Augusztusban is jobbnál jobb darabokkal várja Csillebérc a színvonalas szórakozásra várókat

A nyári évad augusztusban is gőzerővel folytatódik Csillebércen: rögtön a hónap elején, augusztus 4-én látható e havi kiemelt előadásunk, az István a király. A méltán hires rockoperát talán senkinek nem kell bemutatni, főleg, ha Varga Miklós neve fémjelzni a darabot. Zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján. Első bemutatója 1983 augusztusában volt, Budapesten, a városligeti szánkózódombon, ami ekkor kapta a Királydomb nevet és ma már hivatalosan is így nevezik. A mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet, az István és legnagyobb ellenfele, Koppány vezér közötti hatalmi csatákat dolgozza fel. Főszerepben: Varga Miklós (István) és Kalapács József (Koppány)

Augusztus 9-én nem más, mint a legendás Padlás érkezik ’ég és föld között’, amely a szokásos gyerekelőadás-időponttól eltérően, lévén egy teljes estét átfogó színmű, 20.00 órai kezdéssel lesz látható. Talán a késői időpont senki kedvét nem veszi el, hiszen Presser Gábor és Sztevanovity Dusán hires dalai, a fantasztikus rendezés és koreográfia még a legkisebbeknek is érdekfeszítő szórakozást nyújtanak majd. A Padlás ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, ahol azóta is töretlen sikerrel játsszák. A mű egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el. Az ősbemutató óta számos egyéb színházban bemutatták már, ezúttal pedig a szabad ég alatt is látható lesz, különleges, misztikus légkört teremtve az amúgy is varázslatos színpadi látványhoz és történethez.

Lévén a Padlás minden idők legsikeresebb magyar musical előadása, érdemes lesz rá időben jegyet váltani, amit kizárólag a Broadway jegyirodákban és a broadway.hu oldalon lehet megtenni. Rossz idő esetén az előadás dátuma az augusztus 14-i esőnapra módosul.

Augusztusban lesz még Operettcsillagok éjszakája, Gerendás Péter est, vígjátékok, mint például a Elvis, Oltár, Miami Hujber Ferenc és Kiss Ramóna főszereplésével, a Made In Hungária a híres film alapján, a legkisebbeket pedig Levente Péter kacagó színháza szórakoztatja majd.

 

AUGUSZTUSI PROGRAMOK

Csillebérci Szabadtéri Színház

1121 Budapest, Konkoly Thege M. út 21.

 

Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar: augusztus 5. Kezdés: 15.30

Operettcsillagok éjszakája: a pontos dátum szervezés alatt

Gerendás Péter est: augusztus 8. Kezdés: 20.00

A Padlás: augusztus 9. Kezdés: 20.00

Elvis, Oltár, Miami: augusztus 10. Kezdés: 20.00

Jövőre, veled, ugyanitt: augusztus 11. Kezdés: 20.00

Charlie nénje: augusztus 17. Kezdés: 20.00

A csúnya lány: augusztus 23. Kezdés: 19.30

Liliomfi: augusztus 24. Kezdés: 20.00

Levente Péter Kacagó Színháza: augusztus 27. Kezdés: 10.00

Made in Hungaria: augusztus 31. Kezdés: 20.00


További információ, jegyárak, esőnap, megközelíthetőség a színház folyamatosan frissülő honlapján található A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják