Roberto Benigni életműdíjat kapott, szenvedélyes beszédben köszönte meg

Az Oscar-díjas színész ellopta a show-t a Velencei Filmfesztivál megnyitóján.

Szerda este elstartolt a 78. Velencei Filmfesztivál. A hangulat csak visszafogottan volt ünnepi, mert a vírushelyzet miatt csak félig lehetett tele a megnyitó helyszíne. A műsorvezető, Serena Rossi olasz színész azoknak az afgán anyáknak ajánlotta az eseményt, akik kénytelenek voltak elszakadni a gyerekeiktől, hogy ezzel megmentsék őket a talibánoktól.

A közönség soraiban többek közt olyan sztárok foglaltak helyet, mint Isabelle Huppert, Sarah Gadon, Pedro Almodovar, Penelope Cruz és Bong Joon-ho. Utóbbi itt nyerte el a fődíjat 2019-ben az Élősködőkkel, most pedig a zsűri elnökeként volt jelen. Elmondta, hogy rendkívül hálás, hogy közönség előtt nézheti meg a legjobb új filmeket, és kijelentette, hogy

a koronának nemsokára vége lesz, de a mozi velünk marad örökre.”

Ezt követően Jane Campion, aki idén a The Power of the Dog című filmjével versenyez, felvezette az este ünnepeltjét, Roberto Benignit, akinek az „elfojthatatlan jókedvét” egy üveg felrobbanó Proseccóhoz hasonlította.

A színész azzal kezdte a beszédét, hogy megköszönte az életműdíjat a fesztivál igazgatójának, majd felsorolta az összes rendezőt, akivel dolgozott az elmúlt évtizedekben Bernardo Bertoluccitől, Federico Fellinin és Marco Ferrerin át Jim Jarmusch-ig és Woody Allenig. A díjra utalva, amely egy szárnyas arany oroszlánt ábrázol, megjegyezte, hogy nem méltó rá.

Egy kismacskát érdemeltem volna, nem oroszlánt!”

Benigni a legtöbb dicséretet a feleségének, Nicoletta Braschinek tartogatta, aki egyben a múzsája, kreatív partnere és üzlettársa is.

Forrás: Getty Images (Elisabetta A. Villa)

 

Nem ajánlhatom neked ezt a díjat, mert ez a díj már régóta a tiéd. Együtt csináltunk mindent az elmúlt 40 évben. (…) Megoszthatjuk a díját, enyém a farka, a többi a tiéd, a szárnyát is beleértve. Ha bármi, amit létre hoztam, elrugaszkodhatott a földtől, az neked köszönhető, a színészi tehetségednek, a nőiségednek. A fénynek, amely belőled árad.”

via: THR