Spielberg már 10 éve látta a jövőt

Megjósolta, hogy eljön majd a blockbusterek alkonya is.

A Porton is boncolgattuk az Indiana Jones és a sors tárcsájának buktája kapcsán azt a kérdést, hogy miért teljesítenek alul a blockbusterek mostanában. Idén többek közt a Flash - A Villám, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, de még a Pixar-féle Elemi sem hozta a várt számokat.

Most előkerült Steven Spielberg 10 évvel ezelőtti nyilatkozata, amely a hollywoodi filmipar "összeomlását" jósolta, és egy olyan jövőt vizionált, amelyben fél tucat 250 millió dolláros film bukása drámai jegyáringadozást eredményezhet.

Az Indiana Jones buktája feladja a leckét a filmszakmának

Lassan könnyebb megbukni egy blockbusterrel, mint sikert aratni. Ideje feltenni a kérdést: lehet, hogy a közönség megunta a nagy költségvetésű megaprodukciókat?

Bővebben a témáról

 

Spielberg azt mondta az USC diákjainak, hogy az áremelések azt jelenthetik, hogy "a következő Vasemberért 25 dollárt kell majd fizetni, a Lincolnért pedig valószínűleg csak 7 dollárt." Ehhez azt is hozzátette, hogy nem sokon múlt, hogy a 2013-as Oscar-díjas Lincolnt a mozik helyett az HBO-n mutassák be.

Szerinte előbb-utóbb bekövetkezik egy nagy „összeomlás”, amikor három vagy négy, esetleg féltucat giga költségvetésű film megbukik, és ennek paradigmaváltás lesz az eredménye.

A rendező azonban 2015-ben már tagadta, hogy a hollywoodi filmipar "összeomlásáról" nyilatkozott volna.

 

"Tisztázzunk valamit, egyáltalán nem jósoltam a filmipar összeomlását" - mondta A kémek hídja sajtótájékoztatóján.

"Egyszerűen megjósoltam, hogy lesz olyan nyár, amikor több blockbustert - nagy szuperhősfilmeket – mutatnak be egyszerre, és kettő vagy három vagy négy egymás után nem fog működni.”

Spielberg szerint ez a bizonyos szuperhősös műfaj nem áll olyan szilárd lábakon, illetve nem lesz olyan hosszú életű, mint a western, amely a filmművészet kezdete óta létezik, és csak a 60-as években kezdett visszaszorulni.

Ironikussá a helyzetet most az teszi, hogy az egyik ilyen nyári bukta éppen az az Indiana Jones-film, amelynek Spielberg az egyik executive producere.

Via: NME