Színészek, akik úgy bánnak kollégáikkal, mint a ronggyal

Ne olvasson tovább az, aki nem akar csalódni kedvenc színészében, mivel a gyűjtésben akad szép számmal gyökérség, amiket nem biztos, hogy a rajongók feltétlenül tudni akarnak.

Mert ugye a színészek is emberek, ők is tudnak tuskóként viselkedni, még ha nehéz is elképzelni róluk. A forgatások szüneteiben a színészek levetik szerepüket, és újra önmagukká válnak. Ilyenkor pedig előkerülnek az alázások, gyalázkodások, egymás semmibe vétele, stb.


1. William Shatner

Forrás: CineMax

 

William Shatner kollégái, akikkel a Star Trek-sorozaton illetve filmeken dolgozott együtt, meglehetősen nehéz esetnek írják le a színészt. A munka során elég sok mindenkit sikerült felbosszantania, és több balhé is kialakult miatta. Leonard Nimoy-jal, akivel a Star Trek-sorozatokban és filmekben játszott együtt, sokszor összeveszett a forgatásokon a forgatókönyvön, illetve a rajongói leveleken is képes volt balhézni vele. Ebben valószínűleg egy nagy adag féltékenység is közre játszhatott, mivel állítólag nehezen viselte azokat a helyzeteket, amikor kollégáját dicsérték jobban. Később elásták a csatabárdot, de ez a békülés ritka kivétel lehetett Shatner életében: Nichelle Nichols, aki szintén kollégája volt a Star Trek-sorozatban, és akivel a tévétörténelem első „fekete-fehér” csókját váltotta, nem jött ki jól Shatnerrel. Olyannyira nem, hogy a forgatás egy bizonyos pontján ott akarta hagyni az egészet, maga Dr. Martin Luther King győzködte szerep fontosságáról.

 

2. Shannen Doherty

Bár 2015-ös rákdiagnózisa óta elültek a botrányok a színésznő és kollégái között, azért a múltban rá is jellemző volt, hogy a munkatársak nehéz személyiségként írták le a színésznőt. A Beverly Hills 90210 forgatásán Jennie Garth-szal, Jason Priestley-vel és Tori Spellinggel is sikerült rossz viszonyt kialakítania, sőt Garth-szal majdnem tettlegességig fajult egy vitája. Spelling később elismerte, hogy annyira nem tudta elviselni Doherty-t, hogy megkérte apját, Aaron Spellinget, a sorozat producerét, hogy rúgja ki a kiállhatatlan színésznőt. Jason Priestly több évvel később nyíltan írt Doherty viselkedéséről a forgatásokon, amire a színésznő azzal vágott vissza, hogy Priestly-nek agykárosodása van egy autóbaleset miatt, azért írogat ilyeneket.

A Bűbájos boszorkák forgatásán szintén felmerültek bizonyos problémák Doherty és Alyssa Milano között, aki szerint olyan volt az egész, mintha valami középiskolában lennének. Doherty azt nyilatkozta, hogy a forgatáson túl sok volt a dráma, túl kevés a lelkesedés a munka iránt. Mindenesetre valami bizonyosan nem stimmelt, mivel Doherty otthagyta a sorozatot a 3. évad után. 

3. Wesley Snipes

Wesley Snipes-nak 2010-es adócsalása és börtönbe kerülése miatt amúgy sincs valami jó híre Hollywoodban, de ehhez még az is hozzájön, hogy gyakran kiállhatatlan kollégáival, ami főleg a 2004-es Penge: Szentháromság forgatását jellemezte. Patton Oswalt, a színész egyik kollégája azt mondta Snipes-ról, hogy a színész a forgatáson szinte végig az öltözőjében ült, és füvet szívott. Ennél azonban sokkal durvább sztorikat is megosztott: volt egy eset, amikor Snipes kis híján megfojtotta David Goyert, a Penge rendezőjét. Ezután persze Goyer ki akarta rúgni Snipes-t a filmből, de végül megkegyelmezett neki. A színész azért ezen egy kicsit betojt, és visszább vett, de a rendezővel ezek után csak post-itokon keresztül volt hajlandó kommunikálni. A post-itokat pedig úgy írta alá, hogy From Blade, azaz a Pengétől.

A forgatás befejezése után Snipes beperelte a rendezőt és a filmes céget, hogy visszatartották a fizetésének egy részét, és hogy nem engedték, hogy részt vegyen a kreatív folyamatban. Az is bántotta, hogy több jelenetét kivágták, így Jessica Biel és Ryan Reynolds több játékidőhöz jutott. A felek végül peren kívül megegyeztek.


4. Lindsay Lohan

Lindsay Lohan még sok évvel ezelőtt nem az a visszafogott hölgy volt, mint ahogy ma ismerjük, sőt. Elég keményen bulizott, és ezt a forgatásokon is érzékelni lehetett – késés, másnaposság, stb. A rendezők be is rágtak rá rendesen. A 2007-es Anya, lánya, unokája című film forgatásán a színésznő szinte egyáltalán nem járt be dolgozni, ami a produkciónak nagyjából 500.000 dolláros veszteséget termelt. A színésznőt többször letartóztatták pl. bolti lopásért, részegeskedése, drogfogyasztása mindennapos hír volt a bulvársajtóban. 2012-ig próbaidőn volt, de a problémák ezután is folytatódtak.

A 2012-es Glee forgatásáról bizonyos források arról számoltak be, hogy a színésznő szinte minden nap órákat késett, ami azt támasztja alá, hogy  Lohant egyáltalán nem érdekelte senki önmagán kívül. Az egy évvel későbbi Nyugi, Charlie című vígjátéksorozat készítéséről sem mondott túl sok jót Charlie Sheen: Jay Lenónak nyilatkozta, hogy a színésznő itt is mindig órákat késett, sőt a produkcióból „kölcsönvett” egy karkötőt is.


5. Val Kilmer

Forrás: Getty Images

 

Val Kilmer szintén hírhedt a viselkedéséről, amit produkál a kamerák mögött. És ez így volt már tizenkét éves korában is, amikor egy hamburger-hirdetésben szerepelt volna, de aztán mégis lelépett azzal az indokkal, hogy nem találta meg a karakter motivációját, ezért nem tudná hitelesen eljátszani. Igen, ez egy hamburger-reklám lett volna.


Az 1995-ös Batman-film forgatásán is volt vele gond, amiről maga a rendező, Joel Schumacher számolt be egy interjúban. A rendező Kilmert gyerekesnek és lehetetlennek írta le. De ez még semmi volt a Dr. Moreau szigete című film forgatásához képest, ahol a kollégák hasonló tapasztalatokról számoltak be. A film rendezője, John Frankenheimer azt mondta: „Soha nem mászom meg a Mount Everestet, és soha nem fogok megint Val Kilmerrel dolgozni. 

6. Shia LaBeouf

Shia LaBeouf Disney-csodagyerekként kezdte karrierjét az Even Stevens című sorozatban, ahol a címszereplőt alakította. Aztán kisebb szerepeket kapott különböző blockbusterekben, úgy mint a Constantine, vagy az Én, a robot, ezután viszont 2007-ben felcsövellt, és megkapta a Transformers főszerepét.
És akkor itt valami történt emberünkkel. Senki nem tudja biztosan, hogy mi, nekünk az a tippünk, hogy egy kicsit agyára is ment a siker, de az sincs kizárva, hogy az egész „megőrüléses hisztit” abszolút tudatosan, karrierje építésére használja. Úgy kezdődött, hogy papírzacskót húzott a fejére a Nimfomániás című film premierjén „I am not famous anymore”, vagyis „Nem vagyok híres többé” felirattal. Aztán körbefutott egy művészeti galériát. Száznegyvennégyszer.


2014-ben ökölpárbajba bonyolódott Brad Pitt-tel, bár ezt a Harag című film rendezője előzőleg javasolta is a két színésznek, már csak a method acting kedvéért is. A színész szintén egy „szerep kedvéért” itta le magát a sárga földig többször is a Fékezhetetlen c. film forgatásán, majd tök részegen belekarcolta nevét Mia Wasikowska öltözőjének ajtajába.

7. Alec Baldwin

Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy Alec Baldwin egy rendkívül szókimondó ember, még ha nincs is mindig igaza. Valamikor egy paparazzi fejét ordítja le, máskor pedig homofób szövegeket nyom. Aztán persze szánja-bánja szavait, tetteit, bocsánatot kér, és az egész kezdődhet elölről.


Vele dolgozni nem lehet könnyű, Shia LaBeouf például részben Baldwin miatt hagyott ott egy Broadway-show-t: egyszerűen nem bírtak egymással dolgozni. Cheyenne Jackson így nyilatkozott a színésszel való közös munkáról: „Amit tanultam tőle, az a tökéletes időzítés, és az, hogy ne kerülj tündöklése útjába."

8. Steven Seagal

Lehet szeretni vagy nem szeretni őt, de az tény, hogy ontja magából a filmeket. Az már megint más kérdés, hogy ezek milyen minőséget képviselnek, de hát van, aki a fapofára bukik. Viszont a hírekből kiindulva eléggé összeférhetetlen ember lehet, és nem a jó fajtából. Vádolták már szexuális zaklatással, erőszakkal és egyéb, a nőket tárgyiasító viselkedéssel.

Jennie McCarthy, egy Playboy-modell egy interjúban arról mesélt, hogy Seagal utasította őt, hogy vetkőzzön le a Száguldó erőd meghallgatásán, annak ellenére, hogy a filmben egy darab meztelen jelenet sincsen. John Leguizamo pedig arról számolt be, hogy Seagal egyszer a falhoz szorította őt a Tűzparancs című film forgatáson, amiért elnevette magát valamin, amit Seagal mondott, viszont nem viccnek szánta.


9. Edward Norton

Edward Norton már jó útra tért, de nem volt mindig jófiú. Végtelenül perfekcionista, és hajlamos az irányítást megtartani magának. Hírhedt volt például az a sztori, amikor az 1998-as Amerikai história X-et Norton újravágatta a rendező beleegyezése nélkül, és – nem meglepő módon – több játékidőt osztott magának a filmben, mint amennyi eredetileg volt.

2008-ban a Hihetetlen Hulk című filmben ő alakította a címszereplő Hulkot, azaz Bruce Bannert. Míg a Marvel általában inkább az akcióra és a látványra megy rá, ő inkább Bruce Banner életét, személyiségét akarta volna kidomborítani. A Universal stúdió és a színész közti egyet nem értés eredményeképp Hulkot a következő filmben már Mark Ruffalo alakította.

10. Mike Myers

Azt már eddig is tudtuk, hogy a komikusok élete nem csak játék és mese. És nem csak nevetgélés, sőt. A komikusoknak az a munkája, hogy viccesek legyenek. De ha nem dolgoznak, a viccelődés is elmegy pihenni, legalábbis sok olyan komikusról tudunk, akik depresszióba esnek, és ezen az sem segít, ha találkoznak egy rajongójukkal, aki rögtön valami izmos poént követel tőlük.

Mike Myers sem az a vicces fickó, legalábbis a kollégái elbeszélései alapján biztosan nem. A Wayne világa, az Austin Powers-filmek és a Love Guru sztárja hihetetlenül színes és csillogó karaktereket játszott, de civilben egészen másfajta képet festett. Egyik kollégája, Penelope Spheeris (a Wayne világa rendezője) például azt mesélte egy interjúban, hogy Myers szabályosan kirohant a forgatásról, amikor a bagelére nem raktak margarint.

11. Gwyneth Paltrow

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

Gwyneth Paltrow Goop című blogjával nem éppen az átlagemberek szeretetét vívta, mivel a posztok szinte kizárólag a milliomosok „kemény és kihívásokkal teli” életével foglalkozik, nekik ad szépség-és egyéb jó tanácsokat. Bár a színésznő azt hangoztatja, hogy ő is csak egy átlagos anyuka, azért a következő információk fényében ezt az állítást nem muszáj készpénznek vennünk. Edzőtermében például nem hajlandó a zuhanyzóban zuhanyozni, mivel ott mások is vannak, valamint nem hajlandó már megkezdett vécépapírgurigát használni, ahogy azt egy belső informátor a Life & Style magazin újságírójának orrára kötötte.

És hogy milyen lehet vele együtt dolgozni? A Vasember 2 forgatásán például nem volt hajlandó egy levegőt szívni kolléganőjével, Scarlett Johanssonnal, és amikor a film promóciós körútján egy színpadra kellett állnia Johanssonnal, rendkívül felháborodott.


12. Bruce Willis

Kevin Smith úgy írta le a Bruce Willis-szel való munkát, hogy "f—ing soul crushing", vagyis kib*szottul lélekölő. A tapasztalatot a Két kopper forgatásán gyűjtötte, a film elég nagy kritikai buktával, 19 százalékos Rotten Tomatoes értékeléssel ment a levesbe. Smith még azt is hozzátette, hogy Bruce Willis a hőse, példaképe volt, egészen addig, amíg nem dolgoztak együtt.

Bruce Willis beperelte A Nap könnyei című film producereit, mert a forgatáson fejen találta egy kellék. Antoine Fuqua, a film rendezője szintén azt mondta a színészről, hogy elég kellemetlen vele dolgozni.

Sylvester Stallone-nak is gondjai voltak Willis-szel. Olyannyira, hogy a Feláldozhatók 3. színészgárdájából kidobta, és a helyére Harrison Fordot szerződtette, majd a csere után még egyet beleszúrt, amikor Twitteren homályos utalásokat tett arra, hogy Willis lusta és kapzsi, amit a karrierje fog bánni.

(via looper.com)