Tarantino is megszólalt Uma Thurman balesetével kapcsolatban

Thurman váratlanul kiállt Tarantino mellett, és már mást hibáztat a balesetért. A rendező is hárít.

A színésznő most azt mondja, hogy nem hiszi, hogy a baleset mögött szándékosság áll, és azt állítja, hogy Tarantino mélyen sajnálja, és megbánta a történteket. A rendező a felvételeket évekkel később adta oda Thurmannek, aki most egy kicsit más szemmel tudja nézni, de azt is hozzátette, hogy a történtekről már soha nem derül ki a teljes igazság.

Kevin Mazur / Contributor / Getty Images

 

A színésznő védelmébe vette Tarantinót, és így írt arról, hogy végül a rendező átadta neki a felvételt, amit – Tarantino elmondása szerint - 15 év keresgélés után találtak meg:


„Mindezt azzal a tudattal tette, hogy tisztában volt azzal, hogy ezzel árthat saját magának is, és büszke vagyok rá a bátorságáért, és azért, mert a helyes utat választotta.”


A színésznő nem hibáztatja Tarantinót, sokkal inkább a film producereit, és nem is magával a balesettel volt gondja, hanem az ügy eltussolására tett kísérlettel: Thurman hazugsággal és a bizonyítékok eltüntetésével vádolja a három férfit:

„Csak és kizárólag Lawrence Bender, E. Bennet Walsh és a hírhedt Harvey Weinstein a felelős a történtekért.”

Tarantino is válaszolt a vádakra, és egy hosszú interjúban megkísérelte tisztázni magát a balesettel kapcsolatban:


„A produkciós menedzsertől, Bennett Walsh-tól hallottam, hogy Uma izgul az autóvezetős rész felvétele miatt. Egyikőnknek sem jutott eszébe, hogy kaszkadőrrel forgassunk. Ez csak vezetés volt. Semelyikőnk sem tekintette kaszkadőrmutatványnak. Talán kellett volna, de nem tettük. Biztos vagyok benne, hogy amikor ezt felhozták nekem, csak forgattam a szemem, és bosszankodtam. De biztosan nem voltam nagyon dühös. Nem mentem oda Uma lakókocsijához, és nem ordítottam vele, hogy szálljon be az autóba. Nem voltak meredek gödrök és csúszós kanyarok. Umának volt jogosítványa. Tudtam, hogy bizonytalanul vezet, de volt jogosítványa... Köztem és Uma között voltak viták a baleset miatt. Engem hibáztatott a balesetért, és meg is volt hozzá a joga. Nem én akartam, hogy megtegye. Mondtam, hogy szálljon be a kocsiba, és biztosítottam róla, hogy az út biztonságos. De nem volt az. Talán az autóval is voltak problémák, amikről akkor nem tudtunk. Megvoltak a vitáink erről.”

via Deadline, NME