy másik pontján is az imázsának megfelelően viselkedett, amikor a Wednesday sorozat sztárjával, Jenna Ortegával együtt adott át egy díjat, és közben azt találgatta, hogy miért pont őket rendelték egymás mellé.

 

Ortega erre így reagált: "Igen, tudom, nincs bennünk semmi közös", mire Plaza hozzátette: "Meg kellene találnunk azokat, akik ezt tették", majd együtt folytatták:

És átkozzuk meg a családjukat, és nézzük, ahogy a következő hét generáción át követi a szerencsétlenség a vérvonalukat".

Via: Unilad