55 millió dollárral húzta le a Netflixet egy szélhámos rendező

Luxusautókra és tőzsdézésre szórta el a pénzt.

2018 őszén féltucatnyi stúdió és streamingplatform állt sorba, hogy egy Carl Erik Rinsch nevű, egyfilmes rendező hozzájuk írjon alá. Rinsch rendezte Keanu Reeves szamurájfilmjét, a 2013-as 47 Ronint, amely a mozikban is bukás volt, és a kritikusok se szerették, ennek ellenére a rendező mesterséges emberekről szóló sci-fi sorozatára nyolc számjegyű megállapodást kötöttek az Amazonnal. Mielőtt azonban ezt írásba is foglalhatták volna, a Netflix közbelépett, és további dollármilliókat ígért, valamint olyasmit, amit a stúdiók ritkán adnak a rendezőknek: a végső vágás jogát.

A Netflix ennek ellenére egy másodpercet sem látott még a sorozatból, mert ahogy arról a The New York Times riportja beszámolt, Rinsch a Netflix pénzét a részvény- és kriptopénzpiacokon szórta el.

A 46 éves rendező egész pontosan 61,2 millió dolláros gyártási szerződést kapott a Netflixtől, amelyből 2020 márciusáig 44,3 millió dollárt fel is használt. Rinsch ekkor közölte a streamingcéggel, hogy több pénzre van szüksége, különben leáll a Conquest című sorozat gyártása.

A Conquest forgatása (Forrás: Netflix)

 

A Netflix fejesei eleget tettek Rinsch kérésének, és további 11 millió dollárt adtak a produkciós cégének. Ezt a pénzt azonban nem a sorozat gyártására költötték. Rinsch ehelyett 10,5 millió dollárt a tőzsdén fektetett be, amiből végül 5,9 millió dollárt veszített el.

A rendező ezután a kriptopiacra váltott, ahol több szerencséje volt. Dogecoint vásárolt 4 millió dollárért, amiből végül közel 27 millió dolláros hozama lett.

Rinsch ezután 8,7 millió dollárt költött dizájnercikkekre és luxusautókra - egy Ferrarit és öt Rolls-Royce-t vett – ami úgy derült ki, hogy a válásakor a felesége felbérelt egy törvényszéki könyvelőt.

Annak ellenére, hogy több mint 55 millió dollárt költött Rinsch sorozatára, a Netflix még egyetlen epizódot sem kapott a rendezőtől. Thomas Cherian, a Netflix szóvivője a The Timesnak elmondta, hogy lemondtak a sorozatról, hozzátéve, hogy "egyértelmű volt, hogy Rinsch úr soha nem fogja befejezni a projektet, aminek elkészítésébe beleegyezett". Rinsch nem volt hajlandó válaszolni az újság kérdéseire.

Rinsch a The Times szerint bírósági eljárást kezdeményezett, azt állítva, hogy a Netflix legalább 14 millió dollár kártérítéssel tartozik neki a szerződésük megszegése miatt.

A The Times riportjában amúgy Budapest is szóba kerül, a brazíliai São Paulo, és az uruguayi Montevideo mellett ugyanis a magyar fővárosban is forgattak. Az újság szerint Rinsch a budapesti tartózkodása idején napokig nem aludt, majd megvádolta a feleségét azzal, hogy merényletet tervez ellene.

A felesége Ms. Rosés később azt állította a válóperében benyújtott bírósági beadványában, hogy Rinsch viselkedése már a tengerentúli forgatások előtt elkezdett megváltozni. Többször megdobálta őt tárgyakkal, és kétszer lyukat ütött a falba. Rinsch elmondta, hogy autizmust és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart diagnosztizáltak nála, és mindkettőre gyógyszert szedett. 2019-ben a rendezőt egy intervenció során a családja és a Conquest stábjának több tagja meggyőzte arról, hogy vonuljon be egy elvonóra, de az állapota a koronavírus-járvány kitörése után súlyosbodott.

Via: The New York Times