Végre befutott a Dűne 2. kedvcsinálója, ma érkezik az első előzetes

Várjuk, mint egy marék fűszert.

Hosszabb előzetes ugyan még nem, de egy kedvcsináló már befutott a Dűne 2. részéhez, ami meta szinten azt hirdeti, hogy ma érkezik az első előzetes. Hogy könnyebb legyen várni, lássuk, mit is árul el ez a 45 másodperces videó.

A kedvcsinálóban kiemelt helyet kap Timothée Chalamet és Zendaya, hiszen a történet középpontjában is az általuk alakított karakterek állnak: a második rész bemutatja Paul felemelkedését a fremenek közt, és az ebből következő lázadást  IV. Shaddam császár (Christopher Walken) ellen, miközben Paul a bosszút is tervezi apja meggyilkolásáért. Zendaya karaktere, Chani többet fog szerepelni, mint az első részben, amiről a színésznő is biztosította a nézőket, hiszen az első részben elsősorban csak álomjelenetekben láthattuk.

“Paul és Chani két fiatal, akik igyekeznek felnőni, szerelembe esni és harcolni a népükért”

– mondta a színésznő.

Forrás: Warner Bors. / YouTube

 

A rövid kedvcsinálóban egy villanás erejéig láthatjuk az új karaktereket is, többek közt a politikai sakkjátékosként jellemzett Irulan hercegnőt (Florence Pugh) és Feyd-Rautha Harkonnent (Austin Butler), Harkonnen báró (Stellan Skarsgård) kisebbik unokaöccsét, akit úgy írnak le,

mintha egy olimpiai kardvívót kereszteznénk egy pszichopata sorozatgyilkossal.

Nem véletlen, hogy már Butler kinézete is meghökkentette az internet népét, hiszen nem csak kopasz, de mindenfajta testszőrzettől mentes, rémálomszerű kinézete lett.

Forrás: Warner Bors. / YouTube

 

Denis Villeneuve rendező szerint ez a rész egy akciódúsabb, epikus háborús film lesz, rengeteg tömegjelenettel. Ehhez ráadásul az egészet IMAX kamerával forgatták, ami azért is jelentős lépés, mivel az első résznek csak kb. a 40 százalékát vették fel ezzel a technikával.

(via Independent, IndieWire)