10+1 Star Wars-karakter, aki miatt bitang jó a Book of Boba Fett

Danny Trejo marcona figurája mellé kaptunk vuki gladiátort, hutt ikerpárt, anyaszomorító űrcowboyt, sőt, még egy kis Bébi Yodát is.

Bár hozzánk majd csak nyáron érkezik meg hivatalosan a Disney+, a szerencsésebb országok Csillagok háborúja-rajongói nemrég nézhették meg a The Book of Boba Fett című élőszereplős sorozat 7. részét. Tavaly év végén, az ünnepi áhítatunkban azt írtuk a széria bevezető epizódjáról itt a PORT.hun, hogy ez a gyógyír a vacak Star Wars-filmek tépte sebekre, kissé korai volt az örömünk, mert a sorozat csak második felétől lett igazán jó – sajnálatos módon épp akkor, amikor sorra tették tiszteletüket benne a The Mandalorianból ismert közönségkedvencek... Szegény Temuera Morrison tényleg mindent megtett, hogy 61 évesen is jól alakítsa a galaxis legvagányabb és leggátlástalanabb fejvadászát (akinek a nevetséges halálát a rajongók sosem bocsátották meg George Lucasnak), mégis csak másodhegedűs tudott lenni a saját sorozatában.

A fanyalgóknak abban igaza van, hogy ez a Boba Fett nem az, akit anno megkedveltünk, sokkal inkább Boba Fat, a duci nagyapó, aki vénségére jóságos Mikulás lett, csak épp virgács helyett fejlövést oszt ki annak, aki egész évben rossz volt.

Elég furcsa viszont belegondolni abba, hogy hiába kapott végre Boba Fett is önálló sorozatot, a saját jogon nem lett menőbb annál a Mandónál, aki pont az ő poros köpönyegéből bújt elő pár éve. Nincs mit szépíteni a dolgot, a The Mandalorian főhőse trónfosztotta Bobát, aki már nem a galaxis legmenőbb fejvadásza. Azért persze ne intézzük el egy vállrándítással a The Book of Boba Fettet, mert egyrészt a showrunner Jon Favreau és a csapata szépen továbbvitte ebben a 7 új epizódban a The Mandalorian sztoriját, és a rajongók is kaptak néhány olyan régi-új karaktert, akik nélkül szegényesebb lenne a Star Wars-univerzum!

Lássuk, kik azok, aki miatt inkább jó, mintsem csapnivaló sorozat a Boba Fett spin off!

 

VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

 

1. Danny Trejo, a szörnyidomár

Robert Rodriguez a saját bevallása szerint mindig is nagy Star Wars-rajongó volt, és ha már úgy esett, hogy rendezett egy részt a The Mandalorianban, a spin offba is beugrott három epizód erejéig direktornak (valamint producernek). Mivel Rodriguez kedvenc színésze köztudottan az egyik unokatestvére, Danny Trejo, magától értődő volt, hogy a Machete-filmek barázdált arcú sztárja is kap valami szerepet a sorozatban. Nos, nem is akármilyen karakter jutott neki: ő lett a rancor idomárja. Kár, hogy mindössze csak egyetlen epizódban láthattuk...

Forrás: Disney+

 

2. Krrsantan, a berzerker

A Csillagok háborúja vukijait az ember sok év után is hajlamos hórihorgas, csupaszív kutyáknak gondolni, pedig hát valójában egy bivalyerős, vad és harcias népről van szó, akiknek a kevélységét a Birodalom is csak úgy tudta megtörni, hogy rabszolgasorba vetette őket. És mit csinál egy rabszolga egy (nemrég elbukott) birodalomban, ha épp nem egy bányában húzza az igát? Például szöges páncélban, hatalmas fegyvereket lóbálva küzd egy gladiátorarénában, ahogy azt Black Krrsantan tette! A drabális vuki egyébként a Star Wars-kánon szerint Obi-Wan fénykardjától szerzett egy csúnya sebhelyet, szóval nem kizárt, hogy a Jedi mester idén elinduló saját szériájában is viszont látjuk majd!

Forrás: Disney+

 

3. A hutt ikerpár

A Tatooine bolygó egy pöffeszkedő hutt gengszter nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül!

Jól tudta ezt Jon Favereau, Dave Filoni és Robert Rodriguez is, ezért a Boba Fett spin offba nem is egy, hanem rögtön két alvilági hájpacnit raktak bele, akik Jabba rokonai, és nagyon nem tetszik nekik, hogy a kuzinjuk halála után torzsalkodás indult a sivatagbolygó feletti uralomért. A hutt ikerpár a rancoridomárhoz hasonlóan ebben a sorozatban bukkant fel legelőször, de reméljük, más történetekben is viszont láthatjuk majd őket a későbbiekben!

Forrás: Disney+

 

 

4. Mando, alias Din Djarin

Pedro Pascal kezdetben még névtelen és arctalan karaktere 2019-ben a semmiből tűnt fel és mindent vitt: a Disney-féle új trilógiát ezerszer elátkozó, „1982-ben százszor láttam a Star Warst a kiskunhalasi Vörös Csillag moziban, aztán még százszor hangalámondásos VHS-en!”-típusú, ma már bőven negyven feletti ősrajongók is dicshimnuszokat zengtek a The Mandalorian sorozatról. Nem csoda, mert a csupa Csillagok háborúja-fanatikus geek író és rendező (Jon Favreau, Dave Filoni, Taika Waititi, Robert Rodriguez és társaik) által jegyzett széria úgy repített mindenkit vissza a koszos, poros, olajfoltos peremvidéki csillagrendszerekbe, no és persze a bűnös sivatagbolygóra, a Tatooine-ra, hogy azt maga George Lucas sem mutathatta volna be szebben. „Micsoda akciók! Micsoda humor! Micsoda zene! Jöhet máris a többi 7 rész!; „A Star Wars lassacskán megint szép lesz!” Ilyen és ehhez hasonló cikkek milliói árasztották el a netet az eddigi két évad után, a Lucasfilmnél pedig vették a lapot: ha az embereknek Mando kell Kylo Renék helyett, hát megkapják: minden létező folytatásba és spin offba bele lesz szuszakolva a vasakaratú, de belül aranyszívű fejvadász. Így történt ez a The Book of Boba Fett esetében is, ahol egyértelműen az a 3 epizód volt a legütősebb, amelyben a csillogó páncélú Din Djarin is tiszteletét tette, hogy hős lovagként besegítsen a totyakos kollégájának.

Forrás: Disney+

 

5. A páncélkovács

Mando természetesen „a sleppjét” is hozta magával a saját sorozatából. Többek között azt a titokzatos női(!) fejvadászt is, akiről továbbra sem tudunk semmit, csak hogy nagy dolgok tudója, egyedül ő ért a beskar nevű, különleges fém megmunkálásához, amin még a fénykard sem hatol át, és valami embertelenül jól néz ki az ókori spártai harcosokéra emlékeztető sisakja (ezzel is jelezve, hogy ilyen harcosokból egy is felér egy komplett hadsereggel). Hatalmas fegyvertény a Disney-től, hogy különösebb píszískedő erőlködés nélkül úgy tudták bővíteni egy iszonyúan erős női karakterrel a Star Wars-kánont, hogy emiatt nemhogy nem volt ökölrázás és fújolás az alapvetően azért még mindig fiúöltöző szagú rajongótáborban, hanem egyenesen a pajzsára emelte a közösség az egyszerre vagány és titokzatos Páncélkovácsot. Naná, hogy egy ilyen jó Mandalorian-karaternek a spin off szériában is bérelt helye van.

Forrás: Disney+

 

6. Bébi Yoda, a cukiságmágnes

Amikor a The Book of Boba Fett nyitóepizódja után összeírtam egy PORT.hu-cikkben az első benyomásaimat a sorozatról, megemlítettem, hogy „bár a Book of Boba Fett tévésorozatban (egyelőre) nincs semmiféle Bébi Yoda-szerű cukiságmágnes, ami miatt erről fog holnaptól beszélni a fél világ, mégis képes a történet elérni a nézőben azt, hogy kíváncsi legyen a következő részre is”. Nos, a játékfigurákban és egyéb merchandise termékekben mindig is vérprofi Disney most sem bízott semmit a véletlenre, és a kis Grogut is áthozták ide a The Mandalorianból, néhány szívmelengető jelenet erejéig. Nem szeretnénk elspoilerezni, mit csinál pontosan Boba Fett spin offjában a kis lapátfülű cukkermukker plüssvarangy, legyen elég annyi, hogy

még az unokáinknak is mesélni fogjuk, hogy ott bizony könnybe lábadt a szemünk!

Forrás: Disney+

 

7. Ahsoka, a közönségkedvenc

Rosario Dawsont már a The Mandalorian idején is a szívébe zárta a fél világ, mint a Bébi Yodát pátyolgató, öntörvényű, titokzatos, renegát Jedi-harcost. A sikere persze borítékolható volt, elvégre a színésznő által megformált tűzrőlpattant, csápos űrlénylány, Ahsoka Tano, Anakin Skywalker egykori Jedi-tanítványa már a Clone Wars-animációs sorozat óta a rajongók első számú kedvencévé lépett elő. A már-már Leia hercegnőét súroló népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a The Mandalorian és a The Book of Boba Fett után Rosario Dawson hamarosan egy önálló Ahsoka-sorozattal fog visszatérni a Disney+ csatornára, hogy jól lefénykardozzon mindenkit.

Forrás: Disney+

 

8. Peli Motto, a szerelők gyöngye

A The Mandalorianban az volt a jó, hogy nemcsak a rajongók maximális kiszolgálására volt képes a régi, kedvelt karakterek, lények és helyszínek újbóli bemutatásával, de kimondottan érdekes, új karaktereket is gründoltak a sorozat számára. Mando mellett ilyen volt többek között a szénaboglya hajú Peli Motto (Amy Sedaris), Mos Eisly felvágott nyelvű ezermestere, akinek az autószerelőket és melósokat megszégyenítő, vaskos tréfáin folyton dől a néző a röhögéstől. Motto vendégszereplése a Boba Fett spin offban kihagyhatatlan ziccer volt, pláne hogy a keze alá dolgozó robotok közé számos jól ismert régi bádogkasznit be lehet rakni egy-egy poén erejéig (ilyenek többek között a Baljós árnyak gombakalapos szerelődroidjai, vagy az a veréb módjára ugráló, WALL-E-re hasonlító, pici BD-1 is, akit eddig csak a Fallen Order című Star Wars-videójátékban láthattunk az ottani főhős, a Jedi-tanonc Cal Kestis körül sürgölődni). Emellett Peli Motto karaktere az, aki végre (egy ügyes dramaturgiai csavarral) érthetően megmagyarázza azt az évtizedes Star Wars-bakit, hogy az előzménytrilógiában miért sokkal csicsásabbak, vagányabbak és gyorsabbak az űrhajók, mint az időrendben ezután következő őstrilógia lomha és bumfordi járgányai (amiket egyébként anno a stáb tényleg a roncstelepről guberált alkatrészekből ragasztott össze, míg Lucas az előzményfilmekben a világ összes pénzét a CGI-látványvilágba öntötte).

Forrás: Disney+

 

9. Cad Bane, az anyaszomorító gazember

A duro fajba tartozó, kék bőrű, izzóan vörös szemű Cad Bane a Star Wars-kánon ikonikus gazembere és közönségkedvenc karaktere – legalább is azon rajongók körében, akiknek nem ördögtől való A klónok háborúja animációs sorozatot nézni. Mivel ezt a kalapos gézengúzt is ugyanaz a Dave Filoni találta ki, aki a The Mandalorian és a The Book of Boba Fett egyik fő éceszgébere, magától értődő volt, hogy itt is tiszteletét teszi. A cameója ráadásul bitang jól sikerült: sosem volt titok, hogy Lee Van Cleef A Jó, a Rossz és a Csúf-béli karakteréről mintázták Cad Bane-t, így amikor feltűnt a tatooine-i porfészek közepén, az bizony pont olyan ütős volt, mintha tényleg a villámkezű Angyalszem készülne pisztolypárbajt vívni délben a főtéren!

Forrás: Disney+

 

10. A jó öreg Luke Skywalker

Helyesebben inkább a fiatal Luke, hiszen a The Book of Boba Fett sztorija azért közelebb van kronológiában A Jedi visszatér eseményeihez, mint Az ébredő Erőhöz. Épp ezért nem is a bozontos szakállú, loncsos hajú, megviselt fizimiskájú, remete Luke-ot láthatjuk benne, hanem egy digitálisan megfiatalított Mark Hamillt. Aki most is pont úgy ugrál Bébi Yodával a hátán a vadonban tartott edzéseken (hogy megmutassa a kis vakarcsnak, mi mindent tehet meg, ha átjárja az Erő), ahogy annak idején a több száz éves Yodával, a Dagobah bolygó mocsarában.

Aki szerint ez nem volt egy csodálatos tisztelgés a The Book of Boba Fett alkotóitól az őstrilógia felé, az tényleg egy menthetetlen, kőszívű fráter, és nézze inkább az érzelemmentes borgokat a Star Trekben!

 

+1. Robert Rodriguez

Fentebb már kitárgyaltuk, hogy a szuperlelkes Star Wars-fan hírében álló filmes fenegyerek írói, rendezői és produceri kreditet is kapott a The Book of Boba Fettben. Azt viszont lehet, hogy nem minden PORT.hu-olvasó tudja, hogy bizony Rodriguez volt a történetben az egyik gyíkember kinézetű konspirátor is: a rettentően ijesztően pislogó trandoshi, Dokk Strassi.

Rodriguez, azaz Dokk Strassi piros-zöld talárban ül az asztalnál a tanácskozási jelenetben (forrás: Disney+)