Új Die Hard: forradalmi változás

Bejelentették a producerek a soron következő, hatodik film címét – szokatlan a választás!

A franchise első része, a Drágán add az életed! idén ünnepli bemutatásának harmincadik évfordulóját, és a legújabb folytatással is beindulni látszanak a dolgok. Bruce Willis már bejelentette, hogy kész a forgatókönyv, most pedig Lorenzo di Bonaventura elárulta az Empire filmes magazinnak a címét is, ami nemes egyszerűséggel nem más, mint McClane.

„(A film sztorijával kapcsolatban) már abból látszik, hogy mi a célunk, hogy a címoldalon annyi áll: McCLANE. Sokkal jobban be akarjuk vezetni a nézőket John McClane világába, mint korábban” – tette hozzá a producer.

Willis az első Die Hardban. Forrás: port

 

A jelenlegi tervek szerint a McClane-t a Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed direktora, Len Wiseman rendezi, és ahogy azt már megszellőztették, a film egyszerre lesz folytatás és előzetes, azaz ide-oda ugrálunk az időben az idősödő és a fiatal McClane között – ennek az apropóját pedig az adja, hogy a Bruce Willis alakította hősnek egy olyan ügyben kell nyomoznia, ami kezdő korához vezet.

Di Bonaventura most azt is elárulta, hogy a játékidő fele-fele arányban oszlik majd meg a két McClane között, hiszen „nincs Die Hard Bruce nélkül”. „Sosem gondoltuk komolyan, hogy ne lenne meghatározó szerepe az új filmben.

Ezúttal a húszas éveiben járó John McClane-t akarjuk feltérképezni. De attól még ugyanolyan fontos marad a hatvanas verzió is”

– szögezte le, ahogy azt is hangsúlyozta, a fiatal McClane esetében természetesen kulcsfontosságú lesz a szereplőválasztás. Sajnos azonban még egyáltalán nem tudni, ki öltheti magára a tépett atlétatrikót.

(via Independent)