Nemes penész Ghánából – kultikus, egyben pusztító moziplakátok

A 80-as, 90-es években a ghánai sufnituning mobilmozik virágkorukat élték. A „forgalmazók” faluról-falura jártak, ahol nemhogy mozi, de sok helyen áram sem volt, az instant videóklubokat általában egy VHS-lejátszó, egy hordozható tévé és egy aggregátor alkotta. A hivatalos moziposzter pedig merő utópia volt.

Mivel a katonai vezetők a nyomdagépek behozatalát is korlátozták, az önjelölt mozigépészek jobb híján maguk festették meg a posztereket – vászon híján liszteszsákokra. Az ominózus művek nem kerülhették el sorsukat: jelentős részük kultikussá vált, a gyűjtők pedig sokszor csillagászati összegeket fizettek ki egy-egy darabért – akkor is, ha az alkotók megfigyelőkéssége hagyott némi kívánnivalót maga után, vagy netán túlontúl nagy teret adtak a művészi szabadságnak. A következőkben ezekből állítottunk össze egy válogatást.

A Keresztapa

A Keresztapa ghánai mutációjában Don Corleone Michael helyett végül a bulimiás kandúrnak, Pöfetegnek adta át a hatalmat. A nárcisztikus nagymacska féltékenységében addig dobálta szálkával a korábbi házikedvencet, amíg az a pszichés nyomást enyhítendő, le nem fejezte magát.

 

Mission Impossible

Az őszi lombkoronából előbújó parókás gnóm pisztolygolyót helyez kilátásba a szemlélődőnek, amennyiben nem árulja el, hogy ki firkálta oda Tom Cruise nevét indokolatlanul. A hombárfejű motoros nem bírja idegekkel a látottakat, pedig nincs sok jogalapja a szörnyülködésre.

 

E.T.

E.T. önfeledten pózol a Szexi Csokoládé énekesével a húsevő növények gyűrűjében, miközben egy áldozatul esett haldokló is kétségbeesetten próbál a kompozíció részesévé válni. Eközben a főszereplő mutatóujjával erőteljesen próbálja érzékeltetni, hogy a szalontüdő-arcú férfi eltévesztette a forgatás helyszínét.

 

Jurassic Park

A piros lasszóval gargarizáló komodói varánuszgyík nem ismeri a privát szféra fogalmát. Az Apostol együttes frontembere ezért legszívesebben golyót repítene a fejébe, ám egy hóhérsapkás marabu elragadja őt. Legalul a pitiző kopaszkutya próbál a kalapos törpe fülébe nyalni, ám a sebhelyesarcú Nemcsák Károly megálljt parancsol neki.

 

Szellemkutya

Az Tungsram által kitenyésztett rottweilerek szolid célzást tesznek a gazdi felé a vacsoraidőt illetően. Columbo izzó tekintetű kutyája is szívesen csatlakozna hozzájuk, ha nem dolgozna benne éppen a féreghajtó gyógyszer. A felelőtlen tulajdonos azonban - mit sem törődve az ebek éhségével – éppen kardot élez egy szúrós szemű Ku-Klux Klán tag fogain.

 

A képek forrása: Sadanduseless.com