10 veszélyes nő, akivel nem akarsz ujjat húzni

Rendhagyó nőnapi válogatásunkban bosszúálló fúriák, szellemek, kannibálok és vérengző apácák a főhősök.

Nőnap alkalmából ezúttal nem a filmek legkiválóbb, példaképként is állítható női karaktereit gyűjtöttük össze, hanem a thrillerek és horrorok gyilkosságtól sem visszariadó amazonjait – úgy, hogy az angol nyelvű alkotásokat most mellőztük.

10. Mater Tenebrarum (Pokol)


Az olasz Dario Argento talán leghíresebb horrorja a Suspiria, a leginkább alulértékelt filmje viszont az 1980-as Pokol.

A sztori szerint Rose Elliot, a fiatal költőnő az antikváriumban rábukkan egy latin nyelvű könyvre, E. Varelli, a neves építész naplójára. A mű rendkívül nyomasztóan hat rá, mert saját lakóházáról, illetve az épület sötét múltjáról is szó esik benne. A kétségbeesett Rose Rómában tanuló bátyjához fordul segítségért. Ám mire Mark visszatér az Egyesült Államokba, testvére nyom nélkül eltűnik, a lakásáról pedig azt pletykálják, hogy a Mater Tenebrarum nevű boszorkány otthona, aki egyike a világba pusztítást, káoszt és rettegést hozó „Három Anyának”.

Elérhető: Apple TV

9. Coré (Kínzó mindennapok

Forrás: Hoopla


Claire Denis a horrort és az erotikát ötvözi filmjében, amelyben a férje által lakat alatt tartott Coré férfiak elcsábításával és meggyilkolásával szórakoztatja magát. A Vincent Gallo, Tricia Vessey, Béatrice Dalle és Alex Descas főszereplésével készült Kínzó mindennapok szinte már némafilm:

éles, kristálytiszta képek mesélnek benne az időnként kannibalizmusba csapó, mindenen túli szeretetéhségről.

8. A fiatalasszony és az anyósa (Onibaba)


A háború dehumanizáló hatását példázó kegyetlen rémmese a középkorban játszódik, a belső háborúk idején. Egy magára maradt fiatalasszony és anyósa abból élnek, hogy szamurájokat ölnek meg, majd ellopják az értéktárgyaikat. A gyönyörű fiatal nő azonban egy nap szerelembe keveredik egy szökött katonával, s ezzel kivívja anyósa gyűlöletét és féltékenységét, így a két kegyetlen nő egymás ellen fordul. Kaneto Shindo 1964-es filmjében az ember alatti lét kíméletlen, szenvtelen ábrázolása

naturalizmussal, misztikummal és erotikával vegyül.

Elérhető: HBO Max

7. Shige és Yone (Kuroneko)


Szintén Kaneto Shindo rendezése ez az 1968-as japán horror, amelyben két, szamurájok által megerőszakolt és megölt nő

szellemként tér vissza bosszút állni.

Amikor híre megy a rémtetteiknek, több férfi is bemerészkedik az erdőbe, hogy megállítsák őket, de mindannyian a vesztükbe rohannak.

6. Az idegen nő (A betolakodó)


A francia horrorfilmes újhullám egyik leghírhedtebb darabjában a várandós Sarah összeütközik egy másik autóval, és a balesetben mindenki más meghal. Négy hónappal később, karácsony este hősünk egyedül van otthon. Az éjszaka folyamán egy feketébe öltözött nő kopog az ajtaján, és arra kéri, hogy használhassa a telefonját. Sarah gyanút fog, felhívja a rendőrséget, mire a nő eltűnik. A kiérkező rendőrök senkit sem találnak. Később, alvás közben Sarah-t megtámadja egy asszony, aki betört a házába, és egy ollóval fenyegeti. Hamar kiderül az is, mit akar: SPOILER! a lány még meg nem született kisbabáját.

Elérhető: Apple TV

5. Gertrude nővér (A gyilkos apáca)

Forrás: Criterion


Az egykori svéd szexszimbólum, Anita Ekberg alakítja Gertrude nővért, aki agyműtétje után lábadozva attól fél, nem tudja visszanyerni az egészségét, és veszélybe sodorhatja a társait. Környezete nem veszi komolyan az aggodalmait, amitől a nő paranoiája csak tovább nő.

Nyomát egyre több holttest szegélyezi, de utólag képtelen felidézni, hogy hol járt és mit csinált a gyilkosságok idején.

Elérhető: Apple TV

4. Concha (Szent vér)


Alejandro Jodorowsky késői műve egy gyengeelméjű fiú, egy féltékeny anya és egy macsó apa hátborzongató fordulatokkal fűszerezett freudista története.

A Mexikóban játszódó film főként flashbackekből áll össze: a fiú cirkuszban töltött gyerekkorába pillanthatunk bele, illetve abba, hogyan szerzett életre szóló traumákat a srác, hála anyja visszataszító viselkedésének.

3. A nagynéni (House)


Nobuhiko Obayashi kísérleti horrorjában egy iskoláskorú lány hat osztálytársával együtt elutazik a nagynénje vidéki házába, amelyről kiderül, hogy szellemek lakják.

Eleinte nem úgy tűnik, hogy a nagynéninek bármi köze lenne az egyre véresebb eseményekhez, de a látszat csal...

Elérhető: HBO Max

2. Justine (Nyers


Az Arany Pálma-díjas Titán rendezője, Julia Ducournau első nagyjátékfilmjét egy fiatal lányról forgatta, aki nővére példáját követve beiratkozik az állatorvosi egyetemre. A vegetáriánus Justine-nak a beavatási szertartáson húst kell ennie,

és ettől kezdve kannibalisztikus vágyak ébrednek benne,

ezzel párhuzamosan pedig a szexuális éhség is feltámad benne. Szex közben se képes tartóztatni magát, és beleharap partnere nyakába, végül, jobb híján, a saját karját kezdi marcangolni. Csoda, hogy a cannes-i premieren mentőket kellett hívni a mozihoz?

Elérhető: Apple TV

1. Thelma (Thelma)


A norvég Joachim Trier a tavaly bemutatott A világ legrosszabb embere című filmje előtt egy sajátos hangulatú, természetfeletti romantikus thriller-drámában próbálta ki magát. A címbéli Thelma nem kifejezetten feltűnő, de csinos egyetemista lány, aki vidékről költözött fel Oslóba. Aztán hősünk egy különös rosszullét után megismerkedik a gyönyörű Anjával, és a barátságból lassan meghitt viszony alakulna ki, ha Thelma nem mélyen vallásos családból érkezne – így viszont előtör belőle az összes belénevelt gátlás, szégyen és tiltás, amelyek aztán irtózatos erővel csapnak össze vágyaival. És kiderül, hogy Thelmának van egy olyan félelmetes képessége is, amit egyelőre képtelen kontrollálni, és amellyel nemcsak ellenségeinek, de szeretteinek is árthat.

 

Via: Screenrant