Robert Downey Jr. nem tud elszakadni Tony Starktól

Az Oscar-díjas színész visszaigazolna a Marvel Moziverzumba.

Az Oppenheimerben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott színész azt nyilatkozta egy interjúban, hogy nem tud elszakadni Tony Starktól.

„Túlságosan is szerves része a DNS-emnek. Ez a szerep engem választott. És mindig azt mondom, sose fogadj Kevin Feige ellen, az egy vesztes fogadás: ő a ház, és mindig a ház nyer.”

- mondta Robert Downey Jr.

Forrás: Walt Disney Studios Motion Pictures

 

Hogy pontosan miként képzeli el a visszatérését, arról nem nyilatkozott, és elég nehéz helyzetben is van, hiszen Vasember a 2019-es Végjátékban meghalt, és ez volt a MCU egyik drámai csúcspontja, Feige pedig egyszer azt mondta, hogy védi ezt a pillanatot, tehát a feltámasztás elég problémás. Ha előzményt készítenének, akkor meg muszáj lenne bevetni a digitális fiatalítást a színészen. Persze,

mivel most már megjelent a multiverzum, a történet akár egy másik univerzumban is játszódhatna, ahol Vasember még él.

Ráadásul szárnyra kapott a pletyka egy Titkos Háború filmről, ami az összes eredeti Bosszúállót visszahozná.

Ez is érdekelhet

 

Ha meg is valósul Tony Stark visszatérése, az biztos, hogy nem a közeljövőben lesz, hiszen Robert Downey Jr. most több projekten is dolgozik egyszerre, ami közt ott van a régóta várt Sherlock Holmes 3., és hamarosan láthatjuk A szimpatizáns című HBO-s sorozatban is.

(via The Hollywood Reporter)