Mozifilm készül Demjén Ferenc slágereiből, már meg is vannak a főszereplők

Törőcsik Franciska és Ember Márk lesz a főszereplője a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek, ami egy 1989-es balatoni nyaralás alatt szövődött régi szerelem történetét meséli el.

Hogyan tudnék élni nélküled? címmel készül musical Demjén Ferenc életművéből – adta hírül a Nemzeti Filmintézet. A főszerepben Törőcsik Franciskát és Ember Márkot láthatjuk majd, a forgatás még idén ősszel elkezdődik. A film egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el, amely örökre megváltoztatja egy fiatal szerelmespár életét. A forgatókönyvet a stand upos Kormos Anett a Csak szex és más semmivel és a Szabadság, szerelemmel annak idején berobbant Goda Krisztinával közösen írta. A musical rendezője Orosz Dénes, aki olyan közönségsikereket jegyez, mint a Poligamy, a Coming out, és a Seveled, a producere dr. Kirády Attila.

 

Ember Márk és Törőcsik Franciska (forrás: IKO)

 

A Hogyan tudnék élni nélküled? két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. Örökzöld slágereket, látványos táncjeleneteket, érzelmes és szórakoztató moziélményt ígér az alkotócsapat. A két idősíkon játszódó filmben a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában. A levelekből egy magával ragadó szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt és természetesen „minden szempontból tökéletes” vőlegényével. A lányok azonban megismerkednek egy rockzenekar tagjaival, és mindent elsöpör a szerelem...

Törőcsik Franciska, akit ősszel első filmfőszerepében, a Cicaverzumban is láthat majd a közönség, így kommentálta a Demjén-musical bejelentését:

Mindig is vágyam volt egy olyan nagyszabású és színvonalas zenés produkcióban szerepelni, ahol kiélhetem a tánc és az éneklés iránti szerelmem, és a történet kifejezetten olyan, amit csak az itt élők érthetnek teljes egészében. Ezt hozza nekem a 90-es évek Balatonja, valamint Demjén Ferenc zenéje, ami megkérdőjelezhetetlen az elmúlt évtizedek zenei korszakában, és aminek nem csak összetéveszthetetlen a zenei világa, de amit a dalszövegei is kortalanná tesznek. A minőségre nekem az alkotócsapat garancia, többek között az írók, Goda Kriszta és Kormos Anett, a rendező, Orosz Dénes és a producer Kirády Attila. Az eddigi próbák és előkészületek nagyon ígéretesek, valamint a színészkollégáim, a már meglévő szereposztás remek, nagy öröm lesz velük játszani, és úgy érzem, a nézők is imádni fogják.

Ember Márk, a Hogyan tudnék élni nélküled? férfi főszereplője saját bevallása szerint nem jön zavarba, amikor hangszert kell ragadnia majd a forgatáson:

A gyerekkoromat abszolút meghatározták a zenés filmek. A Hairt apukám mutatta, a Grease-t anyukám, A Made in Hungáriát a barátaim. Most itt van nekünk a lehetőség, hogy mi is megalkossunk egy olyan zenés filmet, amit egyszer valaki megmutat majd valakinek, akinek ez az élmény – remélhetőleg – egy életre szóló lesz. Ennek tudatában igyekszünk a legnagyobb odaadással és alázattal megfelelni a kihívásnak. Azt biztosan kijelenthetem, hogy ez az egész stábra igaz. Demjén Ferenc dalaival dolgozni pedig különösen nagy és megtisztelő feladat. Ezek a zenék és szövegek mindenkinek ott vannak a fülében, a szívében, az emlékeiben és még sok generáció fogja ezeket a dalokat a sajátjának érezni. Remélem, mi is hozzá tudunk tenni ehhez. Nagyon izgulok, de annál jobban várom, hogy elkezdjen forogni a kamera.