Megvan az új Karate kölyök!

10 ezer jelölt közül választották ki a mandarinul is folyékonyan beszélő tinit.

Forrás: Getty Images (Nina Westervelt)

 

Jön az 1984-ben indult Karate kölyök-franchise új epizódja. Tavaly novemberben a Port is beszámolt róla, hogy a produkció olyan 15 és 17 év közötti kínai vagy kevert rasszú kínai személyt keres a főszerepre, aki folyékonyan beszél angolul, és nem árt, ha mandarinul is tud. A Sony Pictures nyílt felhívására egy nap alatt összesen 10 000 pályamű érkezett az Egyesült Államokból, Kanadából, az Egyesült Királyságból, Indiából, Ausztráliából, Szingapúrból, Finnországból, Svédországból és Dél-Afrikából.

A győztes végül Ben Wang lett, akit leginkább a Disney+-on látható Egy kínai Amerikája (American Born Chinese) című sorozat sztárjaként ismerhetünk. A stúdió bennfentesei szerint Wang kiemelkedően teljesített a meghallgatáson, és megmutatta, hogy milyen mélyen kötődik a karakterhez. Az is sokat segített, hogy folyékonyan beszél mandarinul, és a harcművészetek számos formája, köztük a karate, a wing chun/kung-fu, a gumdo, a kempo és a taekwondo terén is magasan képzett. E képességek egy részét már az Egy kínai Amerikájában megvillantotta – a széria Gene Luen Yang elismert, felnőtté válásról szóló képregénynek adaptációja, amelyben Wang mellett Michelle Yeoh is szerepel.

Tíz dolog, amit nem tudtál a Karate kölyökről

Gyermekkorunk egyik megkerülhetetlen kedvence egy komplett generációval szerettette meg az autófényezést és a kerítésfestést. Ugyanis a célközönség zokszó nélkül elhitte, hogy ezek által elsajátíthatja a karate alapjait.

Még több Karate kölyök

 

Az új Karate kölyökben visszatér Jackie Chan és Ralph Macchio is, akik ismét a korábbi karaktereiket alakítják. Macchio volt az első karate kölyök, és két folytatás mellett a Cobra Kai-sorozatban is feltűnt, míg Chan a 2010-es A karate kölyökben alakította a Jaden Smith által játszott címszereplő mentorát. Akkor sokan felhánytorgatták – némileg joggal –, hogy egy kung-furól szóló filmnek talán nem a Karate kölyök a legjobb cím. Wang és Chan becastingolása arról árulkodik, hogy az új verzióban sem a japán gyökerű karatét fogják a szereplők művelni.

A cselekmény részleteit egyelőre titkolják, annyi biztos csak, hogy az új rész a keleti parton játszódik, és egy kínai tinédzserre koncentrál, aki a harcművészeteken és egy kemény, de bölcs mentoron (vagy talán kettőn) keresztül találja meg a saját útját.

A rendező Jonathan Entwistle, akit az Ez így nem oké és A ki***tt világ vége című díjnyertes netflixes tinidrámákból ismerhetünk, a forgatókönyvet pedig Rob Lieber írta (Nyúl Péter, Egy igazán csodás nap).

A Sony a premiert 2024. december 13-ra tűzte ki.

Via: THR