Thuróczy Szabolcsot megőrjíti a gyereke

Megérkezett az első előzetes a Szia, Életem! című vígjátékhoz, amelyben a népszerű színész karakterének addig sosem látott kisfiával kell megküzdenie.

A Vékes Csaba (Hetedik alabárdos) forgatókönyve alapján megvalósult, fantasyelemekkel dúsított, egyedi vígjáték

egy népszerű, de ihlethiányos író (Thuróczy) és sosem látott kisfia nem várt találkozásáról szól.

A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.

Forrás: Gordon Eszter


Az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színész által alakított ötvenes sztárírót kirúgják egyetemi állásából, és eltiltják a tanítástól, miután szerelmi viszonyba keveredett egy diákjával (Sárközi-Nagy Ilona). Ráadásul még soha nem látott, óvodáskorú gyereke (Pásztor-Várady Mór) is feltűnik, miközben írni szeretne, és szorítja a határidő. A főhős és kisfia hirtelen jött, kényszerű együttléte számos vidám fordulatot tartogat – egyebek mellett egy macskanőnek öltözött call girl megjelenését…

Az alkotók ígérete szerint a filmben – amit Vékes saját tapasztalataiból merített – kicsit minden szülő magára ismerhet. Mindez Thuróczyn kívül is rendkívül népszerű színészekkel valósul meg: az eseti barátnőt Kovács Patrícia, a kíváncsi szomszédasszonyt Básti Juli, a könyörtelen kiadóvezetőt Mucsi Zoltán,

a haszonleső sztármenedzsert Tasnádi Bence, a segítőkész orvost Elek Feri játssza, Scherer Péter és Pálmai Anna pedig filmproducerként, illetve vagány taxisofőrként lesz látható.


Az alkotók között is lesznek ismerős nevek, hiszen a Szia, Életem!-et Rohonyi Gábor (Konyec – Az utolsó csekk a pohárban, Brazilok, Korhatáros szerelem) rendezte, a társrendező a már említett Vékes Csaba volt, a producerek között pedig ott találjuk a Liza, a rókatündér és a BÚÉK szakembereit, azaz Major Istvánt, illetve Ditz Editet, továbbá Geszti Pétert.

A közönség az alkotással először június 12-én, Balatonfüreden, a Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat,

ahol Thuróczy Szabolcsot jelölték a Magyar Mozgókép Díjra a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Az országos premier pontos dátuma még nem ismert, de az ígéret szerint még a nyáron sort kerítenek rá.


(via Good Option PR)