Sokkos állapotba kerültek az Oppenheimer nézői

Volt, aki meg sem tudott szólalni a vetítés után – már ha hiszünk a rendezőnek.

Július 20-án érkezik a mozikba Christopher Nolan új filmje, az atombomba atyjáról szóló Oppenheimer, és a rendező szerint jobb, ha felkészülünk rá, hogy sokkos élményben lesz részünk.

A Wired magazinnak adott interjújában Nolan elmondta, hogy a premier előtti vetítések nézői közül néhányan teljesen letaglózva hagyták el a mozitermet, és nem tudtak megszólalni sem.

„A félelem eleme ott van a történetben és az alapokban. Ez egy intenzív élmény, mert ez egy intenzív történet.

Nemrég megmutattam egy filmrendezőnek, aki azt mondta, hogy ez egyfajta horrorfilm. Nem vitatkozom vele."

Nolan szerint Oppenheimer története a lehetetlen kérdésekről, etikai dilemmákról, paradoxonokról szól.


„Az ő történetében nincsenek könnyű válaszok. Csak nehéz kérdések vannak, és ez teszi a történetet olyan lebilincselővé. Sok olyan dolgot találtunk, amivel kapcsolatban valóban optimisták lehetünk, de van egyfajta mindent felülíró, nagyobb kérdés, ami ott lebeg a film felett. Lényegesnek éreztük, hogy a végén olyan kérdések maradjanak az emberekben, amelyek vitára késztetnek."

Az Oppenheimer alapjául szolgáló könyv ("Amerikai Prométheusz: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája") társszerzőjét, Kai Bird történészt is letaglózta a film.

"Úgy gondolom, hogy ez egy lenyűgöző művészi teljesítmény, és remélem, hogy valóban ösztönözni fog egy nemzeti, sőt globális beszélgetést azokról a kérdésekről, amelyekről Oppenheimer kétségbeesetten akart beszélni - arról, hogyan éljünk az atomkorszakban, hogyan éljünk a bombával, és a mccarthyizmusról -, mit jelent hazafinak lenni, és mi a szerepe egy tudósnak egy technológiától és tudománytól átitatott társadalomban."

Az Oppenheimer július 20-án kerül a magyar mozikba.

Via: Variety